Idén rengeteg mára klasszikussá vagy végeérhetetlen franchise-zá vált játék ünnepelt kerek évszámot, meglehetősen sok ismert cím lépett be az első X-be, és nem kevesebb kezdte el a második X-et. Eme cikkben megpróbáltuk összeszedni a legnagyobbakat, a legemlékezetesebbeket, de ha valami kimaradt, nyugodtan osszátok meg velünk kommentben.

Resident Evil 2 (Január 21, 1998)

A zombis horrorfilmekre alapozó Resident Evil folytatása az elhagyatott kúriát egy egész városra cserélte, megidézve ezzel Romero legjobb mozijait, ráadásul elhozva azt a Leon S. Kennedy-t, aki talán még Chris Redfieldnél is többször csapott össze az élőholtak és mutánsok seregével. A Resident Evil 2 azon kivételek közé tartozik, amikor a folytatás jobb volt, mint az első rész. És hamarosan az alapoktól újra építve újraérhetjük Raccoon City pusztulását.

StarCraft (Március 31, 1998)

Ma már a StarCraft 2 alapfogalom az esportban, de húsz évvel ezelőtt elsőre csak egy sci-fisített WarCraftnak tűnt – persze a megjelenés után a terranok, a zergek és a protossok hamar megtalálták a közönségüket. Ki gondolta volna akkor, hogy a folytatásra tizenkét évet kell várni, és három részre darabolva jön?

Gran Turismo (Május 12, 1998)

Bizony-bizony, a 2017-ben a Gran Turismo Sportsszal a hetedik epizódot (nem számítva a spin-offokat) elérő sorozat húsz évvel kezdett száguldani, méghozzá a legelső PlayStationön, hogy aztán szépen, sorban megjárja a Sony konzoljait, beleértve a PSP-t is. El már az első részt sem aprózták, hiszen 11 versenypályán száguldozhattunk 140 különféle kocsival.

gran-turismo-1998.jpg

Tom Clancy's Rainbow Six (Augusztus 21, 1998)

Volt idő, amikor a Rainbow Six még nem a Ubisoft online játékszolgáltatása volt, hanem egy történet alapú, remek MI-vel felvértezett, csapat alapú taktikai FPS, ami Tom Clancy azonos című regényén alapult. Persze, azóta eltelt húsz év, nagyot változott a világ, mások lettek a trendek és az elvárások, de a húszéves első Rainbow Sixet még ma is érdemes elővenni nosztalgiázás céljából.

rainbow-sic-1998.jpg

Fallout 2 (Szeptember 30, 1998)

Az első Fallout sikeres lett és folytatást követelt, így pontosan egy évvel a megjelenése után a rajongók már rá is vethették magukat a Fallout 2-re, ami 80 évvel, de változatlan játékmenettel és a „mindenből még többet” felfogással be is lopta magát a játékosok szívébe. Ki hitte akkor, hogy a harmadik rész nem egy, hanem tíz évvel később érkezik meg?

Metal Gear Solid (Október 21, 1998)

Harmincegy éve már annak, hogy Solid Snake megjelent, a mesteri beszivárgó és szabotőr megjelent, de a legtöbben valószínűleg a húszéves, PC-re is megjelent Metal Gear Solidból emlékszünk rá, amikor elkente gonosz klón ikertestvére, Liquid Snake száját. A Metal Gear Solid sorozat azóta öt részt ért meg, de már a The Phantom Pain is három éves.

Grim Fandango (Október 30, 1998)

A Grim Fandango a LucasArts legendás kalandműhelyének utolsó darabja volt, amelyet Tim Schafer, a Monkey Island széria, a Full Throttle és a Day of the Tentacle atyja készített, és aki el is hagyta a stúdiót, miután a Grim Fandango elkészült. Érdekesség, hogy ez volt a LucasArts első, teljesen 3D-s kalandjátéka, egészen idáig előre renderelt, statikus háttereket használtak.

Crash Bandicoot Warped (November 4, 1998)

Bár Crash Bandicootot manapság már csak az Uncharted 4-ben és a Skylanders: Imaginatorsban tűnt fel, önálló játéka legközelebb pedig a The Game Awardson bejelentett Crash Team Racing Nitro-Fueled lesz, 1998-ban még távolról sem ez volt a helyzet, hiszen a Crash Bandicoot Warped már a harmadik volt a széria sorában.

Half-Life (November 19, 1998)

És megszületett a legenda, ami megreformálta az FPS-eket. A Valve játéka már nem csak annyiról szólt, hogy megyünk, azt lövünk, műfajához képest komplex történettel és viszonylag kidolgozott háttérvilággal bírt, ami akkoriban még csak a szerepjátékokra, esetleg a stratégiai programokra volt jellemző, az FPS-ekben mindezt letudták két sorban. A Half-Life jött, látott és győzött, nem is csoda, hogy elkészült a folytatás, majd… Hát, egyszer talán lesz Half-Life 3 is.

