Mint minden évben, úgy most is megkérdeztük magunkat, hogy mik azok a játékok, trendek, miegyebek, melyeket a 2018-as évtől várunk, akár rövid, akár hosszú távon. Saját véleményünk azonban nem több, mint szubjektív pont, kíváncsiak vagyunk a tiétekre is, írjátok meg kommentben, ti mit vártok jövőre!

Dzséjt

A jövő évi játékfelhozatalból egyértelműen a Metro: Exodust várom. Az előző két Metro-játékban kicsit sem kellett csalódnom, sőt nagyon gyorsan a kedvenc FPS-eim közé verekedték be magukat, így nagyon kíváncsi vagyok, mit fognak összehozni az alkotók a harmadik felvonásban. Már csak azért is, mert kimozdítják a játékot a metró alagútjából, ami szöges ellentéte annak, amit ez a sorozat eddig képviselt.

Kíváncsian várom a Vampyrt, főleg az alkotók, a Dontnod személye miatt (a Remember Me és a Life is Strange után látatlanban is bízom a programban), illetve várom a MechWarrior 5: Mercenariest is, hiszen gyerekkorom egyik meghatározó programja tér ezzel vissza. Illetve megmozgat a Spider-Man, a Red Dead Redemption 2 és az A Way Out, de PS4 híján ezeket valószínűleg csak később fogom tudni kipróbálni.

Az ipartól magától meg leginkább azt várnám, hogy hagyjanak fel a vásárlók szemen köpködésével. Ne építsenek teljes játékokat pofátlanul csak a mikrotranzakcióra, ne adjanak ki félkész programot, és ha már elcsesznek valamit, ne hülyeségekkel próbálják kimagyarázni magukat. És igen, most főleg az EA-re gondolok, mert idén bizony ők okozták a legtöbb botrányt, de azért a Ubisoft és az Activision is átgondolhatná az üzleti stratégiáját.

Ja, és ne hangoztassák a nagy kiadók, hogy a játékosok a nyílt világú, online játékokat szeretik, és az egyjátékos, sztori központú játékoknak leáldozott. Azon kívül, hogy baromság, még csak nem is igaz.

SteelSaint

Ami 2018-at illeti, én azt vettem észre, hogy mintha az átlagosnál valamivel több új címet jelentettek volna be a fejlesztők. Lehet, csak én vagyok indokolatlanul optimista, de azért jólesik látni, hogy a folytatások mellett van még helye az új és érdekes IP-knek is. Ezek közül szeretnék most hármat kiemelni, melyekre már nagyon kíváncsi vagyok.

A Biomutant igazából szerelem volt első látásra. A világa kellően színes, elborult és fantáziadús, az eddig közreadott videók alapján a játékmenet is izgalmasnak ígérkezik, ráadásul én az Avalanche címeit is kifejezetten szerettem, szóval szerintem minden adott, hogy egy egyedi és tartalmas alkotással lepjenek meg minket 2018 elején.

A Greedfall kapcsán már kicsit óvatosabb vagyok, elsősorban azért, mert olyan túl sok minden még nem derült ki a játékról. A bejelentő trailer valami félelmetesen hangulatos lett, és az eddigi információk alapján maga a játék alapkoncepciója is nagyon ígéretesnek tűnik, viszont a program mögött álló Spiders neve figyelmeztető jel lehet. A franciák eddig főleg közepes játékokat tettek le az asztalra, de ettől függetlenül én bizakodó vagyok, hogy ezúttal sikerül valami maradandót alkotniuk.

