A Google, mint keresőmotor 1996-ban született meg egy kutatási projekt keretében a Stanford egyetemen, Larry Page és Sergey Brin egyetemi hallgatók munkája nyomán. A motor „lelke” a PageRank nevű algoritmus, ami egy egyébként egyszerű elképzelésen alapul. Minden oldal kap egy rangot az alapján, hogy hány másik oldal tartalmaz a rangsorolandó weblapra mutató hiperhivatkozásokat, figyelembe véve azok saját rangsorolását is. Természetesen ennek során megváltozik a kezdeti oldal rangja, vagyis újra kell induljon az eljárás, és ez tart addig, amíg újabb és újabb hivatkozások születnek – vagyis amíg létezik a világháló. A projektet először az egyetem könyvtárában való keresésre szánták, de a páros hamar rájött, hogy ezzel a módszerrel sokkal jobb, relevánsabb találati eredményeket lehet elérni, mint az akkoriban használatos keresési eljárásokkal, amik kimerültek abban, hogy a keresett szó vagy szavak találati gyakorisága szerint rendezte az oldalakat. Rá is eresztették kreálmányukat a világhálóra, így született meg a google.stanford.edu, ami 1997-ben saját domainre költözött, immár google.com címen.
Beindul az üzlet
A Google, mint bejegyzett cég 1998-ban kezdte meg létezését, és egy 25 millió dolláros befektetés után, alig hat év leforgása alatt 23 milliárd dolláros tőkét halmozott fel, csak a részvényekben. A gyors menetelés annak köszönhető, hogy 2004-re a keresések közel 85%-át már a cég keresőmotorja intézte, a bevételt a keresésben megadott szavak alapján válogatott reklámokból szerezte. Ilyen hatalmas tőkéből már gyorsan lehetett terjeszkedni, 2001 óta a Google közel kettőszáz (!) kisebb-nagyobb céget vásárolt fel és integrálta őket vagy a technológiájukat különböző szolgáltatásaiba. Csak hogy néhányat említsünk, 2004-ben a Where 2 és a Keyhole fejlesztései alapján született meg a Google Maps. 2005-ben az Andoridot vásárolta fel, két évre rá be is jelentette az Android operációs rendszert, ami mára már kijelenthető, hogy szintén sikertörténet lett. 2006-ban a YouTube-ot és a JotSpot-ot vásárolta fel a cég, az előbbihez nem kell kommentár, utóbbinak a Google Sites mögötti technológia köszönhető. 2007-ben az AdScape és a DoubleClick szolgáltatta az alapot az az Adsense-hez, 2008-ra pedig a Mozillától átszerződtetett fejlesztők közreműködésével megszületett a Chrome és a Google is beszállt a böngészők háborújába, ahol jelentős sikernek nevezhető a jelenlegi 50%-os, kombinált (mobil és asztali) piaci részesedés. Az elmúlt pár évben pedig komoly felvásárlásokat végeztek robotikai, mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek között is, és komolyan készülnek a kvantum-korszakra is. A sok lábon állás egyszerűsítése végett tavaly átstrukturálták a vállalatot, és Google Inc. most már Alphabet Inc. néven létezik, ennek alvállalatai közé tartozik a Google.
Don't be evil
„Ne légy gonosz”, szól a cég jelmondata, amihez többé-kevésbé tudja is tartani magát, bár az igazság az, hogy az elhíresült jelmondat a cég 2015. októberi átszervezését és átnevezését követően már másképp hangzik: „do the right thing”, azaz „cselekedj helyesen”. Ez azért már tágabban értelmezhető, akadnak is kirívó esetek, és mint minden mamutcég, a Google is mindig a saját érdekeit tartja szem előtt.
Ilyen volt az a 2012-es eset, amikor az Egyesült Királyságban 2,5 milliárd font bevételre tettek szert, és ebből 6 milliót fizettek be vállalati adóként, ami még az egy százalékot sem üti meg. A pénz java részét szépen kimentették Írországon és Hollandián át a Bermudákra és egyéb offshore számlákra, és ha maga a módszer még nem is lenne meglepő vagy túlontúl felháborító, Eric Schmidt (2001 óta a Google elnök-vezérigazgatója) egy mondata tette be a kaput. Az úriember ugyanis azt nyilatkozta, hogy amit művelnek az „kapitalizmus” de még azért hozzátette „büszke vagyok a rendszerre, amit felépítettünk”. Nem is kellett több, az OECD (Organisation for Economic Co-operation and Development, a gazdasági együttműködés és fejlesztés nemzetközi szervezete) politikai nyomásgyakorlásra lépéseket tett, nem csak a Google ellen, hanem általánosságban. Az ügy végeredményeként 130 millió fontot fizetett be a cég, ami bár soknak tűnhet, de a 2,5 milliárdos tételnek még mindig elenyészően kis része, mondhatni olcsón megúszták.
