Szórakoztató európai film
Újraindult a hazai moziszezon, július utolsó csütörtökén több mint féltucatnyi friss alkotás debütált, augusztusban pedig további izgalmas művekkel (pl. Tenet; Made In Italy) bővül a sor. A filmek között vannak hollywoodi nagyprodukciók, gyerekmesék és európai opuszok is, amiktől mostanában megszokhattuk, hogy rengeteg magánéleti jellegű, ún. kisrealista történetet mutatnak be könnyed és szórakoztató módon (vö.: Világpolgárok). Ezt az utat járja a betegség, a család, a barátokkal való évtizedes kacskaringós viszonyok alakulása, az újrakezdés és a felnőttkori szerelem témakörében sok értékes gondolatot megfogalmazó Titkok és igazságok című francia film is. Az Eric Lavaine rendezéséhez hasonló műveket látva az ember legszívesebben önkéntes kampányt indítana, hogy aki egyszerre kíván szórakozni és gondolkodni, kellemes moziélményt szerezni egyedül vagy baráttal, barátnővel, családdal, az keresse az öreg kontinens alkotásait. Meglepően színvonalas és minden közhellyel ellentétben élvezetes, vicces filmek születnek Európában, amik méltatlanul kevés reklámot kapnak, pedig éppoly érdemesek lennének a nagyközönség figyelmére, mint az egyre szürkébb és egysíkúbb amerikai produkciók.
Sokszínű cselekmény
Készült 2016-ban egy magyar dokumentumfilm Thúróczy Szabolcs vezényletével a halálról, amiben végtelenül természetes módon igyekeztek végső stádiumban lévő emberekkel, patológus orvosokkal, hullaszállítókkal stb. készült interjúkon keresztül ledönteni a témát övező tabukat, és bebizonyítani azt a nézőknek, ami Yoda mester talán egyetlen elfogadható bölcsessége volt a Star Wars-előzménytrilógiában: a halál az élet természetes része. A Titkok és igazságok (ami egyébként nem kapcsolódik a Titkok és hazugságok című brit klasszikushoz) is valami hasonlóra vállalkozik. Ám aki megijedne a betegség tematikától, ne tegye, mert ennél könnyedebb filmet keresve sem találhatna. Utóbbiért személy szerint különösen hálás vagyok, mert én ki nem állhatom betegségek természetét kellő nyomatékkal és részletességgel bemutató műveket. Jelen esetben nem is erre van kihegyezve a történet. Szinte felvázolhatatlanul összetett a film koncepciója, sokrétű a mondanivalója, miközben végtelenül egyszerű és szórakoztató az egész cselekmény.
Hősünk egy háromgyerekes családanya, akinek a férje balesetet szenved, amitől megvakul és értelmi fogyatékos állapotba kerül. Mikor családi helyzetük rendeződni látszik, és megtanulnak együtt élni az új körülményekkel, Beatrice könyvet ír a megelőző öt év küzdelmeiről. A játékidő szinte egésze a könyvbemutató hétvégéjén játszódik, aminek alkalmából egy tengerparti vityillóban összegyűlik az egész család és széles baráti társaságuk. Utóbbiak mohón lapozgatják végig a könyvet, mindenki keresve a róla szóló részeket. A barátok könyvbéli jellemzése, avagy az egyes szituációk leírása, amikre persze mindenki másképp emlékszik, aztán kellő feszültséget gyújtanak az egyes karakterekben – a nyaralás végére sikerül is kicsit összekapni. Eközben láthatunk egy anya-lánya párharcot, betekintést nyerhetünk a társaság párjainak saját életébe, kapcsolataik dinamikájába, és keserédes hangulatban élvezhetjük a férj betegségéből adódó vicces szituációkat. Fred nem pusztán látását vesztette el, hanem egy furcsa szellemi állapotba kerülve mindent őszintén kimond, mint egy kisgyerek.
A film nagy erénye, hogy nem új Életrevalók próbál lenni, eleve keveset mutat a férj betegségéből (és hihetetlen ügyesen még csak flashbackeket sem használ a forgatókönyv). Nem is valami nagy cselekményről, egy csúcspontra felfűzött sztoriról van szó, hanem árnyalt látleletet kapunk egy rendkívül komplex életet élő anya állapotáról, valamint a negyvenes éveikben járó emberekről, akik egyébként beteg barátjuk és családja tiszteletére gyűlnek össze néhány napra.
