Mindenki mást keres a filmekben: van, aki a történetet, van, aki a drámát, van, aki a látványt. Aki éppenséggel utóbbira hajt, az napjainkban eléggé elkényeztetve érezheti magát az egymást érő CG-orgiák közepette, ugyanakkor talán éppen ezért egyre nehezebb igazán komoly impulzusokkal bombázni az ingerküszöböt. A még grandiózusabb, még bombasztikus akció helyett azonban szerencsére létezik egy másik irány is, és talán pont ez kell ahhoz, hogy ámulatba kerüljünk. Egy olyan film, mint a Gemini Man, amire hosszú idő után tényleg joggal mondhatják azt sokan, hogy „ilyet még nem láttál”, hiszen amire fel lett húzva, az valóban kiemelkedő lett.
A Gemini Man főhőse Henry Brogan (Will Smith), egy kormányzati bérgyilkos, akit hiába tartanak szakmája legjobbjának (amit prezentál is a nyitójelenetben, két kilométerről kiiktatva a célpontot egy mozgó vonatról), 50 felett már nem igazán érzi úgy, hogy folytatnia kéne. A jó hír az, hogy ezt mások is így gondolják, a rosszabbik viszont az, hogy nyugdíjazás helyett jóval egyszerűbb módszerben gondolkodnak: el akarják tenni láb alól. A film trükkje az, hogy az „ellenfél” nem más, mint saját maga, egy klón, csak éppen jóval ifjabb kivitelben – így fordulhat elő, hogy Will Smith digitálisan fiatalított, huszonéves CG-mása a Gemini Man kettes számú főszereplője. A Weta Digital korábban már rengetegszer bizonyító (A Gyűrűk Ura, Avatar, A dzsungel könyve) mágusai pedig ilyen téren mindenképpen új etalont állítottak fel, Junior ugyanis tökéletesen hihetőre sikeredett: tényleg olyan, mintha a hús-vér, fiatalabb Will Smith-t látnánk – egyedül az utolsó jelenetben érződik a CG-jelleg, amiben alighanem a film nagy részétől eltérő bevilágítás a ludas. Meg persze a fizikai határokat feszegető akciójeleneteknél, de hát azt már megszoktuk.
A filmnek van egy másik technikai trükkje is, az extra magas frame rate (HFR), ami önmagában nem újdonság ugyan (anno A hobbit esetében nyomatták talán eddig a legerősebben), ám a Gemini Man 120 fps-es megoldása mindenképpen szokatlan ekkora blockbustertől. A rendező Ang Lee-nek szerencsére volt már lehetősége kísérletezni vele, hiszen előző filmje, a Billy Lynn hosszú, félidei sétája is (részben) így készült, a Gemini Man akciójelenetei során pedig igyekezett csúcsra járatni ezt a megoldást, olyan beállításokkal és kameramozgásokkal, melyek kifejezetten a tükörsimán folydogáló képkockák miatt lesznek igazán látványosak. Aki a „barátokköztös” jelleg miatt nem rajong a technológiáért, az most sem feltétlenül fogja megszeretni (nekem is nagyon hiányzik a klasszikus, 24 fps-es filmes érzet), de el kell ismerni, hogy a Gemini Man nagyon jól működik vele, a rengeteg kiszúrható apró részlet egyenesen beszippantja a nézőt a vászonba. És ami igazán durva, hogy Junior CG-karaktere így sem csúszik bele az uncanny valley gödrébe, sőt, a több képkocka és a csúcsszínvonalú kompjútermágia elég ütős párost alkot.
Az akciójelenetek egyébként – ahogy Ang Lee-től elvárható – szépen koreografáltak (egészséges mértékű túlzással persze). Különösen jó volt látni, hogy a folytatólagosságra mennyire alaposan odafigyeltek – mint például amikor látjuk, hogy Henry gondosan elrakja a pisztolyát, hogy aztán az a megfelelő pillanatban előkerüljön. Az azonban mindenképpen csalódás, hogy a puskapor nagy részét ellövik a film első felében (és sajnos a trailerben), az utolsó felvonás kifejezetten vérszegényre sikeredett. És nem csak ilyen téren: szinte végig az az érzése az embernek, hogy az egész nem több egy nagyon jó – és nagyon jól megvalósított – alapötletnél. Dramaturgiailag alapból időhúzásra játszik a film, hiszen már ahhoz rengeteg idő kell, hogy a Henry, illetve a vele együtt menekülni kényszerülő kollegina, Danny (Mary Elizabeth Winstead) rájöjjenek a turpisságra, miszerint a Gemini-program egyik klónjával állnak szemben – mi, a nézők viszont a kezdetektől fogva tisztában vagyunk ezzel. Igazi mélységet pedig a cselekménynek, a párbeszédeknek és a karaktereknek sem sikerült adni (Clive Owen sem sokkal több a jól ismert sablon főgonosznál), ami azért is fájó, mert Will Smith egyébként egészen odatette magát. A Gemini Man azonban nem próbálkozik különösebben komplex érzelmi- és karakterívekkel, ami miatt a katarzist is hiába keressük a történet végén.
Élményszinten mindenképpen ajánlható a Gemini Man, melynek készítői alighanem már most elkezdhetik fogalmazni köszönőbeszédüket a jövő februári Oscar-gálára, a legjobb vizuális effektekért járó díjat ugyanis a zsebükben érezhetik. Én azonban a kétség kívül bravúros techdemó mögül nagyon hiányoltam magát a filmet, már csak azért is, mert mégis csak arról az Ang Lee-ről van szó, aki bár nem egyszer elkápráztatott már bennünket képi értelemben (Pi élete, Tigris és sárkány), ennél azért jóval többről szóltak az alkotásai. Mert hát hiába a pazar CG, a precíz megvalósítás, a kifejezetten szép fényképezés és az ütős koreográfia (meg persze Budapest minden szépsége), épkézláb forgatókönyv nélkül az egész mit sem ér.
Gemini Man
Rendező: Ang Lee
Játékidő: 117 perc
Hazai bemutató dátuma: 2019. október 10.
Forgalmazó: UIP-Duna Film
