Noha a Cyberpunk 2077 tervezett multiplayer módja végül a kukában landolt a fejlesztés során (talán majd a folytatásban), egy lelkes modder már évek óta azon ügyködik, hogy Night Cityben is egymásnak eshessenek az emberek – nagyjából úgy, mint a GTA Online-ban, tehát egy közös szerveren kap helyet a móka. Noha rengeteg olyan nem hivatalos kiegészítő van, ami végül nem éri meg a debütálást, a CyberMP névre keresztelt program szerencsére elég jó egészségnek örvend, amit mi sem bizonyít jobban annál, hogy a JuiceHead nevű youtuber (meg még pár ember) napokon át nyüstölhette az alkotás pre-alpha verzióját. A tartalomgyártó egy videóban (ezt láthatjátok alant) osztotta meg a tapasztalatait a nagyközönséggel, a látottak alapján pedig remek szórakozásnak néznek elébe azok, akiknek nem elég az alapjáték nyújtotta élmény.

Újfent ki kell hangsúlyoznunk, hogy egy korai állapotban lévő rajongói projektről van szó, tehát senkinek se legyenek óriási elvárásai, mindenesetre az összes funkció működik, így talán el tudunk tekinteni az egyelőre nem igazán létező animációktól és egyéb fennálló problémáktól. Tekintve, hogy a Cyberpunk 2077 elég jó gunplay-jel lett megáldva, rendkívül parázs tűzharcokat vívhatunk a szerveren lévő többi játékossal (bár az instant respawn eléggé furcsának hat), az autóversenyzés azonban még a lövöldözésnél is jobb mókának tűnik – persze a maga kaotikus módján, hiszen a program ezen része már egyedül is képes meglepetéseket okozni. JuiceHead szerint az első nap tapasztalt fagyásoknak később már nyoma sem volt, ahogy a LAG sem igazán keserítette meg az életét, szóval minden jel arra mutat, hogy egy stabil és élvezetes multiplayer modot kapunk a tényleges megjelenéskor, melynek dátuma jelenleg nem ismert. Üröm az örömben, hogy a CyberMP nem a kooperatív élményekre lesz kihegyezve, így aki arra számít, hogy egy ismerőse oldalán élheti át V cseppet sem vidám történetét, az csalódni fog – akik viszont egy GTA Online-t idéző adalékra vágynak, azoknak tudjuk javasolni a hivatalos Discord szervert, ahol azonnal értesülhetnek az újdonságokról.