Meglehetősen nagy divatja van az asszociációs játékoknak, illetve az olyan játékmenetnek, ami nem a tényleges verbális kommunikációra épít, sőt az akció során nem is mutogatással igyekszünk információt átadni társunknak/társainknak, hanem inkább próbálunk egymásra hangolódni. Nem kell nagy spirituális dolgokra gondolni, mindenfélét belekeverni ebbe az elképzelésbe, elvégre rendkívül egyszerű az alapvető felvetés: amennyiben valakinek a társaságában hosszabb időt töltünk, hamar kiismerjük reakcióit és azt, mikor milyen passzban van. Az ilyen jellegű játékok pedig néhány kör után pontosan erre építenek. Kell némi összeszokási idő, nem megy egyből a közös játék, de ha már megszokott személyek vesznek körül, egy idő után sikerül észrevenni azokat az apró mozdulatokat és reakciókat, amik a másik indítékainak és gondolatainak megértéséhez kellenek, illetve jobban átlátjuk majd, hogyan gondolkodik. Nem a gondolatok kitalálása a cél, hanem az asszociáció során inkább az, hogy ne a saját elképzeléseinkből induljunk ki, szorítsuk háttérbe az “ÉN”-t, így könnyebben átérezve, mi járhat az illető fejében.
Lépten-nyomon: Amszterdam (Shadows: Amsterdam)
- Hazai kiadó: Gémklub
- Tarsasjatekok.com adatlap: https://tarsasjatekok.com/tarsasjatek/lepten-nyomon-amszterdam-2019
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-8 fő
- Játékidő: átlagosan 20-30 perc
- Korcsoport: 10+
- Nehézség: 1.25/5
- Ajánlott ár: 7990 forint
De lépjünk is tovább a Lépten-nyomon: Amszterdamhoz, ami egy csapatjátékra és ezzel együtt versengésre kiélezett társas, amit akár ketten is játszhatunk, de minimum négyen az igazi. A visszafogott méretű dobozban modulárisan összeilleszthető tereplapok találhatók, némi bővítéssel (utóbbiakra nem is lehet lépni, ezek adják az alapot és a koordinációra a lehetőséget), az így kialakított, hexákra bontott terep pedig a város, ahol csapatonként három bizonyítékot találhatunk, amiket azután le is kell szállítani a megbízónak. Egy csapaton belül van egy hírszerző, aki egy paraván mögül, a nyomkártyák segítségével irányítja a nyomozó(ka)t, akik a mezőkön egy vagy két lépést haladva gyűjthetik be a bizonyítékokat.
A probléma mindössze annyi, hogy tényleges kommunikáció nincs, a nyomkártyákon és a terepen csak különböző rajzok vannak, miközben a nyomozók nem látják, merre találhatók a nyomok, hol várakozik rájuk a rendőrség, vagy éppen hol kell megtalálni a megbízót. Ebben segíti őket a hírszerző, aki viszont a paraván mögött lesi egy kisebb térképlapon, hogy merre kell irányítani a terepen dolgozókat, akiknek minden lépésnél egy vagy két nyomkártyát ad át az éppen aktuális tízből. Lehet, hogy a nyomkártyának és a városban látható hexának semmi köze egymáshoz, de itt jön a képbe az asszociáció: színeket vagy formákat, számokat vagy személyeket, érzéseket vagy történéseket kapcsolsz össze, mikor választani kell, hogy hova lépsz? Nehezíti a helyzetet, hogy van, amikor két lapra, két lépésre van szükség: azonban a két lapot egyszerre kell átadni, még azt sem lehet közölni, melyik takarja az első lépést. Így lehet ám jó messzire elkolbászolni az eredeti céltól.
Ráadásul bukásra bőven van lehetőség. Az a csapat nyer, amelyik elsőként leszállítja mindhárom nyomot a megbízónak. Tehát a versengés állandó, a felek valós időben haladnak, nincsenek körök. Ezt kétszemélyes játéknál igyekszik helyettesíteni az okoseszközre letölthető app, ami a szembenálló felet a rohamosan fogyó idő képében prezentálja. Ráadásul ha X-mezőre lépünk, a rendőrségnél is kihúzzuk a gyufát, amiből elég három lehetőség is a teljes játék elbukásához. Avagy alaposan át kell gondolni, mikor hova lépünk, mikor milyen kártyát adunk társunknak/társainknak. Bár az alapos átgondolás sem igaz, mert általában minél tovább húzzuk a döntést, annál jobban belegabalyodunk a lehetőségekbe, míg az első megérzésre sok esetben érdemes hallgatni. De vajon az aktuális akciónál is így van?
Nyomozzunk!
Abban ugyan nem vagyok biztos, hogy a Lépten-nyomon: Amszterdam variálható térképlapkái és táblaelemei tényleg olyan szignifikáns eltérést biztosítanak, ahogy azt sok bemutatónál érezni, elvégre egy idő után a nyomkártyákat mind ismerni fogjuk, ahogy a területrajzokat is, onnantól meg már ismétlődik az élmény, de a játék még így is kellemes meglepetés volt. Elsőre kicsit szenvedtünk, amíg ráéreztünk egymás gondolataira és párhuzamkeresésére, de utána tényleg a már ismert “na, még egy kört” érzés következett. Viszonylag kis dobozban érkező, okosan összerakott társasról van szó, ami igenis élvezhető kettesben, bár itt az applikáció adta időmérés a legfőbb ellenfelünk, azonban ez is elég stresszelővé válhat, mikor nyakunkon a rendőrség. Amúgy pedig érdekes azt figyelni, hogy a másik mikor és hogyan reagál, milyen rajzokat választ asszociációként, majd azt hogyan sikerül követni. Mi tényleg elmentünk a “pálya” másik végére egy rossz lépés miatt, de jelentem, még így is sikerült bevinni a nyomokat, amitől megjött a sikerélmény.
Kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt ajánlott darabról van szó, aminél a két kis mini is aranyos, jópofa, ahogy a rajzstílus is szerethető. A Gémklub kiadása minden téren megfelelő, a leírás egyből értelmezhető, gyorsan megvan a betanuló szakasz, emellett a játék ára sem vészes. Akiknek tetszik ez a másikra ráhangolódó stílus, bejön az asszociáció, az ismerkedjen vele, nézzen meg egy-két videót, ha pedig szimpatikus a dolog, ugorjon fejest az amszterdami éjszakába és a nyomozásba.
