Amikor bejelentették a Hang nélkül második részét, vegyes érzelmekkel várhattuk a produkciót. John Krasinski rendezése pont azon filmek közé tartozik, amiket alapvetően nem érdemes folytatni. Az első rész tökéletesen kerek, ráadásul nem kifejezetten történetet mesél, hanem egy világot, egy szituációt és az arra adható emberi reakciókat mutatja be, amiről a korábbi kilecven perc alatt szinte minden érdemi gondolat elhangzott. A film kreatív indie jellege és a készítők művészi hozzáállása miatt mégis azt feltételezhettük, hogy nem pusztán a 2018-as mű újrahasznosítása miatt tér vissza a produkció. Maga Emily Blunt, a főszereplő is elmondta, hogy férjével, John Krasinskivel kizárólag egy kellőképpen különleges új ötlet megszületése után vállalták a folytatást. Azóta nagyvászonra került a Hang nélkül 2 (Észak-Amerikában máris a járványidőszak legnagyobb jegybevételét produkálta), Krasinski munkája pedig pontosan azt szállítja a nézőknek, amit a fentiek alapján várni lehetett: nagyon igényes, új irányokat kereső, feszült horrorfilmet, ami ugyanakkor nem sokat tesz hozzá a három évvel ezelőtt szerzett élményeinkhez.
(A kép forrása: Port)
Kézműves blockbuster
Az elmúlt tíz-tizenöt év horrorfilmes termését is minősíti, hogy a Hang nélkül 2 eredetiségét tekintve olyan látványosan kilóg a műfaj kortárs felhozatalából. A mű igazi erejét azonban az adja, amitől az utóbbi évtized mozijában teljesen elszoktunk, hogy a független filmes, szerzői elemeket oltják bele a popkultúra aktuális trendjeibe. Jelen alkotás kiszolgálja az egyszeri mozilátogató borzongásra való igényét, illetve a koncepció szintjén követi a manapság divatos érzékszervi fogyatékosságra épülő horror tematikát. Számos területen viszont kilép a bevett megoldások közül. A csúcsjeleneteket sokkal inkább „kézműves” eszközökkel, mintsem illuzórikus CGI-parádéval szervezik. Még ha disztópikus világba is kerülünk, a környezet teljesen valóságos, az emberek legalább annyi természetes akadállyal, mint szörnnyel néznek szembe. Hőseink emberszagú, sőt antihollywoodiánus figurák. A cselekmény kezdetén adottak a klasszikus amerikai kisvárosi keretek és karakterek, miközben a középpontban álló család kicsit sem illik bele az Álomgyár sugallta idilli képbe. Ráadásul a látottaknál természetesebb módon, mindenféle erőltetett érzékenyítő szándék kerülésével, nem is helyezkedhetnénk jobban bele egy hallássérült lány helyzetébe.
(A képek forrása: IMDB)
Hol az újdonság?
A Hang nélkül 2-vel kapcsolatos legfőbb kérdés az volt, hogy újra izgalomba tudunk-e jönni az egyszer már alaposan körbejárt szituáció láttán. Hatáskeltés terén jól vizsgáztak Krasinskiék. Amilyen új feszültségteremtő elemet még bele lehetett tenni ebbe az univerzumba, vagy az első részben megismert motívumot tovább lehetett gondolni, esetleg kiforgatni, azt mind megtették az alkotók. Önmagukban a horrorisztikus jelenetek – a film fináléja előtti túl csöndes közjátékot leszámítva – egytől egyig izgalmasak és kiszámíthatatlanok. Az ábrázolt világ részleteit végletes aprólékossággal dolgozták ki a készítők, ezért is hat olyan friss élményként az új epizód. Nehéz volna Polly Morgan (Lucy az égben, Légió) operatőr munkájának igényességét kétségbe vonni, mégis egyedül a kimért képi beállítások kapcsán merül fel a kérdés, hogy miért nem a dinamikusabb, akcióközelibb hatást eredményező, kézikamerás felvételek mellett tették le a voksot. Utóbbi semmit sem ront a film élvezeti szintjén, csupán egyedibb vizuális stílust eredményezett volna néhány avantgárd megoldás. Tartalmát tekintve viszont sokkal inkább adósak maradtak az alkotók az újdonságok terén.
Miért nem sorozat?
A Hang nélkül – fentebb vázolt formai jegyei mellett – atmoszférája, valamint az ember apokaliptikus szituációhoz való adaptálódási lehetőségeinek bemutatása miatt robbant akkorát 2018-ban. John Krasinski nem kifejezetten történetet mesélt, eltérő kimenetelű forgatókönyv mellett is nagyon hasonló filmélményt kaptunk volna. Ezért merült fel a kérdés, hogy mégis mi újat tud mondani a második epizód. Ezúttal az alkotók megpróbálnak – a korábbi pillanatok megismétlése nélkül – tovább játszani a hang adta lehetőségekkel, illetve elkezdik bejárni a szörnyinvázió sújtotta világot, túlélőket keresnek, ezzel történetet csiholva a folytatásra. Ugyan elég indokolatlan tettek révén indul be a nyitány és a finálé cselekménysorozata, kicsit mesterkéltek a konfliktusok, végül is sikerült elkezdeni egy hosszabb történetet. Ezzel pedig megszületett a Hang nélkül 2 rákfenéje: olyan szériát indít, amit nem másfél órás moziepizódok, hanem sorozat formájában kéne elmesélni. Jelen mű cselekménye túl sovány egy önálló, saját lábán álló filmhez (vö.: még a szörnyek eredetére sem derül fény), végül pedig hatalmas cliffhangerrel zárul. Óhatatlanul is az ötlik fel a nézőben, hogy a kifulladó The Walking Dead helyét kéne átvennie Krasinskiék szériájának.
Emily Blunték nem hiába készítették el a Hang nélkül folytatását. A másfél órás játékidő alatt új szituációk tárulnak a közönség elé, John Krasinski sziporkázik a veszélyes helyzetek megálmodása terén. Izgalmai ellenére bebizonyosodott ugyanakkor, hogy az első rész erejét nem története adta. Ezúttal az alkotók nekivágtak egy hosszú és távolról sem érdektelen cselekmény felépítésébe, ám a film egzotikuma továbbra is maga az univerzum, amiben játszódik. Mivel a második rész fináléja egyértelműen a folytatásra apellál, és nem kapunk igazán kerek sztorit, kicsit súlyát veszti az egész produkció. A Hang nélkül 2 jó film, különösen a mozikba való visszatérésre szolgáltat kitűnő alkalmat John Krasinski rendezése, a többszöri megtekintésre sarkalló első részhez azonban nem tud felérni. A finálét követően pedig a nézőt nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy egyre halványabb mozis folytatások helyett sorozatepizódok formájában kéne bejárni a posztapokaliptikus univerzumot.
