Dante's Inferno demóteszt

1191-ben, Acre városában járunk. A játék főszereplője akár össze is akaszthatta volna pengéjét Altairral, az Assassin's Creed első részének főszereplőjével, ugyanis ezen a helyen és időpontban egy keresztes lovagot irányítunk, aki a város ostroma során szaracénokkal harcol egyetlen véres alabárddal a kezében. A vörös kereszttel díszített fehér köpenyt viselő Dante egyike azon katonáknak, akiknek a rend püspöke megígérte: bármilyen kegyetlenkedést végrehajthatnak, a túlvilágra kerülve bűnbocsánatot nyernek majd. No igen, itt van a baki... Amikor ugyanis Dantét hirtelen hátba döfi egy lopakodó szaracén gyilkos (nem, nem Altair, hehe), hősünk térdre esve magával a Halállal találkozik, aki közli vele: nincs mese, elviszi lelkét a pokolba, és lovagrendjének kegyetlen tetteiért szerettei is lakolni fognak...

"A horror..." (Apokalipszis most!)

Mielőtt azonban meg ezeket az eseményeket első kézből is megtapasztalhatnánk, egy igen kemény intrót láthatunk, amelyben a már meglehetősen megkattant Dante saját bőrére varrja rendjelének jelképét: a keresztet. Már a kezdő képsorokból is látszik, hogy a Dante's Inferno igen kemény játék lesz, horrorisztikus elemekkel rendesen teletűzdelve. Bár hősünk a játék elején szaracén embereket öldököl, viszont később különféle szörnyetegeket, groteszk túlvilági lényeket fogunk kaszabolni. A demóban azonban mégis az a legnagyobb meglepetés, amikor a Halállal szállunk szembe, hogy "megölve" őt, elvegyük kaszáját. Meg kell vallanom, hogy a rendkívül hangulatos kezdés után a Halál elleni harcot nemcsak némileg idétlennek találtam (tudom, ez egyéni ízlés kérdése), hanem monoton, hosszú és unalmas csetepaténak is, amelyben a főszerepet az állandó védekezés és megfelelő időpontban való ellentámadás kapják. Miután elkalapáltam őkelmét, a Halált (komolyan úgy éreztem magam, mintha valamilyen Kemény Henrik bábjátékban lennék...), hiába könyörgött, kivégeztem, majd elszedtem kaszáját és útra kéltem a keresztessel.

"Beatrice lelkéért a pokolra szálltam. Majd jövök. Dante"

Amikor Dante hazatér, hogy kedvesét megmentse, már elkésett: Beatrice-ét megerőszakolták, ruháját letépték és a nőt egy karddal ledöfték. Hősünk saját szemével látja, amint Beatrice lelke távozik a száján keresztül (ugye már ő sem igazán normális, élő ember...), azonban hirtelen megjelenik Lucifer és elragadja azt. A következő képsorokban a lány lelkét (természetesen egy meztelen, átlátszó, kék test formájában...) látjuk, amint egy oltáron fekszik, majd az is a mélybe zuhan, miközben a lány sikoltozik, könyörögve, hogy mentsük meg. Itt kezdődik ismét a demó akciórésze: a földből előbújó, már elkárhozott lelkekkel, majd később a lehető leggroteszkebb lényekkel kell egymás után megküzdenünk.

Szabad egy lélekkel többért?

A játék stílusa nagyjából olyan, mintha a God of War, illetve Devil May Cry szokásos elemeit vegyítené. Fix kameranézetben harcolunk, ami egy kicsit már "old school", de végül is ehhez a kategóriához passzol. Mint ahogy azt az ilyen játékoknál megszokhattuk, itt is kombóhegyeket kell szüntelen használnunk, és a játék során folyamatosan újakat is tanulunk. Nem a világ legeredetibb rendszere, de ha egy recept jól működik, minek megváltoztatni, nem igaz? Amitől a DF mégiscsak több egy egyszerű klónnál, az a remek horrorisztikus hangulat, az érdekesnek tűnő sztori és környezet (melyeket Dante Alighieri Isteni színjátéka ihletett), illetve a hangulatos és kellőképpen látványos grafika. Kőkemény hack 'n' slash játékról van tehát szó, mégis kíváncsian várom, milyen lesz a végleges verzió, amikor jövő év februárjában megjelenik. Remélhetőleg a pokolra azért nem kell leszállnom, elég lesz az Eletronic Arts magyar képviseletéhez elballagnom érte...

Egyetlen fájó pont alvilági történetünkben, hogy az előzetes híresztelésekkel ellentétben elmarad a PC-s port. Reméljük, idővel azért megenyhülnek az EA-nél...