Tekintve, hogy a Cyberpunk 2077 már évek óta a piacon van, az igazán nagy rajongók bizonyára betéve ismerik a három választható életút (céges, utcagyerek, nomád) által nyújtott prológust, így ha valaki esetleg sokadszorra is belekezd V nem épp szívmelengető történetébe, talán szeretné átugrani ezeket a képsorokat. Nekik lehet jó hír, hogy egy modder, nevezetesen Phil Wright / Deceptious már gőzerővel dolgozik egy olyan nem hivatalos toldalékon, ami némiképp lerövidíti a nyitányt, az alant megtekinthető videó alapján pedig nem is áll rosszul a fejlesztéssel – persze tény, hogy akad még néhány módosításra váró elem.

A találó módon New Start (tehát új kezdet) névre keresztelt projekt lényege, hogy a pórul járt protagonista már a sztori legelején ismeri Mistyt, Jackie-t és Viket, így lényegében el is tekinthetünk a bemutatkozástól. Deceptious aláhúzta, hogy egyáltalán nem kérte a mesterséges intelligencia segítségét, helyette inkább a már meglévő mondatokat hasznosította újra a fent látható dialógusokhoz, amik egyébként szájszinkront is kaptak, a pózok és az animációk azonban még váratnak magukra. Az alkotó jól láthatóan elégedett az eddig elért eredményekkel (korábban is dolgozott Cyberpunk 2077 modokon, szóval nem ismeretlen neki a  terep), így jobb esetben nem sok van már hátra a megjelenésig – a szó szerint új kezdetre vágyók legnagyobb örömére.

A borítóképek forrása: Steam