The Legend of Zelda: Ocarina of Time (November 23, 1998)

The Legend of Zeldából már 1998-ban is Dunát lehetett volna rekeszteni, hiszen az N64-re kiadott Ocarina of Time az az 1986-ban indult sorozat ötödik epizódja volt. Ugyanakkor ez lett az első olyan rész, ami 3D-s grafikával készült el, így mérföldkőnek számít a széria életében.

Thief: The Dark Project (November 30, 1998)

Fantasy világban játszódó tolvajszimulátor? Igen, ezt kínálta a legelső Thief, ami a The Dark Projekt alcímet viselte és a lopakodós játékok egyik legjobbika lett. Húsz év alatt sokan megpróbálták megismételni a sikerét, készült egy Thief 2 és egy Thief című reboot is, de a közelében sem jártak.

Star Wars: Rogue Squadron (December 3, 1998)

Az X-Wing Alliance után a LucasArts felhagyott az ízig-vérig szimulátorokkal, és a Rogue Squadronnal elindult az arcade jellegű űrháborús játékok felé, amik ráadásul az űrt is kerülték, hiszen a játékban a már ismert bolygók, mint a Tatooine vagy a Hoth légkörében harcolhattunk a TIE vadászok és AT-AT lépegetők ellen.

Baldur's Gate (December 21, 1998)

Laza húsz évvel ezelőtt a BioWare még nem arról szólt, hogy kooperatív módra kihegyezett online TPS-t készít, hanem az ízig-vérig RPG-kről. Bár nem állítom, hogy régen minden jobb volt, az biztos, hogy a Baldur’s Gate engem személy szerint sokkal jobban érdekelt, mint az Anthem valaha is fog. És hát nem is véletlen, hogy ez a húsz éves játék a mai napig hivatkozási alap a szerepjáték rajongók között.

Burnout Paradise (Január 22, 2008)

Tizenhét éve annak, hogy útjára indult a Burnout-sorozat, és már annak is tíz éve, hogy megjelent a Paradise alcímet viselő epizód, aminek különlegessége, hogy ez volt az PC-re is kiadott rész a szériában, idén pedig megkapta a remasterelt változatát.

Devil May Cry 4 (Január 31, 2008)

Nehéz elhinni, hogy immár tíz éve várunk a Devil May Cry 4 folytatására, ami a tervek szerint jövőre meg is érkezik, tizenegy évvel az elődje után. A meglehetősen kellemes és pörgős negyedik rész amúgy a sorozat első olyan darabja volt, amit egyazon időben több platformra is megjelentetett a Capcom.

Grand Theft Auto 4 (Április 29, 2008)

A GTA 3, a Vice City és a San Andreas után a Rockstar úgy döntött, itt az ideje az újabb számozott résznek. Sokan várták, nagy reménységéket fűztek hozzá, de a rajt rengeteg hajszálat és szitokszót követelt. Ha sikerült a játékot működésre bírni PC-n, örülhettünk, ha nem futottunk percenként bugba, vagy a diavetítésnél kicsit gyorsabban üzemelt. Rengeteg baj volt a GTA 4-gyel, és a Rockstar csak egy kisebb patch hadosztállyal tudta úgy-ahogy gatyába rázni. Ezután sokan tartottak a GTA 5-től, de szerencsére a fiaskó nem ismétlődött meg.

Metal Gear Solid 4: Guns of the Patriots (Június 12, 2008)

Azért érdekes ezt a listát írni, mert az embernek óhatatlanul is feltűnik, hogy néhány sorozatcím azonos. Akárcsak a Fallout, úgy a Metal Gear Solid sem egyszer szerepel a listán, hiszen tíz évvel az első felvonás után jött a negyedik rész, a Guns of the Patriots, amelyben a megöregedett, ekkor már Old Snake-nek hívott Solid Snake bőrébe bújhattunk ismét.

Battlefield: Bad Company (Június 23, 2008)

Sokan vélik úgy, hogy a tízéves Bad Company volt az egyik legjobb Battlefield, amiben végre volt rendes sztori mód, ráadásul egész jól is sikerült, továbbá a környezetet is minden eddiginél jobban átrendeztük, hála az EA játékaiban ma már általánosan használt, de 2008-ban még vadonatúj Frostbite motornak, ami ebben a játékban ért el először a nagyérdeműhöz.

