2024-re vélhetően egy olyan évként fogunk visszagondolni, mikor ismét bebizonyosodott, hogy az indie-piac mennyire le tudja dominálni a teljes játékipart, ha kreativitásról van szó. Mind a Palworld, mind a Helldivers 2 annyira jól sikerültek, hogy már a rajtvonalnál állva hagytak komplett AAA-játékokat, miközben a legnagyobb, dollármilliókból élő kiadók csak pislogtak. Év vége felé közeledve természetesen összeszedtük a személyes kedvenceinket is 2024-ben, viszont kommentben Ti is írjátok meg nyugodtan, hogy nektek mik tetszettek a leginkább ebből az évből!
Dudu kedvence
Hogy melyik alkotás érdemli meg az év játéka címet? Mindenkinek más, amivel semmi gond nincs, szóval indítványozzuk, hogy Év Játéka helyett az „év EGYIK legjobb játéka” díjakat osztogassanak, és akkor többen is örülhetnek az eredménynek. Számunkra például a 2024-es év egyik legjobb játéka az indie fejlesztésű Balatro volt, ami olyan fokú függést tudott kiváltani a szerkesztőség egyes tagjaiból, hogy lassan már tényleg azon gondolkodtunk, hogy doktort hívunk hozzájuk. Elmondásuk alapján a pókeralapú pakli-építős roguelike kártyajáték minden egyes menete más és más, újabb és újabb kihívásokkal, izgalmakkal, és éppen ezért letehetetlen. És a letehetetlent szó szerint értjük, pláne amióta mobilokra is megjelent, mert így olyan helyre is elkísérheti az embert, ahová még a király is egyedül jár. A Balatro-ról nem érdemes sokat beszélni, a Balatro-t ki kell próbálni! Úgyhogy szívből ajánljuk mindenkinek, de készüljetek fel rá, hogy be fog rántani és jó darabig nem is ereszt!
Britpopper kedvence
Az Astro Bot idei The Game Awards-on már elvitte a Legjobb játéknak járó díjat, de mi sem szerettük volna kihagyni a felsorolásból az idei év legjobb platformerét, amely kivételesen nem Nintendo-exkluzívként debütált a piacon. Az Astro-játékoknak szép kis múltja van a Sonynál és az újabb konzolgenerációkban többször tiszteletüket tették már az adott hardveren, miközben egyre több tartalommal és szórakoztató pályákkal lettek megtámogatva. Bár sokan úgy gondolják, hogy az Astro Bot csupán egy hosszabbra kihúzott tech demo, ez egyáltalán nem igaz. A játék azokat az időket hozza vissza, mikor a videójátékoknak még volt varázserejük, amivel be tudtak szippantani és nem eresztettek. Azokat az időket, mikor ott ültünk a PC vagy a konzol előtt és folyamatosan azt mondogattuk magunknak, hogy „csak még egy pályát, csak még egy pályát!” Az Astro Bot megmutatta, hogy a platformereknek igenis bőven van még keresnivalójuk a modern piacon és a fejlesztőcsapat akkora adagnyi nosztalgiával öntötte nyakon ezt a kis játékot, hogy arra még mindig nem találunk szavakat! A PlayStation hőskorába kalauzol el Astro és ismerős robotokból álló kompániája, miközben a sztori szerint folyamatosan azon kell dolgoznunk, hogy újjáépítsük az űrhajójukat, ami valójában egy PS5 konzol. Az Astro Bot nemcsak egy óda a fiatalságunkhoz és a letűnt korok videójátékaihoz, hanem egy minden elemében kiforrott platformer is, amiben a roppant kreatív pályák mellett néha találhatunk igencsak izzasztó kihívásokat is.
KazuyaM kedvence
A Konami által 2001-ben kiadott eredeti Silent Hill 2 úgy viszonyult az első részhez, mint ahogy A Birodalom visszavág a Csillagok háborújához, A bolygó neve: Halál A nyolcadik utas: a Halálhoz, vagy a Terminátor 2: Az ítélet napja a Terminátor – A halálosztóhoz. Volt egy nagyszerű, szuper dolog, amit sikerült a következő, még magasabb szintre emelni. A második rész volt a csúcs: szemkápráztató grafika, hatványozottan hidegrázós atmoszféra, egyszerre felemelő és a gödör aljáig taszító zene, valamint csontig hatoló történet, ami Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének méltó, horrorisztikus párja lett. A múltunkkal, a tetteinkkel, a bűneinkkel és a lelkünket maró, belülről emésztő bűntudattal való szembenézés állt a középpontban – jöhet akármilyen félelmetes, brutális szörny, ennél nem létezik nagyobb horror. Az, hogy két Mount Everestnyi súly nyomja annak a stúdiónak a vállát, amely arra az elhatározásra jut, hogy remake-et készít ebből a klasszikusból, nos, az enyhe kifejezés. Emiatt egy lyukas garast nem tettünk volna arra, hogy majd pont a Layers of Fear-ről ismert Bloober Team lesz kompetens a témában, mert habár az előző alkotásaik alapján értik és érzik ezt a műfajt, egy Silent Hill 2 remake-et mégsem lehet csak úgy félvállról venni. Ehhez képest viszont a lengyelek nagyon megleptek minket: az újrafeldolgozás beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Szinte hihetetlen, hogy a Bloobernek tényleg sikerült felnőnie az eredeti klasszikus örökségéhez, és tették mindezt irigylésre méltó szakértelemmel, kőkemény munkával és már-már emberfeletti alázattal. A 2024-es újrafeldolgozás ugyan nem lesz olyan korszakalkotó, mint a 2001-es kultjáték, igazából nem is lehetne, de ahhoz bőven elég, hogy friss vért pumpáljon a sorozat elüszkösödött vénájába, és hogy a Konami hosszú idő után végre újra elnyerje a bizalmunkat. Ahogy az eredeti cím tépte darabokra a lelkünket James Sunderland sötét, drámai, komplex és csavaros pokoljárásával, úgy rángatja most ki a remake a koporsójából a szériát és szedi ki azokat a szögeket, amiket a japán kiadó annak idején a Team Silent feloszlatásával, a következő epizódok vérgyenge megközelítésével és a komplett Silent Hill név elkárhoztatásával vert be. Erről a csodálatos feltámadásról pedig mindenki megbizonyosodhat, és nem is kell mást tennie, mint átlépni a ködlepte település határát: ez a város immáron 25 esztendeje nem ereszti el az odalátogatókat, és úgy néz ki, még jó ideig nem is fogja. Sőt, talán még egy hangyányival jobban magához ölel, mint bármikor.
