A Motel Hell és számos követője/kistestvére próbálkozott már a témával, miszerint micsoda remek elgondolás egy útszéli húsüzem, ahol az eltévedt vagy tévútra terelt utazókat dolgozzák fel az ízletes és páratlan minőségű termékekhez. Nos, a Vinegar Syndrome-nál megjelent, 1992-es Auntie Lee’s Meat Pies is valami ilyesmivel próbálkozik, csak éppen harisnyás combok és fedetlen vagy alig takart keblek, valamint ismert karakterszínészek oldaláról megközelítve a kérdést.
Ezt a brandet nem ismerem
Bár a film címe teljesen ismeretlenül csengett, mindenhol büszkén hirdeti Karen Black (a címszereplő Auntie Lee) és Pat Morita vagy éppen Michael Berryman jelenlétét. Éppen ezért és a téma miatt vágtam bele a megtekintésbe, miközben a film az “olyan sz*r, hogy már jó” elvén indul, egy agresszív mellékszereplő, Bruno megjelenésével, aki lezúz mindenkit, nőkkel erőszakoskodik, mielőtt kivéreztetik és bedarálják. Így ismerjük meg a helyi vállalkozást, a sátánista szektaként is működő leánycsapatot, ahol a nagynéni mellett csupa playmate éldegél, így ők felelnek az átutazóban lévő férfiemberek elcsábításáért, miközben a kicsit visszamaradott Larry (Berryman) a férfi teendőket látja el (mármint a ház körülieket). Mindaddig nincs is probléma, míg egy nagyvárosi magánnyomozó meg nem jelenik, hogy alaposan utánanézzen egy fiatalember eltűnésének, a helyzetet pedig tovább bonyolítja egy zenekar feltűnése, melynek tagjai alaposan lefoglalják a lányokat.
Mosolygós darab
Az Auntie Lee’s Meat Pies nem véresen komoly horror, sokszor egészen komolyan vehetetlen, de megvannak a maga nagyon jó pillanatai, az ismert színészek pedig éppen úgy sokat hozzáadnak az élményhez, ahogy (férfi szemmel) a csinosabb hölgyek és a meztelenkedős részek. És meglepő, de míg egy-egy szilikonozott leányzótól vártam volna a felnőttfilmes múltat, bezony a rendező, Joseph F. Robertson az, aki élete nagy részét a fekete diványra szegezett kamerák mellett töltötte. Ez azért meg is látszódik a végeredményen, bár az ízléstelenbe vagy pornóba soha nem csap át. Emellett, bár a trükkök nem a legjobbak, korukhoz és készítési körülményeikhez képest bőven vállalhatók, így összességében egy abszolút nézhető és szórakoztató, noha nem éppen színvonalas produkcióról beszélünk.
Az pedig szokás szerint öröm, hogy a Vinegar Syndrome ilyen minőségben adta ki a filmet, ami limitáltan, slipcase-es változatban is elérhető, nem mellesleg a kép- és hangminőségére sem lehet panasz. Angol felirat van a régiófüggetlen lemezen (BD), illetve a korongokon interjúkat is találunk. Nem egy klasszikusról van szó, bár a zsáner kedvelői biztosan nagyon fogják szeretni, viszont ezzel együtt is nehéz rá haragudni. Pat Morita is zseniális például az irodai jelenetnél, vagy Ava Fabian is emlékezetes a benzinkútnál, ezzel feledtetve minden félrenyúlást, amit korábban láthattunk.
A filmet köszönjük a rovatot támogató Vinegar Syndrome-nak!
