Az Esport1 és a HUNESZ szakmai támogatásával második alkalommal kerül meghirdetésre a Bevezetés az E-sportba tantárgy a BME-n, amelyet az egyetem minden érdeklődő hallgatója felvehet. Versenysportolók, neves kommentátorok, gazdasági és jogi szakemberek, versenyszervezők és e-sport csapatépítők forgószínpad-szerűen tartják fél éven át a kurzust, betekintést nyújtva az e-sport kulisszatitkaiba, és láttatva, hogy milyen megélhetési lehetőségeket tartogat ma már ez az ágazat a szórakoztatáson túlmenően az érdeklődők számára.

esporthuneszbmekepzes.jpg

A kép forrása: Pictet Asset Management

Már nem csak játék

A hazai e-sport élet meghatározó személyiségei szakmai elköteleződésből, lelkesedésből vettek-vesznek részt a BME Bevezetés az E-sportba tantárgy (BMEGT20V105) tematikájának összeállításában és az előadások megtartásában. – Mindannyian hiszünk benne, hogy a szabadidős játékként, hobby-ként indult tevékenység ma már megélhetéssé is tud válni – jelezte a kurzus két szervezője, Dr. Kis Gergely és Molnár László a témakör egyetemi oktatásban való megjelenése kapcsán. A hallgatók hétről-hétre esport témájú feladatokat oldanak meg, az órák elején pedig a Kahoot!-ot használják „bemelegítéshez”, mindig az adott óra témaköréhez kapcsolódó kérdésekkel.

Tömeges játékok, játékos tömegek

Az online játékok felhasználói köre a Reacty Digital felmérése alapján évről-évre növekszik Magyarországon: 2023-ban már 810 ezer főre volt tehető, akik elsősorban 24 év alattiak, és egyre többet is költenek erre a tevékenységre. Játékidejük hétköznapokon átlagosan 3 óra 18 perc, hétvégéken 5 óra 24 perc, ami a szabadidő eltöltés módokban már kiemelt szerepre utal.

esporthuneszbmekepzes2.jpg

A kép forrása: Esport1

Az üzlet és az egyetemi oktatók találkozása

Egy egyetemi kurzus elindítása 1,5-2 évbe is beletelik, hosszú előkészítést követően kap csak zöld lámpát egy új tantárgy. A Bevezetés az E-sportba kurzus kidolgozásában és oktatásában részt vesz többek között Bíró Balázs (a HUNESZ alapítója) és Gáspár Péter (HUNESZ), Hodozsán Dániel (eSport1), Andrejkovics Zoltán (az első magyar nyelvű e-sport szakkönyv írója), Tischler Márk (Universum 8), Török Balázs 'Kodiak' (a magyar e-sport úttörő legendája), Molnár Gábor 'Gabo' (év e-sportolója, versenyző és verseny szervező), Báldi Gergő és Maklári Dániel (aktív esportolók), Kiss-Rezes Attila (Afterglow eSports Club alapító), Dénes Ferenc (sportközgazdász), Dr. Rippel-Szabó Péter (ügyvéd, e-sport jogi szakértő), Vass Dorottya (Reacty Digital), Dr. Bányai Fanni (pszichológus) – amely névsorból látható, hogy a szervezők nagyon gyakorlatias, üzleti szemléletű órákat állítottak össze a témakörben elmélyülni vágyóknak.

A szülőket is meggyőzik

Az e-sport témakörének egyetemi szintű oktatása a szülők számára is megmutatja, hogy gyermekük nem haszontalan időtöltéssel foglalkozik – a tartalom gyártásban az e-sport közvetítések éppolyan hangsúlyosak, mint a fizikai valóságban működő sportágak esetében. Az e-sportoló fiatalok számára vonzó, hogy a hobbyjukból professzionális – és egyben megélhetési – tevékenység is lehet, amelyhez a kurzus során gazdasági ismereteket, ötleteket, kapcsolatokat is szerezhetnek.