A Cirit a középpontba állító The Witcher 4 miatt relatíve könnyű elfeledkezni a széria többjátékos spinoffjáról, amely Project Sirius munkacímen készül, és a bostoni székhelyű The Molasses Flood bábáskodik felette. A kooperatív élményekre kihegyezett alkotásról egyelőre nem sokat tudni azon túlmenően, hogy 2023 tavaszán újrakezdték a fejlesztést, melynek következtében több alkalmazottnak is ajtót mutatott a csapat, nemrég viszont új infók láttak napvilágot, igaz, nem magával a programmal kapcsolatban.
A kép forrása: CD Projekt RED
Ahogy arról az Eurogamer is beszámolt, a The Molasses Flood a hivatalos weboldalán jelentette be, hogy április 1-én beolvadt a CD Projekt RED-be, így a továbbiakban annak részeként fog tevékenykedni, múlt időbe téve ezzel a stúdió korábbi elnevezését. A közlemény kiemeli, hogy a fejlemény nem érinti a Drake Hollow és a The Flame in The Flood című játékok terjesztését, ami a továbbiakban is a CD PROJEKT Group feladata lesz.
A The Molasses Flood társalapítója, Damian Isla rendkívül pozitívan vélekedett az egyesülésről a nemrég közzétett LinkedIn bejegyzésében, egyúttal tudatta a követőivel, hogy távozik a cégtől – persze kiemelte, mennyire jó volt az ott töltött idő. Bízzunk benne, hogy az üzletnek köszönhetően végre sínre került a Project Sirius, és még a mi életünkben kiderül, kompatibilis-e Andrzej Sapkowski univerzuma a közös kalandozással.
A borítóképek forrása: Epic Games, The Witcher Universe