Dead Space (Október 20, 2008)

A Dead Space egy nagyon kellemes meglepetés volt az EA-tól. Az akkoriban ritkaságnak számító túlélő-horror kategóriába tartozott, PC-re jelent meg, ráadásul sci-fi is volt. Egyszerre idézte az Alient és a Resident Evilt, ennek ellenére játékmenete kellő újdonságot mutatott fel, és egy egyedi világgal bírt, ahol a bolygókat nem bányásszák, hanem darabokra tépik. Szomorú dolog, hogy azóta a sorozat, akárcsak a fejlesztőcsapata, a Visceral (akkor még EA Redwood Shores) mára jobb létre szenderült, és egyelőre halvány remény sem látszik arra, hogy a kasszáknál gyengén teljesítő franchise feltámadna.

Far Cry 2 (Október 21, 2008)

Azt hiszem kijelenthetjük, hogy a mai Far Cry-okat a második rész alapozta meg igazán, hiszen az első résszel ellentétben ebben már nem voltak mutáns szörnyetegek, és a helyszín is valóságosabb volt. Ugyanakkor talán a leggyengébb része a szériának, mert hiába a hangulatos afrikai táj, sajnos az távolról sem volt olyan élettel teli, mint a későbbi részek térképei, és sajnos a játékmenet nagyját az utakon felállított előőrsök kitakarítása vitte el, újra és újra és újra, merthogy folyamatosan újratermelődött az ellenség.

Fallout 3 (Október 28, 2008)

Tíz évvel a fentebb említett második rész után a Fallout 3 kisebb szentségtörésnek tűnt, hiszen a jó öreg izometrikus nézetből a sorozat átváltott 3D-re, új helyszínt is kapott új főhőssel, és a történet csak nagyon lazán kapcsolódik az előző részekhez. Sokan nem hitték, hogy a korábbi részek után ez működhet – sokan még mindig nem hiszik, de az más lapra tartozik. A Fallout 3 viszont annak ellenére, hogy technikai szempontból nem volt kisebb rémálom, mint idén a Fallout 76, mégis meggyőzte a többséget remek hangulatával, változatos játékmenetével és sajátságos, a szériára jellemző fekete humorával.

Call of Duty: World at War (November 11, 2008)

Amikor 2007-ben a Call of Duty 4: Modern Warfare-ral a sorozat a jelen korba lépett, egy rövid időre azt hittük, végleg elhagyjuk a második világháborút, ami addig állandó színhelyéül szolgált a CoD-nak. Ám a Treyarch visszatért egy (akkor azt hittük) utolsó körre, és a World at Warral elindította a Black Ops-sorozatot, ami idén kapta meg a negyedik részét. Mert bizony igaz: a World at Warban indultak el azok az események, amik aztán végigvezetnek a Black Ops történetén.

Mirror's Edge (November 11, 2008)

2008-ban az EA a Dead Space mellett egy másik új IP-vel is előállt, DICE által jegyzett Mirror’s Edge-dzsel, amiben az Assassin’s Creeddel divatba jött parkour kunsztokat hajthattunk végre belső nézetből. Mindehhez egy meglehetősen egyedi látványvilág társult. Sajnos azonban a játék nem remekelt túl jól a kasszáknál, mert minden izgalmassága ellenére valami hiányzott a játékból, amit sajnos a nyolc évvel később készült reboot, a Mirror’s Edge Catalyst sem talált meg.

World of Warcraft: Wrath of the Lich King (November 13, 2008)

Tíz évvel ezelőtt érkezett meg a World of Warcraft egyik legjobb kiegészítője, a Wrath of the Lich King, amiből már az első nap 2,8 millió példányt adtak el. Bár a WoW rengeteg kiegészítőt megélt azóta, vitathatatlan, hogy a Lich King volt a legvártabb és a legsikeresebb.

Mortal Kombat vs. DC Universe (November 16, 2008)

Mi lehet annál agyatekertebb, mint amikor a DC képregény univerzum karaktereit ereszted össze a Mortal Kombat elvetemült figuráival. Goro Superman vagy éppen Sub Zero Joker ellen? Oda se neki, a Mortal Kombat vs. DC Universe-ben ez simán össehozható.

Left 4 Dead (November 18, 2008)

A Left 4 Dead még egy olyan korban készült, amikor a zombik épp csak kezdtek előmászni a csapból is, így újszerű élményt adott, már csak azért is, mert akkoriban aszimmetrikus kooperatív módú játékból sem akadt egy kiló az üzletekben. A Left 4 Dead hamar sikeres lett remek, sebes játékmenetével, és még egy folytatást is megért, a harmadik részre meg azóta is várunk. De legalább itt van nekünk a gyanúsan hasonló Overkill’s The Walking Dead.