2017 legjobbjai a PGO legénysége szerint

Szokásunkhoz hven idén is megkérdeztük magunkat, hogy kinek mi jött be legjobban az idén, melyik játék, kütyü, esemény volt az, ami a legemlékezetesebb volt 2017-ben. Persze a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk, kommentben írjátok meg nekünk a véleményeteket.

Dzséjt

Idén három játék nyerte el nagyon a tetszésemet, bár ezek közül csak kettő 2017-es, de nem bírom megállni, hogy ne írjam bele a harmadikat. Először is, az idei felhozatalból a Prey és a Mass Effect: Andromeda jött be a legjobban.

Utóbbival kapcsolatban valószínűleg elfogult vagyok, hiszen rajongok az eredeti trilógiáért, de ezen túl is nagyon tetszett ez a „reményekkel telve fedezzünk fel egy új galaxist” hangulat. A bejárható világok és a szereplők egyaránt megragadtak, és sokszor csak azzal elütöttem órákat, hogy fel-alá kocsikáztam az idegen világokon.

A Prey a történetével és nagyon erős hangulatával ragadott meg. Főleg az utóbbival. Szeretem az ’50-es, ’60-as, ’70-es évek sci-fijeit, főleg a retro-future díszleteket, ahol még nem csillog-villog minden, nincsenek érintőképernyők, csak bumpszli gombok és kapcsolók, a Prey pedig nagyon mélyet markol ebből az érából. Emellett nagyon tetszettek az alakváltó idegenek koncepciója, az meg pláne, hogy ezt a képességet a főhős is megörökölte.

És végül egy korábbi darab, a Life is Strange is idén került a kezeim közé, és hát na… Szerelem volt első végigjátszásra. A sztori és a szereplők olyan zseniális összhangot alkottak, hogy egyszerűen képtelen voltam kiszakadni a program bűvöletéből, és miután vége lett, még napokig agyaltam az egyes döntéseken és a végkifejleten. Rég gyakorolt rám játék ekkora hatást.

SteelSaint

Idén valahogy úgy alakult a dolog, hogy a friss AAA megjelenések szinte teljesen elkerültek. Talán három ilyen játékot vettem idén, a Mass Effect: Andromedát, a South Park: Fractured but Whole-t és a Wolfenstein 2-t. Az első tökéletes csalódás volt számomra, a másik kettővel pedig teljesen jól elszórakoztam, mégis, utólag visszagondolva idén valahogy a 30 euró körüli címek találtak be nálam nagyon.

Az első ilyen játék a Hellblade: Senua's Sacrifice volt, amit nem hiszem, hogy sokat kéne magyaráznom. A történet, az atmoszféra, a dizájn, egyszerűen minden nagyon a helyén volt benne, tényleg olyan élményt nyújtott, amit az ember nem felejt el hosszú ideig. Külön kiemelném a Hullák Tengerét, az a helyszín valami elképesztően betegre és zseniálisra sikeredett.

A Ruiner eredetileg azzal keltette fel a figyelmemet, hogy azt mondták rá, olyan, mint a Hotline Miami, amit kifejezetten kedvelek. Végül kiderült, hogy a két címben kb. a maszkos főhős az egyetlen közös pont, de ennek ellenére a Ruinerben egy végtelenül pörgős akciójátékot ismerhettem meg. Szintén tetszett az a kicsit elborult cyberpunk világ, amit felhúztak a történet köré, de itt a lényeg az eszméletlenül eltalált akció.

Az idei harmadik kedvencem engem is meglepett. Eddig még nem volt szerencsém jrpg-hez, így a Battle Chasers: Nightwarba is félve kezdtem bele, de ez a félelem teljesen alaptalannal bizonyult. Összetett, mély harcrendszer, színes karakterek és egész érdekes történet jellemzi a játékot, engem pedig gond nélkül be tudott szippantani akár hosszú órákra is.

bodak

Ha már mindenki három címet említ, akkor én sem szeretnék kilógni a sorból... bár nehéz leszűkíteni a kört a három legjobbra, de végülis három a magyar igazság nemde? Sorrendet közöttük nehéz lenne felállítani, szóval érkezés szerint követik egymást a címek.

