Örök vita tárgya, hogy mi lett volna, ha a Szovjetunió elleni offenzíva nem 1941. június 22.-én indul, hanem az eredeti terveknek megfelelően már május közepén. Öt hét fórral vajon máshogy alakul a történelem? Lehet, hogy a náci hadigépezet simán beveszi Moszkvát!? Egyrészt tudjuk, hogy az olasz hadsereg sokadik bénázása miatt következett be a csúszás, hisz a német hadvezetés erői egy részét kénytelen volt a Balkánra vezényelni, és letisztázni a jugoszláv helyzetet, illetve felszámolni a szövetségesek utolsó kontinentális bástyáját, Görögországot. Másrészt 1941 tavasza szokatlanul sok esőt hozott Ukrajnában, tehát az is reális elképzelés, hogy a legendásan rossz orosz földutak felszáradását mindenképp ki kellett bekkelni. Ez a néhány hetes kitérő később azonban nagyon hiányzott a lendületben lévő náci páncélosoknak, ugyanis amikor beköszöntött az orosz tél, a német felderítők távcsöveiben már feltűntek a Kreml hagymakupolái.
A Panzer Corps 2 új, Axis Operations – 1941 című DLC-je a fent részletezett katonai helyzeteket taglalja, és szokás szerint a germán vasakkal lehet csak körbejárni a lehetőségeket. A kiegészítő pakk tartalma és témája a játékot figyelemmel kísérő olvasók számára persze nem meglepetés, hiszen az 1939 és 1940 címekkel kiadott expanziók után logikusan következett a tárgyév, ráadásul mindegyik évszámmal ellátott pakk hasonló beltartalommal érkezik. Érthetően szólva, ezek egyszerű küldetéscsomagok, jelen esetben az 1941-es év fontosabb harci cselekményeiből mazsolázva, ráadásul az ezt megelőző DLC-ből (1940) importálni lehet a haderőt, oda meg az előzőt lehetett, és így tovább, egészen a spanyol polgárháborútól kezdve. Az aktuális epizód cirka 20 küldetése egyébként most egy Belgrád-Moszkva menetjegyet jelent, és eközben az elágazások egyik része a kihagyható mellékszálakra épül, mint például a Kréta elfoglalását célzó ejtőernyősös hadművelet, a másik halmazban, pedig az Észak Hadseregcsoport és a Közép Hadseregcsoport között váltogathatunk, előbbi főleg kiterjedt védelmi vonalak felszámolásával foglalkozik, utóbbiban pedig a nagyarányú páncélos-műveletek vannak túlsúlyban.
Irány a Balkán!
A kezdés, Jugoszlávia lerohanása, mondhatjuk, hogy laza ujjgyakorlat, ez egyébként a valóságban is hasonlóan zajlott, avagy a náci hadigépezet alig két hét alatt, kb. 500 fős veszteséggel ledarálta a felkészületlen és etnikai feszültségekkel terhelt jugoszláv haderőt. A játékban természetesen feltűnnek a déli határon várakozó magyar alakulatok, kizárólag díszlet szerepben, ugyanakkor némi utánpótlás beáldozásával a Toldi páncélosokból, majd később az olasz harckocsikból is kaphatunk ízelítőt. A 38M Toldi I bevetése mellett a büszke szittya önérzeten kívül sajnos nem sok szól, a németek például csak úgy emlegették a svéd licenc alapján gyártott könnyűpáncélost, hogy papírtank (Papierpanzerkampfwagen), de az olasz modellekre való áttérésre sincs józan indok… Visszatérve a Balkánra, a jugók után a görögök következnek, és ez már egy izgalmasabb szakasz, beleértve a Maginot-vonal mintájára épült görög Metaxasz-erődrendszer bevételét. A Thermopülai-szorossal pedig a perzsa hódítók után a német páncélosok is megismerkedhetnek, hozzáteszem, hogy a történelmi előzmények után logikus és költségkímélő megoldásnak tűnt megkerülni…
A végállomás, Moszkva…
A Barbarossa-hadművelet már jóval keményebb dió, mint az előbbiek, még úgy is, hogy a bónusz feladatokért járó Commendation pontokból olyan prototípusokat sikerült kibontani, mint a Henschel/Rheinmetall önjáró páncéltörő lövege, a Sturer Emil, vagy a két messzer összehegesztéséből születő Bf 190Z nehézvadász. A szovjet mumus, a KV-1 ellen egyébként a Sturer Emil és Helmut Kielb hős páros (double support képesség) kiválóan muzsikált, ahogy a szokatlan kialakítású repülő is kiemelkedően teljesített a bombázók aprításában. Sőt, a játék egy pontján Hans-Ulrich Rudelt, a legendás pilótát is be lehet húzni, aki a zuhanóbombázás legnagyobb ásza, hihetetlen számokkal (519 megsemmisített páncélos, egy csatahajó, egy cirkáló, plusz további apróságok, pl. 150 tüzérségi állás írható a számlájára) és hollywoodi filmbe illő élettörténettel.
Acélvihar és villámháború
A Szovjetunió lerohanásának kezdeti szakaszán bátran építhetünk a Stukákra, ugyanis az első küldetésekben, a történelemnek megfelelően, gyakorlatilag még a földön taccsra vágjuk a szovjet légierőt. A páncélosok végigszáguldhatnak a sztyeppén, de a második vonalban azért legyen bőven a tankelhárító módra kapcsolt 88 millis légelhárítókból, amelyek lekaszálhatják a szép számmal érkező szovjet ellenlökéseket. A bunker-rendszerek, lövészárkok felszámolásának leggyorsabb módja pedig még mindig a műszaki egységek (pioneer alakulatok) és a tüzérség együttes alkalmazása. Utóbbiból a 150 milliméteres kaliber lett az aktuális kedvenc, mert tankok és gyalogság ellen egyaránt tűztámogatást biztosít (az ellenfél körében is odapörköl, ha a szomszéd hexen állót inzultus éri). Ahogy átfordulunk az őszbe, majd a télbe, az időjárás, kvázi az állandó esőzések miatt tartalékolni kell a légierőt, de a sár és a hó alaposan lelassítja persze a szárazföldi alakulatokat is. Aztán, ha elértük Moszkvát, az egész játék egyik legkeményebb küldetése következik…
Achilles-sarok…
Összegezve, a kevésbé izgalmas kezdés után meredeken felfelé ívelő szkenárióknak egy gyenge pontja van, és ez a szűk periódusokkal járó új technológiák hiánya, nevezetesen, hogy az induló sereg alig fejleszthető. Mindenesetre növekvő figyelemmel várjuk a Panzer Corps 2 következő DLC-jét és vele Sztálingrádot, valamint El-Alameint…
