A mesterséges intelligencia most már átszövi a mindennapjainkat. Elterjedt lett a ChatGPT, a Midjourney, az MI által mások hangján megszólaló videók pedig jelenleg is trendingben helyezkednek el a TikTok-on. Ami korábban még ismeretlen – és akár félelmetes – volt, az most ugyanúgy beépült a hétköznapokba, mint a közösségi média vagy a streaming-szolgáltatások. 2023-ra már eljutottunk oda, hogy rácsodálkozunk a mesterséges intelligencia által nyújtott új lehetőségekre, egyenesen a művészetbe emeljük be a használatát (lásd: képek és zenék készítése) és a lehetőségek tárháza végtelen – de mi lesz jövőre? Vagy azután? Meddig fejlődhet a mesterséges intelligencia és mikor jön el az a pont, hogy ismét félnünk kell tőle?
A 2060-as évekre az emberiség a technikai fejlődés új mérföldkövét éri el. Létrehozzák a tökéletes robotokat, amelyek az MI-t használva besegítenek a rendfenntartásban, a munkában (de nem veszik el azt!), sőt, a hús-vér emberek felajánlhatják saját képmásukat is, hogy azt lemásolva újabb és újabb klónok jöhessenek létre. Ezek ugyanolyan robotok, mint a gyártósorról kikerült társaik, de mivel emberi vonásaik vannak, kevésbé tűnnek idegennek. Aztán egy nap atomrobbanás rázza meg Los Angelest. Rengeteg ember veszik oda, a tettes pedig nem más, mint a mesterséges intelligencia. Az Egyesült Államok azonnal háborút indít a robotok ellen és elkezdik módszeresen levadászni őket. A világ minden tájára elit katonai egységek érkeznek, a robotokat pedig megsemmisítik – azonban ők sem juthatnak el mindenhová. Létrejön egy hatalmas katonai hajó, a NOMAD, amely az égből szkenneli a tájat és másodpercek alatt kiszúrja a célpontokat. Ellenállás is szerveződik, a film főszereplője, Joshua (John David Washington – Tenet, Malcolm & Marie) pedig ebbe beépülve a vezetőjüket keresi, aki létrehozott egy szuper-fegyvert, ami pontot tehet az emberiség történelmének végére – csakhogy ez a szuper-fegyver egy ártalmatlan kislány (Madeleine Yuna Voyles) formájában jelenik meg.
Joshua nem végez vele, helyette magával viszi a gyermeket, akinek az Alfie nevet adja. Hogy mit és kit keresnek együtt, azt majd meglátjátok, de a lényeg az, hogy egy igen látványos utazásra indul ez a furcsa páros, neonfényekkel tarkított nagyvárosokon át egészen Thaiföld legszebb, ősi templomokkal teli vidékeiig. A nyomukban lohol Josh egykori felettese és persze a fél világ katonai szervezete, akik szimplán ki akarják iktatni a fegyvert, ami szerintük elhozza az emberi faj végzetét. Gareth Edwards a legtöbb embernek onnan lehet ismerős, hogy ő áll a Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet mögött, viszont nekem a legelső munkája, a 2010-es Monsters miatt került fel a radaromra. A Zsivány Egyes volt az első Star Wars-mozi, ami el mert rugaszkodni az alapanyagtól. Edwards egy látványos, epikus háborús filmet szállított, amihez hozzákeverte a messzi-messzi galaxist. Az Alkotó nagyon hasonló élményt hoz, és nemcsak azért, mert az ILM (Industrial Light & Magic), George Lucas saját cége felelt a vizuális effektusokért. A robotok itt egy kicsit sem lógnak ki a háttérből, nem érezzük idegennek őket – mondhatni, élik a saját életüket. "Basszus, olyan, mint egy ember!" – kiált fel az egyik szereplő a film elején, mikor össze kell gyűjtenie a robbanás helyszínén maradt gépeket.
És valóban olyanok. Edwards pedig rá is játszik erre, hiszen néha szívmelengető montázsokban mutatja meg, hogy mennyire szépen tud egymás mellett élni ember és robot. Bár Az Alkotó sci-fi – méghozzá az egyik leglátványosabb az elmúlt évekből –, annyira nem rugaszkodik el a valóságtól, hogy az általa bemutatott világ ne tűnjön megvalósíthatónak mondjuk 40 év múlva. Elég régen láttunk már a moziban valóban látványos, az IMAX-jegyet fixen megérő sci-fi filmet, de Az Alkotó pont ilyen lett. Elképesztően szép az egész és van abban valami fantasztikus, mikor közelebbről látjuk a kis thaiföldi falut, ahol nincs okostelefon vagy internet, de az emberek békében élnek együtt a robotokkal, akik ugyanúgy halásznak és társalognak a piacon, mint bárki más. Egyedül talán csak a film vége csap át a hollywoodi blockbusterekre jellemző, grandiózus látvány-parádéba, viszont előtte egy független filmnek is simán elmenne, amiben ugyanúgy megidéződik az Apokalipszis most, mint az A.I. – Mesterséges értelem, a Szárnyas fejvadász vagy a Baraka.
Egyetlen sci-fi van még idén, ami meg tudja szorongatni Az Alkotót, ez pedig a Zack Snyder rendezte Rebel Moon, amely decemberben landol a Netflixen (legalábbis az első része). Még meglátjuk, mi sül ki belőle, de az biztos, hogy Az Alkotó az idei év egyik leglátványosabb és legfontosabb filmje. Az ember akaratlanul is elgondolkodik a több mint kétórás játékideje közben, hogy megállítható-e a fejlődés vagy tényleg arra vagyunk ítélve, hogy egy nap szépen kihaljunk, mint a dinoszauruszok – a gépek pedig átvegyék a hatalmat a bolygó felett. Lehet, hogy most ez ostobaságnak hangzik, de sosem lehet tudni. Az egyik karakter meg is jegyzi a filmben, hogy a neandervölgyi ember is remekül éldegélt, békében, boldogságban, aztán jöttek az elődeink és kiirtottuk őket. Vajon tényleg eljuthat egyszer arra a szintre a mesterséges intelligencia, hogy ellenünk fordul? Gareth Edwards egyértelmű választ fogalmaz meg legújabb filmjében, amit épp a témája miatt azoknak is érdemes megnézniük, akik egyébként kerülik a sci-fi műfaját – Az Alkotó ugyanis többet rejt a felszín alatt.
Képek forrása: Port, The Hollywood Reporter, CNN
