Mi lehetne ínycsiklandóbb egy esti gasztromozinál, aminek során nem pusztán a konyha fűszerei és édességei kerülnek terítékre, hanem lehetőség nyílik mások példáján átértékelni saját életünket is? A gasztrofilm könnyed műfaja mindannyiszor ezt a narratívát és katarzist ajánlja, a közönség pedig rendre jóllakottan tér haza a vetítésről. Úgy is fogalmazhatunk, hogy szinte lehetetlen mellélőni ebben a zsánerben. A jövő csütörtökön debütáló svéd Főzőtanfolyam (újra)kezdőknek is kellemes élményt, vagy inkább bátorítást nyújt az életközépi válságban szenvedő szinglik és a nyugdíj előtt még egy nagy kalandra vágyók – főleg nők – számára. Az ételeknek nem pusztán a szagát, szinte ízét is érezzük a konyhában játszódó montázsok alkalmával, a film fő erénye és hiányossága azonban nem az ételekhez kötődik.
(A képek forrása: Vertigo Média)
Életkorra való tekintet nélkül
A jó gasztrofilm nem pszichoterápiára, sokkal inkább egy kellemes lelki beszélgetésre hasonlít, míg hőseink új erőre kapnak és képesek egyenesbe hozni életüket. A Főzőtanfolyam (újra)kezdőknek elsőszámű érdeme pontosan azon példa felmutatása, hogy minden életkorban érdemes barátságokat átértékelni, elfoglaltságot vagy önkifejezési módszert találni, sőt új társaságba keveredni, akár lényegesen fiatalabb emberekkel. Mi több, Annika Appelin rendezése hathatósan felhívja a figyelmet az anyák természetesnek vélt, rendkívül fárasztó és áldozatos munkájára, ami olyan könnyen elsikkad a hétköznapok fénytörésében.
Felszínesség
A jóllakottság ellenére hagyhat azonban némi rosszérzést a nézőkben a történet. Egy gasztrofilmtől valódibb érzelmi viharokat és csípős, szellemes párbeszédeket vár az ember. Bár az alakítások autentikusságát, hétköznapiságát nem lehet kétségbe vonni, a humorosnak szánt jelenetek nem kifejezetten átütőek, ritkán nevet fel az ember a moziban. Ez csupán a forgatókönyv hiányossága, a konfliktusos szituációk valószerűtlensége viszont kifejezetten zavaró. A Főzőtanfolyam (újra)kezdőknek alkotói olyan könnyedén mozgatják a karaktereket egyik kapcsolatból a másikba, alsó-középosztályos munkájuktól napfényes vállalkozás indításáig, mintha a változás általában nem fájdalmak árán történne az életben.
Aki kedveli a könnyed európai vígjátékokat és a színes magazinok világát, értékelni fogja a svéd opuszt is. Annika Appelin rendezése kellemes élmény, de semmivel sem több annál. A hasonló művek általában sokkal mélyebbre merülnek a problémákban és magukkal ragadó humoruk által nyerik el a közönség szeretetét. Jelen műből mintha hiányozna az az érzelmi többlet, ami magával ránthatná a nézőt. Így viszont inkább hiányosságai – és a skandináv közegbe sehogyan sem illő country bál képei – maradnak meg az emberben. Néhány vacsora, kisvárosi figurák, összességében viszont túl egyszerű megoldások súlyos dilemmákra – ez a Főzőtanfolyam (újra)kezdőknek.
