Mielőtt komolyabban belevágnánk, egy személyes vallomással kell indítanom: személy szerint a 21:9 képarányt tartom a legjobbnak és ajánlom mindenkinek, aki monitorvásárlás előtt áll. Bár teljes képernyős üzemmódban nem minden alkalmazás támogatja a specifikációt, manapság ez már egyre kevésbé probléma, a készüléket pedig mind játékra, mind munkára kiválóan alkalmassá teszi a széles látószög. Ha ehhez a függőleges tengelyen megszokott 1080 pixelnél nagyobb felbontás is társul, akkor pedig elsőrangú köztes lépcsőfokról beszélhetünk az FHD felbontástól a 4K felé vezető úton. Az már más kérdés, hogy ha egyszer kipróbáltad, akkor nem akarod majd elhagyni a szélesvásznat, ha pedig éppen az AOC CU34G2X kijelzőjéről van szó, akkor még kevésbé.
Agressz-ív
Első ránézésre a CU34G2X-ről egyből lerí, hogy játékosoknak szánt eszköz, pedig a végletek ismeretében még mindig nem nevezhető extravagánsnak. Tesztünk alanya a vörös-fekete stílusjegyek, jobbára kávamentes dizájn (három oldalt alig 1 mm, alul 20 mm a külső borítás) és a már jól ismert kétujjas talp mellett az agresszívan ívelt kijelző együttese ellenére is valahol az elegánsan letisztult és a túlcsicsázott között húzódó képzeletbeli vonalon egyensúlyoz. Az meg már csak hab a tortán, hogy nem kell külső tápegységgel sem vacakolni, és mégis alig több az egész eszköz 8 kilogrammnál. Persze ez a súly egy kifejezetten széles, 34”-os képátlójú, 1500R íven hajlított eszközön oszlik el, amit még az azt egyébként stabilan megtartó, állvány sem tud enyhe billegés nélkül kiegyensúlyozni. Talán ezért döntöttek úgy az AOC mérnökei, hogy elég lesz, ha a magasságállítás mellet „csak” fordítani és minimálisan dönteni lehet az eszközt, a forgatást csak a talppal együtt tudjuk megoldani.
A beállításokat tartalmazó menü itt egy komplett gombsort kapott, amit személy szerint mindig rosszabbnak tartok a „joystickes” megoldásnál, méghozzá két oknál fogva: kevésbé intuitív a kezelése, emellett az esetek többségében a gombok megtalálása és benyomása is nehézkes. Persze-persze, az egyszeri beállítás után aligha fogjuk túl gyakran birizgálni, de na. Szerencsére itt a gombokat megnyomni nem nehéz, csupán nehezen elkülöníthetőek, a menüben való navigáció viszont továbbra sem egy leányálom. A beállítási lehetőségek garmadájában kutakodva ez különösen szembetűnő volt.
Csatlakozási lehetőségek terén viszont nem lesz okunk a panaszra: a 4 darab USB-C (3.2) mellett, melyek közül a sárgával jelölt gyorstöltésre is alkalmas, az elvárható minimumra rádupláztak a 2 darab HDMI (2.0) és 2 darab DisplayPort (1.4) bemeneti csatlakozóval, emellett még egy jack kimenet is akad a tápellátás csatlakozója mellett.
Van képünk hozzá
És akkor a lényeg: a szörny lelke az a 3440×1440 képpont felbontású, 144 Hz képfrissítéssel bíró VA panel, melyet a szokott 1800R helyett ezúttal az agresszívabb 1500R íven hajlítottak meg. Az elsőre talán ijesztőnek hangzó ív azonban kifejezetten könnyen szokható, abszolút nem zavaró – persze grafikai munkára aligha ajánlott. Minden másra viszont kiváló, és amennyire egy VA panellel elégedettek lehetünk, annyira elégedettek is voltunk vele: a kontraszt kifejezetten jó, a VA-ragyogás még mindig kevésbé prominens, mint amit az IPS paneleknél figyelhetünk meg, bár ezért a színtartományból szoktunk adózni, de itt ez sem feltűnő. A fényerő uniformitására sincs panasz, nagyjából egyenletes a monitor teljes felületén.
A beállítási lehetőségek között a dinamikus kontraszt (DCR) lehet vonzó, mely a képernyőn megjelenő sötét-világos részek arányához igazítja a háttérvilágítást, de tapasztalatunk szerint nem elég gyors és nem elég látványos a javulás ahhoz, hogy megérje vele vesződni. A másik a szokásos Overdrive funkció, mely a csóvahúzásnál hivatott segítő kezet nyújtani, de szokás szerint a „strong” zsákutcának bizonyul és a közhely szerint a középút üdvözít, azaz a „medium” beállítással lehet némi eredményt elérni. Persze 144Hz-es képfrissítésnél ember legyen a talpán, akinek ez játék közben szemet szúr, alacsonyabb frekvencián jobban látható a különbség. Végül az elmosódásban segítő MBR-beállítás kerül terítékre, melyért cserébe az adaptív képfrissítést és némi fényerősséget kell feláldoznunk, de látványos eredményeket érhetünk el. Az elmosódás helyett ezúttal a „szellemképezés” (avagy strobe crosstalk) jelentkezik és nem kerülhető el teljesen, elvégre minél magasabb beállítást választunk, annál élesebb lesz ez a szellemkép. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy ha a monitor képfrissítése és a bejövő jel között eltérés van, akkor pattogás, akadozás jelentkezik a mozgásban. A HDR beállítási lehetőségeket őszintén szólva nem is tudom értelmezni, mert a monitor még papíron sem ér fel a VESA által kiadott DisplayHDR-specifikációkhoz (fényerő, színtér-lefedettség), így nem csoda, hogy gyakorlati haszna konvergál a nullához. A végső beállítás végül mindig személyes preferencia kérdése, személy szerint az amúgy is alacsonyabb tartományban mozgó összfényerejű (névlegesen 300 nit) panelnél nem szeretnék sötétebb képet, ahogyan szerintem az elmosódás kevésbé zavaró, mint az, hogy a gyorsan mozgó tárgyat ikertestvére kíséri.
Melegen ajánljuk
Összességében véve a CU34G2X egy fantasztikus eszköz, melyet a szokásos beállítási lehetőségekbeli hiányosságok, logikátlanságok ellenére is csak ajánlani lehet, hiszen, ahogy a bevezetőben már említettem: kiváló köztes lépcsőfok a FHD felbontástól a 4K felé vezető úton. A jelen közép- és felső-középkategóriás videokártyákkal erőforrás-igényes játékoknál 144Hz-en teljességgel még így sem lehet kiszolgálni. A panel VA panel létére igen meggyőzően muzsikált, pedig megrögzött IPS (újabban AHVA) párti vagyok, így nyugodt szívvel ajánlom, 200 ezer forint körüli árkategóriájában nem sok konkurense akad – mondhatni egy sem.
