A Dear Esther az első komolyabb sétáló-szimulátor volt, ahol nagyon nagy hangsúlyt kapott a történet. Egy kietlen szigetet járhattunk be benne, miközben a hely bizonyos pontjain narráció formájában ismerkedhettünk meg nemcsak a sziget, de főszereplőnk múltjával is. Ennek ellenére sosem volt teljesen egyértelmű, hogy pontosan kit is irányítunk a rövidke kaland során, hiszen magunkat sosem láthattuk, viszont a történet egy borzalmas autóbaleset és annak következményei körül forgott, így sokakban felmerült, hogy talán már mi magunk is halottak vagyunk és csupán kísértetként járjuk be a térséget. Megannyi fórumon rengeteg teória született ezzel kapcsolatban, egy valami viszont még érdekesebbé teszi az egész, meglehetősen komor sztorit.
Szellemek járják a szigetet. Ezek az entitások elsőre szinte észre sem vehetőek. Ha a játékos nem tudja, hogy pontosan hol és mikor bukkannak fel, akkor nagyon könnyen lemaradhat róluk. Pedig ott vannak szinte mindenhol, az elhagyatott, romos viskókban, a barlang mélyén, vagy épp egy domb tetején. Figyelik a játékost, aki ha megfelelő távolságba ér, a szellemek egyszerűen továbbállnak. Nem bántanak minket, jelenlétük azonban vészjósló. Főleg, ha azt vesszük figyelembe, hogy egy üres szigeten sétafikálsz, és nincs ott rajtad kívül más ember – mégis, valakik folyamatosan figyelnek téged.
A rovat korábbi cikkeit erre a linkre kattintva érhetitek el!
