[Filmkritika] Luca

Tavaly két sokat méltatott Pixar opusz, az Előre című fantasy és a zenés-filozofikus Lelki ismeretek sem kapott elég figyelmet a járvány nehézségei közepette, jóllehet utóbbi Oscart nyert. Idén viszont az animációs stúdió Disney-vel koprodukcióban készített filmje, a mediterrán hangulatú Luca hódíthatja meg az újranyitó mozik közönségét. Enrico Casarosa rendezésének főhősei két kiskamasz tengeri szörny. A fiúk kimerészkednek a szárazföldre, ahol emberré változnak, sőt elvegyülnek a partmenti olasz városkában, Portorossoban. Barátságot kötnek egy nyári sportversenyre készülő helyi lánnyal, az emberi világban viszont végig pengeélen táncolva kockáztatják lelepleződésüket. Ez számtalan izgalmas és feszült pillanatot szül, amitől szinte végig izgalmas marad a cselekmény. A Luca viszont nem fordulatai miatt válik emlékezetessé. Lélekmelengető mesét látunk a barátságról és az elfogadásról.

(A képek forrása: Forum Hungary)

Manapság sokan panaszkodnak, hogy nehezen találnak megfelelő meséket gyerekeknek. Korunk animációs alkotásait ugyanis klasszikusok kevéssé nívós újragondolásainak vagy túlzottan cseppfolyós, éneklős munkáknak tartják. A Luca minden téren elüt előbbi tendenciáktól. Eredeti ötleten alapuló története szerethető figurákat állít a gyerekek elé, akiknek a szövetsége és vitái kicsit sem hamisak, hanem tökéletesen reflektálnak egy adott életkor jellegzetes viselkedésmódjára és konfliktusaira. Jesse Andrews és Mike Jones forgatókönyvírókat elsősorban a karakterek árnyalt felépítése miatt illeti dicséret. Nem a történet, sokkal inkább hőseink miatt, személyiségük kibontakozását bemutatva válik különlegessé a Luca. Egynyári kaland formájába csomagolt felnövéstörténetet és egy gyönyörű fiú barátságot látunk a vásznon. Szerencsére az alkotók egy pillanatig nem törekedtek arra, hogy hibátlan karaktereket mutassanak. Inkább vagány, életvidám, de emberi, adott esetben önző és egymást megbántani képes hősöket teremtettek.

Dinamikus hangvételét és színes vizuális megoldásait tekintve a Luca bátran merít az olasz filmkultúra hagyományaiból, ami nem pusztán karaktert ad a műnek, hanem pontosan stílusától válik annyira bájossá Casarosa rendezése. Önmagában a cselekmény helyszínéül szolgáló városka képe melegséggel tölti el a nézőt, de hőseink viselkedésmódja is olaszos. Az animátorok láthatóan rettenetesen élvezték a munkát, a vége-főcím alatt a történet lehetséges folytatásait ábrázoló rajzok tömkelegét, végül pedig egy plusz jelenetet is látunk. A képek végig motívumokkal telítettek és kihasználják a teljes színpalettát, ami igazán üdítően hat a manapság lényegesen divatosabbnak számító puritán filmstílus mellett. Hasonló melegség és dinamizmus jellemző a zenei aláfestésre. Éneklős-musicales betétek helyett rengeteg közismert szimfonikus alkotás és hangulatos latin sláger csendül fel a jelenetek alatt. A Luca nem csupán a történet szintjén, hanem külső jegyeit tekintve is hatalmas melegséget áraszt minden képkockájából.

Az ilyen típusú filmek esetében mindig az a legnagyobb kockázat, hogy túlburjánzik a forma, ami mellett esetleg közhelyessé válik a tartalom. Sajnos a Luca alkotói is besétáltak ebbe a szákutcába. Azt nem lehet állítani, hogy giccses lenne a film, ritka igényes és kifinomult a külalak. A cselekmény viszont közel sem olyan tartalmas vagy egyedi, hogy a kalandvágy romantizálásán kívül egyéb mélyebb emberi rétegeket érinthetne. Egyedül a két fiú barátsága kerül szép keretbe. A finálé viszont utóbbi szál tekintetében is kissé kapkodó és egyszerű. Sőt a zárójelenet kifejezetten nyálas – pedig az alkotók addig konzekvensen kerülik a túlcsorduló érzelgősséget.

A Luca az egyik leginkább átélhető animációs mese az elmúlt évtizedből. Olaszos-mediterrán hangulata a vizualitástól kezdve, a zeneválasztáson át, egészen a karakterek viselkedéséig a film minden aspektusára rányomja a bélyegét. Elsősorban az animátoroknak jár elismerés kiemelkedően színvonalas (és végig „giccsmentes”) munkájukért. Ugyanakkor a Luca nem tartozik a Pixar különösebben egyedi, főleg nem fordulatosabb művei közé. Bár alapvetően izgalmas cselekményt, illetve kifejezetten emberi és szerethető karaktereket követhetünk, története a produkció leggyengébb pontja. Casarosa rendezése helyett, után érdemesebb a Pixar friss Oscar-díjas filmjét, a Lelki ismereteket pótolni annak, aki még nem látta. Ezzel együtt a Luca kiváló tanévzáró, nyárindító családi mozi.