Na, ebben a játékban ilyen nincs, az tuti. Ellenben kergetőzés, az dögivel. Az esetek döntő többségében sajnos téged igyekeznek levadászni, s ez, főleg a játék elején, igen kínos. De ne aggódjunk, mert valamilyen furcsa oknál fogva – ellentétben a valódi történelemmel –, az elkapott kalózkapitányt nem felkötik, hanem csak megbírságolják, az összerabolt szajré egy részének lenyúlásával. Ha éppen üres a raktered? Hát, akkor a „jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre” után simán utadra engednek. És a bónusz: egy rövidebb ideig (szerintem néhány játéknapig) védettséget élvezel, így ezalatt simán kifoszthatod azt a két kereskedőhajót, amik az ellenséges város mellett, a hadihajóktól 2 méterre horgonyoznak… Nem mindent értek a játék logikájában, na.
Azt viszont hamar fel lehet fedezni: az alapvetően építgetős-menedzselős, meglepően összetett Port Royale 4-ből egy egészen más ízű játékot farag a Buccaneers című kiegészítő. Itt tényleg a fosztogatáson, a városok megsarcolásán van a lényeg – ebből lesz bevétel és ettől nő a hírnevünk is, ami ugye létfontosságú a fejlesztésekhez, az új taktikák bevezetéséhez, az újabb kapitányok toborzásához vagy éppen (ha ragaszkodunk az eredeti játék kereskedelmi részéhez is valamelyest) az új épületek felhúzásához – serfőzde márpedig kell, mert ebben a korban (1500-as évek vége) ez a nagyjából fertőzésmentes folyadék. Meg a rum, hiszen a játékban mégis csak Közép-Amerikában és a Karib-szigeteken, illetve az ezt övező tengereken hajózik mindenki.
Szóval a feladat... na, azt majd megmondja a Journal menüpont: legyen, mondjuk, 15 hajó megállítása és kifosztása, 60 másik hajó megcsáklyázása, 4 város elfoglalása, 15 kincsszállító flotta lenyúlása, mindezt persze időre. Lesz hozzá 60 város, nekünk kezdésnek két kalózbárka és egy „baráti” nemzet, amely legalább nem kerget, de ha mondjuk, a szomszédos hollandusok bedurvulnak, simán végignézik, ahogy elkapnak és gatyára vetkőztetnek minket. Hasznosak vagyunk, de célszerszámok és nem barátok, ezt jó fejben tartani – nemcsak ebben a játékban.
A program amúgy szépen, logikusan vezet végig minket a lokális kalózkirályság kiépítéséhez vezető hosszú és rögös úton. Az elején mindenki bántani fog: kicsik leszünk és gyengék. Ahogyan azonban nő a flotta, okosodik a kapitány, úgy nő majd a zsákmány és a bevétel is. A rabolt cuccokkal nem árt jól sáfárkodni: más-más árfolyamon passzolhatod el azokat. De! És ez egy széééép, kövér de, akkora, mint egy francia galleon, teljes vitorlázatban. A kalózflotta drága dolog, napi sok-sok aranyba kerül. Hiába kapsz mondjuk, a finom szőttesekért vagy a már emlegetett rumoshordókért többet három várossal odébb, ha a szembeszél miatt csak lassan tudsz haladni, és a többletidő simán elviszi a plusz százalékot…
Mondom én, hogy nem egyszerű kalózkodni, na. Kell a fedélzetre egy karibizált Németh Lajos is, aki segít a megfelelő időjárási helyzetkép felfogásában. Vitorláshajókról beszélünk, a szél – az minden. Nemcsak a hajód merülésén és sebességén múlik a siker (partközelben és zátonyokon megfeneklenek a nagyobb hajók), de a térség széljárását, viharait is figyelni kell. Főleg üldözésnél vagy menekülésnél. Szóval a széltérkép hamar jó barátunk lesz és az a reflex is gyorsan kialakulhat, hogy vészhelyzeten kívül (értsd: legalább 6-8 hadihajó kerget már) nem megyünk bele a viharzóna közepébe. Fiúklányok, ez a kieg – rápakolva az amúgy is remek Port Royale 4-re – tökéletesen alkalmas a kalózélet virtuális kipróbálására. Kaland, kockázat nélkül, kényelmes tengeri csaták, vidám kurjongatások a gép előtt, szegény kutyáim őszinte rémületére. Kár, hogy a rumot még mindig nem szeretem.
