Az Ők minden bizonnyal olyan film, amit a közönség döntő része a rendező személye, Alex Garland miatt néz meg. A szembeötlő érzelemmentes stílusáról ismert alkotó új horrorjában számítani lehetett a hideg hangvételre, és a játékidő első felében tulajdonképpen be is igazolódnak a prekoncepcióval rendelkező néző elvárásai. Végtelenül lassú ritmusú snittek váltakoznak, egyszínű, üres táj, lelketlen közeg terül szét a horizonton, a képeket sötétszürkés színvilág hatja át, a jelenetek alatt pedig nyomasztó minimalista zene- és hanghasználattal dolgoznak a készítők. Van némi festőiség a filmben, ami főleg az operatőri munkának köszönhető. Az Ők azonban sokkal több, mint például az Ex Machina. Nem tartalmilag, hiszen jelen mű egyetlen nagyon egyszerű dolgot közvetít, azt is érthetetlen propagandisztikus jelleggel, hanem stílusában. Festői gore horror debütál ma a mozikban. A 16-os karika nagyon enyhe figyelmeztetés. A műfaj- és stílusválasztással persze önmagában nem volna gond, ha lenne értelme a látottaknak. Sajnos rettenetesen öncélú film született, ami intellektus híján csupán ordenáré, agresszív és ocsmány.
Az Ők nyugodtan lehetett volna egy trauma feldolgozásának horrorisztikus története vagy bemutathatta volna a párkapcsolati erőszakot, esetleg az önző fél zsarnokoskodását a másik felett. Az alapszituáció lehetőséget adott volna ezekre a történetívekre. Ehelyett meglehetősen szélsőséges gore horror született, erről a következő bekezdésben, aminek egyetlen mondanivalója van: bizonyos nemi identitású és származású emberek undorítóak. Közelebbről a férfiak, a vidékiek és az egyházi személyek ülnek a képzeletbeli vádlottak padján. A film érthetetlen módon egy kalap alá vesz minden vidékit és minden férfit, még a szerethető, szórakozott és jószívű gazda is abuzív szörnyeteggé változik a hősnő fantáziájában. Megdöbbentő, a film még csak nem is próbálja titkolni a nyilvános uszítást. Olyan hitvány, diktatúrák plakátjait idéző módszer, hogy az ember nem hisz a szemének, amikor a bűnbak („FÉRFIAK”) nevét a zárójelenet előtt hatalmas piros betűkkel kiírja a rendező. A nézőben felmerül, hogy a sok abszurd helyzet és karakter csupán ironikus kiszólás, ugyanakkor a végtelenül komoly és komor hangvétel miatt nehéz volna ezt az értelmezést érvekkel megtámasztani. Utóbbi mellett kukacoskodásnak tűnik kritizálni a lezárást, ami egy bizonyos trash horror filmtípusra jellemző módon rögtön a dramaturgiai csúcspont után bekövetkezik. Pedig a valóságot fantáziaképekkel összemosó zárószituáció még az addig épített cselekmény szempontjából is logikátlan, értelmezhetetlen, megfejthetetlen.
(A képek forrása: Port)
Alex Garland új rendezéséről egész nyugodtan kijelenthetjük, a film kíméletlen stílusának tudatában nem kell félnünk az erős jelzők használatától, hogy az egyik legundorítóbb alkotás, ami valaha napvilágot látott. Hogy kinek és miért jó gyomorforgató ridegséggel sokkolni a közönséget, jó kérdés. Az alkotók tulajdonképpen nem is a főhőst vagy általában a nőket rendszer szinten érő sérelmek nyomasztó, felháborító vagy erkölcstelen jellegét szeretnék bemutatni, egy társadalmi konvenciót kritizálni. Valójában nincs itt semmiféle dráma. Egyszerűen elhangoznak múltbéli sérelmek, majd a film a legprimitívebb, legolcsóbb módon sokkolni kezdi közönségét. Alex Garland félreértett valamit: nem a néző lelkét kell meggyötörni, hanem érzelmeken és gondolatokon keresztül átadni egy probléma súlyát, felhívni a figyelmet valamilyen jelenségre, esetleg együttérzést kelteni hőseink iránt. A tragédia nem attól tragédia, hogy a néző nem bírja végignézni anélkül, hogy kifordulna a gyomra. Érezni és tanulni érdemes a filmekből, a filmek által.
Az Ők nem több, mint az igényesség és a szofisztikált intellektus mázával leöntött gore-pornó. Semmivel sem különb a keserű élettapasztalatokra és zsigeri ösztönökre apelláló expolitation filmeknél. Ráadásul véresen komoly üzenetet fogalmaz meg, sőt uszít egy társadalmi csoport ellen. Mindenféle racionalitást nélkülöz a mű, ellenben tömve van „művészi” agresszióval és indulattal. A forgatókönyvben úgy két-három tartalmas, valódi mondanivalót hordozó jelenet íródott, a játékidő maradékában egyetlen célja van a rendezőnek: szellemi, lelki és testi vonatkozásában is minél kényelmetlenebb helyzetbe igyekszik hozni a nézőt. Garland olyan fokú öncélúságot valósított meg, amilyet ritkán látni. Alig állít valamit a film, viszont indokolatlanul agresszív, embertelen és kegyetlen jelenetek sorakoznak a két órás játékidő alatt. Nem arról van szó, hogy ne lehetne tragikus vagy súlyos témákat érinteni. A cél nélkül, szüntelen zakatoló undor funkciójára nehéz magyarázatot találni. Csak óvatosan a moralizálással, annyit mégis szögezzünk le konklúzióként: erkölcsileg, racionálisan és esztétikai szempontból is nehéz megvédeni azt a gusztustalanságot, amit Garland moziba küldött.
