Néhány hónappal ezelőtt még nagyon távolinak tűnt, hogy moziba menjünk, mostanra azonban szerencsére eljutottunk odáig, hogy a kisebb és nagyobb hazai filmszínházakban is megnyitottak a jegypénztárak. És bár az első igazi blockbusterere még várni kell (a sort a Tenet nyitja majd augusztus végén), újdonságok így is akadnak: itt van például egy dán film, a Daniel, melyet szülőhazájában ugyan már tavaly bemutattak, hozzánk és a világ más tájaira azonban csak mostanában (némi Covid-csúszást követően) jutott el. És igazán hálásak lehetünk azért, hogy így történt, a Daniel ugyanis – témáját tekintve – nemcsak fontos alkotás, hanem egészen kiváló is egyben.
Az eredeti nyelven Ser du manen, Daniel című dráma egy igaz történetet dolgoz fel, a film főhőse ugyanis az a Daniel Rye, akit az ISIS 2013-ban túszul ejtett Szíriában. Mondhatnánk persze, hogy aki háborús övezetbe megy, annak tisztában kell lennie a lehetséges következményekkel, ez a fiatal dán srác azonban mondhatni, naiv ártatlanként, a sors szerencsétlen áldozataként került óriási bajba. Pedig néhány hónappal korábban még minden sínen volt: a dán tornászválogatottal egy világversenyre készült, párjával pedig közös jövőjüket tervezgették. Egy rossz talajra érkezés és egy súlyos bokasérülés azonban mindent megváltoztatott: Daniel sportolói karrierje derékba tört, így kénytelen volt hamar más hivatást találni magának, amit végül a fényképezésben lelt meg. Első megbizatása Afrikában remekül sikerül, ezen felbuzdulva pedig ismét a polgárháború közelébe utazik, ezúttal a Közel-Keletre – de nem azért, hogy bemutassa a borzalmakat. Éppen ellenkezőleg: a török-szír határ közelében élők mindennapjaiba szeretne fotóriporterként betekintést nyújtani. A történet azonban hamar váratlan fordulatot vesz, Daniel pedig egy félreértés következtében az Iszlám Állam túszává válik.
Bevallom őszintén, elsőre volt bennem némi félelem a Daniel kapcsán, a rendező (Niels Arden Oplev) előző filmje, az Egyenesen át 2017-es remake-je ugyanis az elmúlt évek egyik legkellemetlenebb moziélménye volt számomra. Megfelelő alapanyagból dolgozva ugyanakkor korábban is bizonyított már, hiszen az ő nevéhez köthető A tetovált lány eredeti, svéd verziója, a forgatókönyvet pedig az az Anders Thomas Jensen írta, aki elismert név a szakmában, 1998-ban a legjobb rövidfilmnek járó Oscar-díjat is megnyerte. A legjobb történeteket persze – közhely, de igaz – a való élet írja, a Daniel alkotóinak pedig ezek után mondhatnánk, hogy könnyű dolga volt. A film megtekintése után azonban rájövünk, hogy ennél nem is tévedhetnénk nagyobbat, Daniel Rye története ugyanis egy olyan vékony kötélen táncol bő két órán keresztül, amiről a többség garantáltan lepottyant volna, Oplev és Jensen ellenben fantasztikus érzékkel ragadta meg az egésznek a lényegét.
A film címszereplője olyan szörnyű dolgokon megy keresztül a történet által bemutatott 13 hónap során, hogy a Daniel nagyon könnyen átfordulhatott volna egy terrorizmusellenes propagandába – már-már adja magát. Mégsem teszi ezt, még a legsötétebb, legkegyetlenebb percekben sem. Nincs szó semmiféle túlkompenzálásról vagy erőltett objektivitásról, a Daniel egyszerűen csak felfesti nekünk az élet nagy igazságát, miszerint semmi sem fekete és fehér, még akkor sem, amikor minden annak tűnik. Mint Daniel családja számára, akik teljesen reménytelen helyzetben találják magukat amiatt, mert a dán kormány nem tárgyal terroristákkal, mindemellett pedig a nyilvánosság segítségét sem kérhetik, miközben látszólag a tehetős cégek is vállat rántanak az ügyre. Igen, a terrorizmus rossz, és mindent meg kellene tennünk annak érdekében, hogy megsegítsük ennek az áldozatait. De milyen áron? Milyen következményekkel? A Daniel zsenialitása abban rejlik, hogy nem fél feltenni ezeket a kérdéseket, nem fél a jóban a rosszat és a rosszban a jót (vagy inkább mondjuk úgy: elfogadhatót) keresni, de még a látszólag velejéig romlott karaktereknek is képes megvillantani az emberi oldalát. Mindeközben pedig egyszer sem fordul át hatásvadászba, nem dramatizál túl semmit, a végeredmény pedig ettől lesz borzasztóan erős: mert tudjuk, hogy ez egy valós, létező történet, valós, létező problémákkal.
A Daniel komoly, fontos témát feszeget, a film alkotói ugyanakkor – ahogy említettem – gyönyörűen rátapintottak a lényegre, és ettől lett igazán kiemelkedő a végeredmény. A film célja ugyanis nem az, hogy állást foglaljon vagy manipuláljon, hanem az, hogy bemutassa: vannak emberek, akiknek egészen szörnyű lelki és fizikai gyötrelmeken kell keresztülmenniük. Ebbe nyújt egy cseppet sem kellemes, ugyanakkor a remek forgatókönyvnek és színészi játéknak köszönhetően végig kiemelkedő betekintést a Daniel, melynek egyetlen komolyabb hibája, hogy 20-30 perccel megnyesve lehetett volna kicsit feszesebb. De ezzel együtt is egy olyan filmről beszélünk, amiért, ha szeretjük a nehezebb drámákat, határozottan érdemes újból moziba menni.
Daniel (Ser du manen, Daniel)
Rendező: Niels Arden Oplev
Játékidő: 138 perc
Hazai bemutató dátuma: 2020. július 30.
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