A Prey egy eszméletlenül eltalált játék lett, és most senki se jöjjön azzal, hogy az “eredeti” rajongói mit vártak vagy mit nem. Ha a két Prey-t össze kell hasonlítani, körülbelül ég és föld a különbség az utóbbi javára, és ez nem annak köszönhető, hogy újabb vagy szebb a játék. Egész egyszerűen minden téren jobb: a hangulat, a játékmechanikai elemek, a választás szabadsága egy egészen más szintre emelik az Arkane-féle Prey-t, mely stúdió immáron sokadszor bizonyította, hogy kreativitásból nincs náluk hiány.

A Total War: Warhammer 2 méltó az elődhöz, sőt, minden téren kiforrottabb, csiszoltabb az élmény. A tervezett három játék világtérképe (melyből az első kettő összevonva már elérhető) pedig minden idők legnagyobb stratégiai játszóterével kecsegtetnek. Aki meg azzal jön, hogy ez csak egy DLC, sima reskin, és nem pedig teljes értékű játék, annak javaslom gyógyszerésze vagy háziorvosa mielőbbi felkeresését.

A Quake Champions pedig - annak ellenére, hogy rendszeresen az ütleg rossz oldalán állok - egy mestermű a maga műfajában. Igazi adrenalinbomba, hihetetlen pörgős játékmenettel, változatos bajnokokkal, és nem, ettől egyáltalán nem lett Overwatch belőle. Ha egy igazi arénaharcra vágysz vagy csak szimplán mazochista vagy, akkor csak ajánlani tudom, nem fogsz csalódni.

Pozandr

Hogy számomra milyen volt 2017 játékos szemmel? Nos, egészen jó, persze voltak olyan dolgok, amik annyira nem tetszettek: a lootboxok elterjedése, a mikrotranzakció erőltetése… Most azonban karácsony előtt a jó dolgokról beszélünk, írunk, így én is ezt teszem: az egykor sikeres konzolgyártó, ami a Wii-vel érte le a legnagyobb sikerét a 2000-es évek után, bejelentette a Nintendo Switch-et, ami márciusban meg is jelent. Bár a konzol nem lett tökéletes, bebizonyosodott, hogy a nagy N még mindig tud, ha akar: a premier után milliószámra vették az emberek a hibrideszközt, kiváló játékok jelentek meg rá az évben (a Super Mario Odyssey 97 ponton áll, ahogy a Breath of the Wild is). A third-party támogatás végre megfelelő nagyságú. Persze az eszköz jövőbeli sikere attól függ, hogy a Nintendo és a többi fejlesztő milyen címeket fog készíteni a konzolra, de egyelőre pozitív irányba mutatnak a dolgok. A Nintendo visszanyerte valamelyest a Wii U-val elvesztette tekintélyét, a rajongók pedig szurkolhatnak a cég további sikerének. Én is ezt teszem, noha PlayStation párti voltam mindig.

Ha pedig már szóba került a PlayStation. Én nem kedvenc játékról fogok írni, hanem idén bemutatott kedvenc játéktrailerről. Ezeket az előzeteseket nagyon szeretem, legyen az akár filmé vagy játéké. Egy jól megrendezett előzetes képes felhívni a figyelmet, de néha a mondanivalót nem jól látják meg egyesek. A The Last of Us: Part II cinematic trailere kiválóan vitte tovább az első rész hangulatát. Az ember embernek farkasa az ókor óta ismert közmondás, de egy játék előzetesében így bemutatni ennek az állításnak lényegét, egészen hihetetlen teljesítmény.

A másik pedig a Detroit: Become Human elhíresült előzetese, ami sokaknál verte ki a biztosítékot, miközben a lényeg valahol elveszett a dühfelhőben. David Cage mindig is fontos kérdésekkel foglalkozott, és a 2018-ban boltokba kerülő új Quantic Dream játék is így tesz majd, a játékosok legnagyobb örömére. Addig talán a jogvédők is megértik a Detroit: Become Human mondanivalóját, mert a kritikák is lehetnek tévesek, ahogy ezúttal biztosan azok.