A Vampyr pedig idénről csúszott át jövőre, amit én nagyon sajnáltam, hiszen egy kifejezetten érdekes hátterű vámpíros játékról van szó az eddigiek alapján. Az eddigi videók alapján a Dontnodnak sikerült elkapnia a sötét, borongós angliai hangulatot, ráadásul a beígért morális döntések, a harcrendszer és a különféle képességek is kifejezetten érdekesnek tűnnek.

biomutant-cicrozsomedve.jpg

Pozandr

Hogy mit várok 2018-tól? Először a régen bejelentett Sony exkluzívok megjelenését és még több új játék bejelentését, több egyedi ötletet, és kevesebb „hádésített” játékot. De haladjunk sorjában: remélem, hogy jövőre és az után is hasonló jó címeket fog prezentálni a japán cég, aminek a címeiért nagyon régóta rajongok. Meg kell vallanom, a Sony már egy trailerrel is képes engem megvenni kilóra, főleg, ha az olyan játékokból van, mint a Detroit: Become Human, a The Last of Us: Part II, vagy éppen az új God of War. A másik kettő pedig összefügg egymással. Az elmúlt években rendkívüli módon megnőtt a remaster megjelenések száma, új IP pedig kevesebb lett, amit nagy fejlesztőcégek és kiadók jelentenek be.

Az olyan címek, mint a Biomutant azért üdítő megkönnyebbülést jelentenek, de az érdekességek, egyedi ötletek még mindig az indiektől származnak. Hulladék azonban ebben a szektorban is születik, ugyanakkor az óriásvállalatok tanulhatnának egyes független fejlesztőktől. Az utóbbi időben sokszor jobban szórakoztam egy-egy indie gyöngyszemmel, mint egy AAA kategóriás címmel. Persze kíváncsi vagyok az utóbbiakra is, azonban valahogy kiveszett az egyediség ezekből a programokból. Ez pedig baj, hiszen a folytatások egy kaptafára készülnek, amik minőségromlást jelentenek (lásd Assassin’s Creed sorozat és a kényszerpihenője). Egy vérfrissítés kellene az AAA kategóriás ötletelésben is, jót tenne az ipar minden szereplőjének és a játékosoknak is.

bodak

A Vampyr nálam is várós, bár egyelőre túl sokat nem tudunk róla, de a Dontnod neve gyakorlatilag garancia a minőségre. Az egyetlen bibi nálam az ilyen játékokkal (mármint ahol több döntést hozhatsz, melyek befolyásolják a végeredményt), hogy ha már egyszer végigjátszottam, akkor az a döntés az enyém és történjen akárhogy, nem fogom megmásítani – vagyis éppen az újrajátszási faktor az ami kiveszik belőle, de ez nyilván az én hülyeségem. Többek között ezért halott még mindig a Véres Báró az én Witcher 3 történetemben...

2018 két stratégia kiegészülését is jelenti számomra: az egyiket eredetileg még idénre vártam-tippeltem még tavaly év végén, a másik pedig egy folyamatos projekt lesz idénre. Az első a Civilization VI kiegészítője, Rise & Fall, amire bizony nagy szüksége van a játéknak. Egyelőre még meg sem jelent, de már most hiányzik belőle a világkongresszus, igaz helyette kapunk egy halom új és eredeti ötletet, a már bevált játékmechanikai megoldások mellé, összességében kíváncsian várom. A második pedig a Total War: Warhammer II: Rise of the Tomb Kings és az utána érkező további fizetős és ingyenes tartalmak a játékhoz – ehhez talán további kommentárt nem kéne fűznöm, hiszen Warhammer fanboyként egyik régi vágyálmomat váltja valóra a Creative Assembly a trilógiával.

Végezetül pedig még több botrány, még több lootbox, és még több pofátlan húzás a kiadóktól az, amire nem szívesen, de számítok. Aztán ott van az Intel, akinek a terveiről tippek és szivárgások vannak, de egyelőre nem látszik pontosan, hogy miként veszi fel a harcot az AMD-vel – az érem másik oldalán meg ott az AMD, aki a várakozásoknak megfelelően, vagy afölött teljesített, úgyhogy van esélyük meggyőzni arról, hogy legközelebb a vörösök csapatát támogassam, legalább az egyik fronton.

total-war-warhammer-ii-rise-of-the-tomb-kings-settra-rules.jpg