A klipekkel befutott McG a Charlie angyalai után a Terminator-szériát vette kezelésbe, és bár a 2009-es Megváltás sokaknak nem tetszett, rajongókból éppen úgy akadt, köszönhetően a megszokottnál sötétebb látásmódnak, illetve a csavarnak, amit sikerült a történetben összehozni. A 2017-es A bébiszitter ezután már talán nem is okozott hatalmas meglepetést: bár a horror-komédia humora itt-ott meglehetősen elvont és alpári, összességében mégis sikerült megtalálni az egyensúlyt vagy legalábbis valami ahhoz hasonló dolgot, a beteges poénok és helyzetek mellett pedig Cole (Judah Lewis) és Bee (Samara Weaving) párosa nyújtotta a legnagyobb élményt. Mert bár a kezdetben nagyon kedves, nagyon laza bébiszitter őrült sorozatgyilkosba vált át, hogy a sátántól kapjon hatalmat, a bekattanásig egy könnyed kis vígjáték az eredmény, két nagyon jópofa karakterrel, a közöttük lévő kémiával, majd onnantól, hogy elszabadulnak az indulatok, a kedvességet a rendkívül fekete humor és a vérengzés váltja. Aztán Cole győzedelmeskedett, Bee pedig eltűnt, függöny. A film az akkoriban egyre népszerűbbé váló Netflix kínálatában üde színfoltnak bizonyult, de talán senki nem gondolta, pláne nem három esztendővel később, hogy ennek a sztorinak folytatásra volna szüksége. De mégis megszületett, és ugyan 2020 vége pont elég zűrös volt ahhoz, hogy ne jusson idő a megtekintésére (jó, féltem is tőle, na), a januári uborkaszezon mellett végre ezt is sikerült pótolni.
Gyere, őrült!
Bár Cole csatát nyert a családi házban gyilkoló fiatalokkal szemben, a háború még nem dőlt el. Már csak azért sem, mert az eset alaposan rányomta a bélyegét a fiatal fiú mentális egészségére. Hallucinációk, félelmek, mindenféle beilleszkedési zavarok… Cole korábban sem volt a suli kedvence, a történtek után pedig a helyzet csak még rosszabb, hiába az eltelt évek, hiába az orvosi vagy szülői segítség. A szomszéd kislány, Melanie (az Álom Doktorból is ismert Emily Alyn Lind), szerencsére nyújt némi támaszt, ami nagy segítség a fiúnak. Sőt, úgy tűnik, talán több is van közöttük, mint barátság, legalábbis egyre inkább úgy tűnik, mikor titokban elhúznak egy egész hétvégére, hogy a kis baráti társaságuk ellazulva kieressze a gőzt. Persze nem beszélhetnénk horror-komédiáról, ha nem csapna be a ménkű, méghozzá majdnem ugyanúgy, mint első alkalommal, aminek következtében több ismerős is visszatér a halálból, hogy ismét a fiú vegzálásába kezdjenek. De mi köze mindennek az új, meglehetősen antiszociális leányhoz az iskolából? És vajon ki fogja túlélni az újabb nehéz éjszakát?
Kárhozott, de nem királynő
Jó, nagy elvárásaim nem voltak, mert a 2017-es A bébiszitter bűnös élvezet ugyan, de semmiképpen sem műfaji klasszikus, és bár Samara Weaving mindig szívesen látott vendég a képernyőn, valahogy őt sem tudtam újra elképzelni a szerepben. Persze gyanakodtam is, hogy egyáltalán hogyan kerül képbe ez a bébisziszteresdi, ha nem is kell pesztrálni a fiúcskát, és picit emiatt meglepett a mód, ahogy a horror és az újabb állatkodás bekerül a képbe, de na, ez lényegében egy copy-paste folytatás, ami nem sok újat tesz hozzá az eredeti recepthez.
Már azon kívül, hogy még nehezebben indul be, még később jönnek a véres jelenetek, amiket inkább a kínos pillanatok váltanak, karöltve a még rosszabb, még alpáribb humorral. Ezúttal valahogy a hangulatot sem mindig sikerül elkapni, és bár a 101 perc alapvetően nem hosszú, a játékidő így is sokkal többnek tűnik, mint amire ezzel a koncepcióval valaha is szükség volt. Már ha szükség volt rá. Nem mondom, meg lehet nézni, pláne ha az első epizód és Samara Weaving vagy Emily Alyn Lind nagy rajongója vagy, de igazából semmit nem veszítesz azzal sem, ha kihagyod.
