A Mickey 17 már tavaly tavasszal a mozikban landolt volna, a Warner Bros. azonban osztott-szorzott, ennek pedig az lett az eredménye, hogy a film egy év csúszással került csak nagyvászonra. A lényeg viszont, hogy hosszas tologatás után végre láthatjuk a minidiktátor Mark Ruffalót és a feláldozható Robert Pattinsont, utóbbit ráadásul duplán, egy ponton ugyanis főhősünkből egyszerre kettő verzió létezik a történetben.
A sztori nagyon röviden és tömören egy barátságtalan bolygó, a Niflheim kolonizálása körül bonyolódik, címszereplőnk, Mickey Barnes pedig olyan pozícióra jelentkezik, amire egyetlen épeszű ember sem: Eldobható akar lenni. Mickey ezzel gyakorlatilag kísérleti egérré válik - ha kell, kisétál a kozmikus sugárzásba, ha kell, beoltatja magát gyilkos, félkész vakcinákkal -, de gond egy szál se, a testét ugyanis bármikor újra tudják nyomtatni, ha az éppen aktuális verziója feldobná a talpát, az új példányt pedig a korábbi változat emlékeivel töltik fel. A bonyodalom akkor veszi kezdetét, amikor a még élő Mickey 17 mellé egy félreértés folytán egy másik Mickeyt, Mickey 18-at is kinyomtatják.
Ezért szerettük:
-
Nagyon sok tekintetben eltér az alapjául szolgáló könyvtől (kritikánk ITT), ezek a módosítások azonban többnyire kifejezetten jót tesznek a sztorinak.
-
A tónus egyszerre könnyed és nehéz, szórakoztató és elgondolkodtató, Pong Dzsunho pedig láthatóan továbbra is nagyon ért ahhoz, hogyan adjon élt a látszólag komikus helyzeteknek.
-
Mickey bizarr halálai például kimerítik a tragikomikus fogalmát.
-
Robert Pattinson élete egyik, ha nem a legjobb színészi alakítását nyújtja – ezek után mondja azt bárki is, hogy Pattinson nem jó színész!
-
Naomi Ackie kirohanása: amikor Nasha kiosztja a misszió félőrült, kicsit Muskra, kicsit Trumpra, kicsit Hitlerre hajazó vezetőjét, abban egy világ elnyomók elleni dühe benne van.
Ezért nem szerettük:
- Pong Dzsunho az Élősködőkkel már bizonyította, hogy a vérében van a szatíra műfaja, a Mickey 17 azonban olykor kényelmetlenül túlzó, és inkább vicceskedő, semmint szofisztikáltan humoros.
- Jó példa erre Toni Collette karaktere, a mindenből és mindenkiből mártást csinálni akaró feleség, aki felesleges és erőltetett figurának érződik a történetben.
- Akad benne pár elnyújtott jelenet, egy valamivel okosabb és feszesebb szkriptet is el tudtunk volna viselni.
- A sok mélyenszántó gondolat között be-becsúszott egy-két szájbarágósabb üzenet is: a diktátorok rosszak, értem?
(Forrás: Jonathan Olley/Warner Bros. Pictures/AP)
Jó film a Mickey 17?
Igen! Dzsunho sci-fi szatírára alapvetően jól lavírozik a szórakoztató műfaj és a mélyfilozófiai/társadalmi kérdések között, azonban közel sem olyan kifinomult alkotás, mint a rendező gazdag-szegény problémakört körüljáró thrillere, az Élősködők. Kicsit talán Sam Rockwell 2009-es Holdja juthat róla az eszünkbe, a melankóliát és a szorongást azonban felváltja az erőszak, a szex és a gyógyszerkísérletek, a fanyar humor pedig nem mindig talál be úgy, ahogy kellene. Amiért igazán megéri megnézni a Mickey 17-et az a dupla Robert Pattinson, akinek megkockáztatjuk, hogy Bruce Wayne-nél lényegesen jobban áll ez a fajta balfék szerep.
Borítókép forrása: Collider