Szokatlan témák
A film gyönyörűen festi le a barátságok útját, amint különböző emberek egyszer kiegészítik egymást, szorult helyzetben azonban előfordul, hogy nehezen tudják tolerálni a másik eltérő gondolkodásmódját vagy temperamentumát. Kitűnő karaktereket rajzoltak az alkotók. A jelenetek többségében nagy konfliktusokra vagy külső, kreált eseményekre sincs szükség, a valószerű figurák személyisége, tulajdonságaik megismerése hajtja előre a zárt szituációs cselekményt. Analógiaként említhető a Teljesen idegenek című, nálunk is nagy sikert aratott olasz film (amiből aztán BÚÉK néven készült egy magyar remake), Lavaine munkája azonban sokkal szebb és lágyabb annál. Illetve viccesebb, ugyanis ezek a hétköznapjainkból nagyon ismert karakterek, ha szeretettel gondolunk a hibáikra, tulajdonképp szórakoztatóak is. Nemcsak az egymás közti csipkelődésekre gondolok, bár abból van elég, és az oly jellemzően franciás poénokat von maga után, hogy ez a része talán megosztó is lehet a filmnek. Inkább arról van szó, hogy az emberek idegesítő vonásai más szemüvegen keresztül nézve, kívülről figyelve nevetségesek is lehetnek. A mitugrászság, a fukarság vagy a konfliktuskerülés rendkívül vicces szituációkat eredményez. A rendező szeretettel fordul esendő karakterei felé, ami által arra sarkallja a nézőt, hogy nyitottabban álljon saját ismerőseihez is.
Két fontos erényét érdemes még kiemelni a filmnek, ami hasonló történetekben ritkán kerül elő. Az ilyen típusú koncepciók általában párokra vagy átmenetileg szingli karakterekre épülnek, senki sem beszél azonban az agglegényekről. A Titkok és igazságokban ezt a falat is sikerül áttörni, több korosodó férfi tagja van a baráti társaságnak, akiknek a szerelmi élete nem kifejezetten volt aktív a megelőző évtizedekben. Ez az apróság még hitelesebbé teszi a felvázolt szituációt, és egy olyan szeletét mutatja meg az életnek, amiről nagyvásznon ritkán mesélnek. Feltűnik egy kakukktojást is: a hősnő új, félig-meddig titkos, tulajdonképpen mindenki által tudott párja. Lavaine alkotása azzal válik minden idők egyik legszebb szerelmes filmjévé, hogy egy magát mindig ugyanazon a napon képzelő, gyermeki lelkű, beteg férjet ugyanúgy megszeretget felesége, mint újdonsült portugál barátját. Bonyolultabb helyzet ez, mint puszta továbblépés, de egyáltalán nem bárgyú, irreális kétirányú szerelmet látunk. Ezen a szálon is érvényesül a rendező ars poeticaja, miszerint ne mutassunk többet a szükségesnél. Nem merül el a film sem a beteg férj és felesége éjszakáiban, sem a friss szerelem forró felvonásaiban. A két férfi egyébként abszurd szituációban találkozik, de ez is annyira más stílusú jelenet, mintha hasonló filmben kerülne szembe a régi és az új szereplő.
Mivel nem kifejezett történetet mesél el a film, nem teremt nagy konfliktusokat, ill. nem is akar szájba rágni tanulságokat, inkább csak szituációkat és élethelyzeteket vázol, nehéz egy ponton megfogni. Tipikus zárt szituációs drámáról van szó, ami kemény téttel bíró helyzeteket mutat be rendkívül könnyed, vígjátéki köntösben. A Dustin Hoffman-féle Esőember ügyesen egyensúlyozott a nehézkes és szép jelenetek között. Itt viszont még csak egyensúlyozni sem kell, annyira természetesen egyszerű és bonyolult, ill. súlyos és oldott a vázolt cselekmény. Egyedül a végjáték mozdul el kicsit a giccs és a túl egyszerű lezárás irányába, de ez csöppet sem zavaró. Lavaine életigenlő hangulatban engedi útjára a nézőket, és ez azért is nagy szó, mert amit másfél órában látunk, az egy pillanatra sem rugaszkodik el a valóságtól, a hétköznapi realitástól. A Titkok és igazságok az idei év egyik legjobb alkotása, nem mellesleg filmkészítő szempontból minden ízében tökéletes.
