Ember legyen a talpán, aki a Philips E-line, azaz gazdaságos termékvonalának monitorjai közül első ránézésre megmondja, hogy melyik kapta meg a „gamer” jelzőt. A minimalista, letisztult dizájn persze nem feltétlenül hátrány, hiszen van, aki a csiricsáré, színes-szagos, mindenhol világítós külsővel szemben ezt részesíti előnyben. Persze, hogy rá lehessen aggatni a "játékosoknak" jelzőt, nem árt, ha gyors is… szerencsére a Philips 242E1 pedig éppen ilyen. Lássuk is közelebbről!
Sallangmentes
Semmi, ami fölösleges. Ez lehetett az alapvető irányvonal a Philips 242E1 megalkotásakor – persze azért fértek bele extrák, ami miatt figyelemre érdemes lehet. Az első ilyen a már emlegetett puritán dizájn, melyre a manapság elterjedt kiálló káva nélküli kivitel miatt figyelhetünk fel, melynek alsó, vastagabb peremét egyedül a Philips logója díszíti.
Nem túlzás azt mondani, hogy maga a készülék pehelykönnyű: lábazattal együtt mindössze három kilogramm. Itt jegyeznénk meg azt is, hogy összeszereléséhez egy csavarhúzóra mindenképp szükség lesz, behajtófület nem kapunk az oszlopot és talpat összefogó csavarra. A tartószerkezet mindössze billentést tesz lehetővé, de ha forgatni szeretnénk, akkor minimális súlya végett a mozgatása biztos nem okoz problémát.
A feltételezett tervezésbeli filozófia tovább terjed a portokra is, melyekből – ha nem számítjuk a tápcsatlakozást – mindösszesen kettő akad, de az legalább kétféle: egy darab HDMI (2.0) és egy DisplayPort (1.4), melyet kiegészít még egy audió ki- és bemenet is. Gyakorlatilag már csak ez utóbbit lehetne lespórolni ebből a konfigurációból az abszolút minimumhoz, mert képességeinek maximális kihasználásához a DP-re kötve fogjuk bekapcsolni.
Örülünk is meg nem is
A panel manapság legelterjedtebb kivitelben érkezik, azaz egy 16:9-es képarányon elterülő, 23,8” képátlójú, FHD (1920×1080 képpont) felbontású VA egységet kapunk, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Ugyanakkor ez a panel rejti a kijelző igazi vonzerejét, hiszen igen gyors, 144Hz képfrissítésre képes, a szakadásmentes élményről a FreeSync gondoskodik. Mégis, kicsit csalódást keltő is egyben, a gyári beállításokon a színek fakónak hatottak – fakóbbnak, mint más VA panelek egy IPS vagy akár AHVA után – de a kényelmetlen irányítással megvert menürendszerben némi matatás és utólagos kalibrálás árán valamicskét sikerült javítani rajta.
Persze ettől még a betekintési szögtől függően torzuló színek megmaradnak, ahogyan a VA paneltől (más VA panelhez képest legalábbis) szokatlanul rossz feketék is. A teszt alatt végig az volt a benyomásom, hogy az egész panel „ragyog”, hiába bármiféle fényerő-szabályzás. Ezután kicsit aggódva álltam neki a mozgás közbeni próbának, de a monitor szerencsére jól teljesített mind a szellemképek és a csóvahúzás terén is: a kellemetlen jelenségek alig voltak észrevehetők, méghozzá elsősorban a magas képfrissítési gyakoriságnak hála.
A 2×3W teljesítményű beépített hangszórók hangminőségére túl sok időt nem is vesztegetnék, maradjunk annyiban, hogy van, és végső soron el lehet hallgatni ezt is, ha nincs más. De csak akkor, és akkor sem sokáig – számomra még mindig rejtély, hogy ezt miért erőltetik a gyártók az eszközökbe. Persze, a HDMI és a DP is rendelkezik hangsávval, de ezt nem mindenáron kell ám erőltetni, pláne, ha egy 3.5 mm-es jack is akad a hátoldalon. Személy szerint inkább elcserélném egy joystickre a hangszórókat, de ez az én személyes problémám.
Venni vagy nem venni
Lassan, de biztosan leáldozófélben a FHD felbontás ideje, és az újgenerációs videokártyáknak köszönhetően ez már nemcsak filmekre, hanem a játékokra is igaz. Persze nem mindenki engedheti meg magának egyből a csúcstechnológiát, így a köztes időben tökéletesen megteszi a jó öreg 1920×1080 képpont is. És ha már kompromisszumot kötünk, akkor a magasabb képfrissítésnek csak örülni lehet. Ha ezt párosítjuk egy egészen elfogadható, 65 ezer forint körüli árcédulával, akkor a Philips 242E1 képében máris megvan a nyerő választás.
