• Szívesen felújítaná a NeverSoft Pókember-játékát egykori alkotója
  • Ezt a Spider-Man (2000) eredeti vezető tervezője nyilatkozta

A Pókember-játékok hallatán a többségnek manapság valószínűleg reflexből az Insomniac Games csapata ugrik be, pedig előttük jó pár stúdió tette már le az asztalra a maga alkotását a hálószövögető hős főszereplésével, köztük a NeverSoft is. A többség számára valószínűleg inkább a Tony Hawk-játékokról és a Guitar Hero-sorozatról ismert stúdió ugyanis szintén kiadott egy Pókember-játékot még 2000-ben az eredeti PlayStationre, aminek ráadásul remek volt a fogadtatása.

spidermanps11.jpg

A játék eredeti vezető tervezője, Chad Findley egy interjúban elmondta, hogy abszolút benne lenne a Spider-Man felújításában, mivel továbbra is imádja a karaktert, azonban sajnos a valóságban elég kevés az esély rá. Részben, mert az Insomniac Games eddig elég jó munkát végzett az IP-vel, másrészt pedig mert a NeverSoft évekkel ezelőtt beolvadt az Infinity Ward csapatába, amit az Activision részeként hamarosan bekebelez a Microsoft. Persze a remény hal meg utoljára.