Mint minden nagyvállalatnál, a Google neve tröszt-gyanús esetekben is felmerült, kontinensünkön legutoljára 2013-ban az európai Bizottság vizsgálta és kötelezte változtatásokra a cégóriást, mert a feltételezések szerint saját érdekkörébe tartozó vállalatok és cégek mindig előrébb szerepeltek a keresési találatok között. Hazai pályán, az Egyesült Államokban jelenleg is folynak eljárások, ami nem is lesz meglepő a következő bekezdés elolvasása után.
Igazán aggasztó lehet, hogy valamilyen szinten a politikába is beleártja magát a Google, ráadásul más cégekkel ellentétben nem hozzák nyilvánosságra, hogy pontosan mikor, mennyit, és kinek „segítenek”, de azt lehet tudni, hogy 2012 óta a legtöbbet költő lobbizók között szerepelt a cég, éves szinten tizen-pármillió dollárt költött el érdekei érvényestésére. Persze a befektetett pénz még mindig apró ahhoz képest, amit cserébe visszakaphatnak a szövetségi kormány kedvező határozatai nyomán, elég csak az áprilisi FCC tervezetet említeni, amiben a set-top boxok zárt piacának megnyitását támogatják mások, így a Google előtt is. Mondanunk sem kell, hogy a több százmilliós piacon mekkora hasznot hajthat magának saját készülékek, vagy android rendszerű külsős eszközök telepítésével a cégóriás.
2015-től már az Alphabet Inc. költ hasonló összegeket lobbizásra
Az ilyen ügyletek mellett feltűnően sok, teljesen privát konzultációt is tartanak a Google lobbistái a honatyákkal, a legkirívóbb közülük Johanna Shelton, aki 2009 óta 128 alkalommal koptatta a Fehér Ház lépcsőit, a cég összes érdekképviselője együttvéve (vele együtt) 427 alkalommal tett így ugyanezen időszak alatt. Gyors fejszámolást követően a hat évet felölelő intervallum során gyakorlatilag minden héten volt valaki az ország legfontosabb épületében a Google részéről. A cég állítja, hogy „csupán” technikai segítségnyújtás és megbeszélés történt, kiberbiztonság, terrorelhárítás, és egyéb információtechnológiai témákban. Nem egyszer az is előfordult, hogy az amerikai parlamentből távozó képviselők vagy a kormányzathoz köthető szervek tisztviselői a Google berkeiben kötöttek ki, vagy éppen fordítva, elég csak Megan Smith esetét említeni, aki eleinte cége oldalán lobbizott, 2012 óta viszont már ő fogadja volt kollégáit, mint vezető technológiai tisztviselő. Bár ez önmagában még nem jelent semmit, de pár kellemetlen kérdést mindenképpen felvet. Mit kér, vagy fog kérni cserébe a szívességekért a Google? Mihez kezd, vagy inkább mihez kezdhet a vállalat egy ilyen erős kapcsolati hálóval?
Szép új jövő
Eric Schmidtet, a cég elnök-vezérigazgatóját több alkalommal is kérdezték arról, hogy mik az elképzelései a jövővel kapcsolatban. Az ő interjúiban elhangzottakat vesszük alapul utolsó, gondolatébresztő szakaszunkban. Nem titkolt cél, hogy olyan kérdéseket is meg tudjon válaszolni a keresőmotor (ha lehet majd még egyáltalán annak nevezni akkorra), mint például „Mit csináljak holnap?” vagy „Milyen munkát válasszak?” ami bár nagyszerűen és érdekesen hangozhat elsőre, de ha jobban belegondolunk, nem más mint totális önfeladás, és ez bizony kitűnik Schmidt úr azon megállapításából, miszerint „Úgy gondolom, az emberek nem azt akarják, hogy válaszokat kapjanak a kérdéseikre. Azt akarják, hogy a Google mondja meg nekik, hogy mit tegyenek”. Ennek megvalósítására részben a célzott reklámok és a hatalmas személyi adatbázisok szolgálnak már most, és a cég nagy erőbedobással dolgozik a mesterséges intelligencia megvalósításán is. Az igazi kérdés az, hogy valóban ezt szeretnénk?
A cégvezető olyan szinten képzeli el a személyre szabott jövőt, hogy lehetetlen, de legalábbis nagyon nehéz lesz olyan hirdetést, terméket, vagy információt találni, ami nem kifejezetten a felhasználóhoz lenne igazítva. „Nem hiszem, hogy a társadalom fel tudja mérni, milyen lesz az, amikor mindenkiről, mindig, mindent megtudhat bárki” fejti ki Schmidt, és ezzel csak egyetérteni lehet, ettől függetlenül a Google e felé a jövő felé menetel, rohamléptekkel, mert ebben van a modern világ istene: a pénz. A kérdés ismét az, hogy valóban ezt szeretnénk?
Ha megvalósul a cél, és egy mesterséges intelligenciát megszemélyesítő, kellemes női/férfi hang duruzsol majd a fülünkbe és megmondja mit nézzünk, együnk, cselekedjünk, vajon elégséges útmutatás lesz egyetlen jelmondat: „Ne légy gonosz” vagy „Cselekedj helyesen”?
