Rajongói szemmel nézve talán masszív csalódás volt a nehezen megszülető Halo-sorozat első szezonja, ám mivel én „csak” szeretem a Microsoft legismertebb franchise-át, a maga módján szórakoztatónak találtam az adaptáció nyitányát. A „maga módján” kifejezést pedig tessék szépen aláhúzni (lehetőleg két vonallal), mert bizony bőven akadtak hibái Master Chief szinte minden téren alaposan átszabott kalandjának – Kwan történetszálát például már a tervezőasztalon kukázni kellett volna, de a tempóval is akadtak problémák. Persze szokás mondani, hogy minden kezdet nehéz (ez a szlogen már ásványvizes palackok oldalára is felkerült, tehát biztosan igaz), így aztán kíváncsi voltam, milyen mederbe terelik az alkotók a cselekményt – már csak azért is, mert az évadzáró végén látott cliffhanger egy némileg más hangvételű folytatást vetített előre. Nos, a várakozásnak immár vége, hiszen az új fejezet első két része felkerült a SkyShowtime kínálatába, lássuk hát, mennyire csillog fényesen a legendás páncél.
A kép forrása: Inkl
A második etap sajnos már a kezdő képsorokkal ad egy kisebb gyomrost a nézőknek, az alkotók ugyanis egy laza mozdulattal előhúzták a kalapból az „időugrás” kártyát, így kvázi semmi következménye nem lett annak, hogy Cortana átvette az uralmat John (Pablo Schreiber) felett – a Dr. Catherine Halsey (Natascha McElhone) által tervezett MI ugyanis kikerült a spartan fejéből. Ha engem kérdeztek, szerintem eléggé megúszós ez a lépés, de szerencsére hamar képes voltam magam túltenni rajta, köszönhetően a felettébb jól sikerült indításnak, ami több szempontból is rímel a pilot epizód első perceire. Ezúttal is egy kisebb település kerül a cselekmény fókuszába, amit épp egy várható Covenant (a magyar fordításban Szövetség) támadás miatt igyekeznek evakuálni a UNSC katonái – a csoport erősen vallásos vezetőjének köszönhetően inkább kevesebb, mintsem több sikerrel. Az előkészületek során fény derül arra, hogy időközben a Silver Team többi tagja is megszabadult a hormonális kapszulájától, így lényegében ez az osztag lett az „érző csapat” – még némi jól adagolt humorra is futotta az alkotóktól, ami az én szememben egy kövér pirospontot érdemel. Ennél is fontosabb viszont, hogy a készítők gondoltak a rajongókra, így már a 6. percben előkerül a Halo Infinite-et idéző csáklya, Master Chief pedig egy remekül megkoreografált összecsapás keretében bizonyítja, miért ő a Spartan-program legismertebb alakja – közvetlenül azelőtt, hogy a Covenant az egész planétát leradírozná a térképről. Újfent erős lett tehát a kezdés, nagy kár, hogy innentől már csak lefelé vezet az út az első két rész során.
A kép forrása: GameSpot
Tempó terén legalábbis mindenképp, mivel a hátralévő időben sajnos eléggé leül a cselekmény, érdemi történések helyett pedig inkább csak a sakkbábuk felhelyezésének lehetünk szemtanúi – ettől a címtől nem feltétlenül azt várnánk, hogy az idő nagy részét a sokszor közhelyekkel tűzdelt dialógusok teszik ki. Bemutatkozik például egy új karakter a Halsey-t váltó James Ackerson (Joseph Morgan – Vámpírnaplók, A sötétség kora, Titánok) személyében, aki első (és második) ránézésre egy eléggé antipatikus figurának tűnik – még jó, hogy azelőtt érdemi motivációt adtak neki az írók, mielőtt belekerült volna az „ügyeletes rosszfiú” skatulyába. Nem túl nagy meglepetésre természetesen a korábbi stábtagok zöme is visszatért a folytatásra, így újfent feltűnik például Soren (Bokeem Woodbine) is, amit első körben ugyan elég nagy pofonként éltem meg, de az eddig látottak alapján ezúttal több köze lesz a fősodorhoz, mint legutóbb, így jobb esetben senki sem fogja a pokolba kívánni ezt a vonalat. Nagyobb gond, hogy emellett Kwan Ha (Yerin Ha) sem lett elfelejtve, ami komoly problémákat okozhat a későbbiekben – legalábbis abból kiindulva, hogy az ő sztorija rondított bele leginkább az első évadba.
A kép forrása: Polygon
Persze két epizód alapján még nem illik levonni messzemenő következtetéseket, de az már most tisztán látszik, hogy a mindent felülíró Covenant fenyegetés mellett ezúttal is kapunk „töltelék” témákat (mint például a The Rubble hierarchiája), ami vélhetően ismét azzal jár majd, hogy elveszti a sorozat a fókuszát. Talán még ennél is jobban fogja bosszantani a franchise kedvelőit, hogy Johnt újfent többször láthatjuk hétköznapi ruhában, mint az ikonikus szerelésében, emellett pedig továbbra is előszeretettel mutatja ki az érzelmeit, ami már korábban is heves fejvakarásra késztette azokat, akik 2001 óta az Xbox egyik legnagyobb zászlóshajójának fedélzetén vannak. A magam részéről amúgy egyáltalán nem bánom, hogy arcot adtak Master Chiefnek, mivel sorozatos formátumban eleve nem lenne túl jó, ha mindig egy sisakot kellene bámulnunk – A Mandalóriban persze működik a recept, de ott lore szintjén is meg van magyarázva a dolog. Nem mellesleg Pablo Schreiber is remekel a szerepben, szóval nem esett nehezemre elfogadni, hogy katona helyett inkább civilként mutatkozott ebben a két fejezetben. Ettől függetlenül persze őszintén remélem, hogy többször láthatjuk majd a harctéren jeleskedni, mint az utcákon bolyongani, de ahogy mondtam, a premier keretében csupán az alapozás zajlik, a háború fogaskerekei csak a harmadik résztől fognak igazán mozgásba lendülni – legalábbis az utolsó snittek alapján.
Felettébb vegyes érzéseim vannak a kezdést illetően, hiszen hiába pörögnek fel később az események, egyelőre csak (zömében) sablonos párbeszédeket, felemás CGI-t (egy-két jelenet során nagyon kilóg a lóláb) és temérdek felvezetést kaptunk, melyek nagy része ugyan ígéretesnek tűnik, de jelen pillanatban szinte lehetetlen megmondani, hogy végül hova fut ki egy-egy szál. Örvendetes ugyanakkor, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek a Silver Team egyes tagjaira (leginkább a fájdalmakkal küzdő Rizre), a díszletekkel és a jelmezekkel sem spórolt a stúdió, a Covenant pedig valóban egy pusztító, fenyegető erőként van ábrázolva – a kedvcsinálókból kiindulva pedig később fogja csak igazán kimutatni a foga fehérjét. Nem merném tehát teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy szintet lépett a Halo az első etaphoz képest, az viszont biztos, hogy akinek az tetszett, az most is jól fog szórakozni. Akiknek pedig már az arccal és személyiséggel rendelkező Master Chief puszta gondolatától is feláll a szőr a hátukon… nos, ők vélhetően az előző évadban sem jutottak sokáig. Annyit mindenesetre sikerült elérnie a nyitánynak, hogy izgatottan várjam a folytatást, így végül is teljesítette a célját – más kérdés, hogy önmagukban nézve egyáltalán nem váltják meg a világot a már most elérhető felvonások.