LeEcoBo kedvence
Ha van játék, amire teljes mértékben ráaggatható a „csiszolatlan gyémánt” jelző, akkor az mindenképp az orosz-ukrán háború árnyékában született S.T.A.L.K.E.R. 2, hiába ugyanis a fejlesztők minden erőfeszítése, a csapat sajnos a többszöri halasztás ellenére sem tudta 100%-ban befejezni a milliók által várt poszt-apokaliptikus FPS-t. Az ukrajnai stúdió szerencsére rögtön a debütálás után elkezdte kikalapálni a túlélő- és horror-elemekkel is gazdagon meghintett lövöldét, így heteken belül sikerült kigyomlálni a küldetéseket és a főbb mechanikákat érintő bogarakat, felfedve ezzel a technikai anomáliák mögött megbújó csillogó drágaköveket. Az Unreal Engine 5-tel életre keltett, minden korábbinál nagyobb és részletesebb Zóna megannyi felfedezésre váró titkot rejt, hangulat terén pedig ezúttal is maradandót alkottak a fejlesztők, így aztán elég gyorsan telik az idő a kerítés túlsó oldalán – pláne akkor, ha alaposan telepakolt hátizsákkal cammogunk a mező közepén, majd hirtelen vörösre vált az égbolt, és el kell jutnunk valahogy a legközelebbi menedékig. Akárcsak az előző részekben, úgy a S.T.A.L.K.E.R. 2-ben is sikerült megragadniuk a készítőknek a csontig hatoló magány érzését, és bár a Zóna élővilágát mozgató A-Life 2.0 helyrepofozása még várat magára, már most is csupa öröm elveszni a letűnt korok betondzsungelében, miközben minden egyes sarkon ott vár minket a halál – hol egy csapat mutáns, hol egy darabokra szaggató anomália, hol pedig a zsákmányunkra szomjazó banditák formájában. A S.T.A.L.K.E.R. 2 Heart of Chornobyl ugyan messze áll attól, hogy hibátlannak nevezzük, ám már a jelenlegi formájában is olyan élményt nyújt, amire az elődein kívül egyetlen videójáték sem képes.
2024 legjobb játéka a PC Guru szerint
Bár a S.T.A.L.K.E.R. 2 is esélyes volt, úgy döntöttünk, hogy az idei év legjobbjának járó díjat Indiana Jones kapja. Elég nagy várakozás előzte meg az Indiana Jones and the Great Circle megjelenését, az akció-kalandfilmek rajongói ugyanis valósággal ki voltak éhezve egy olyan alkotásra, ami képes kiköszörülni a Harrison Ford nevével fémjelzett franchise utolsó két részével okozott csorbát. A modern Wolfenstein-játékokat is jegyző MachineGames csapatának szerencsére sikerült a bravúr, mert bár játékmenet terén semmi forradalmit nem tartalmaz az első és a harmadik film története között helyet kapó produkció, történet és hangulat terén is képes volt felérni Steven Spielberg klasszikusaihoz. Tisztán látszik, hogy a fejlesztők A-tól Z-ig ismerik az Indiana Jones-filmeket és alázattal nyúltak hozzájuk, aminek ékes bizonyítéka a prológus is, ahol konkrétan Az elveszett frigyláda fosztogatóinak kezdő képsorait élhetjük át, sőt, játszhatjuk újra! A The Great Circle szerencsére később sem veszít a lendületéből és magabiztosan szállít egy felettébb érdekes, rejtélyekkel teli történetet, illetve nagyon klassz logikai feladványokat, amik bőven odatehetőek a Fate of Atlantis puzzle-jei vagy az Emperor’s Tomb óratornyos feladványa mellé. Troy Baker elképesztően jól hozza Indy karakterét, maga a játék pedig tényleg olyan, mintha visszarepültünk volna az időben, egyenesen abba a korba, mikor az Indiana Jones-filmek még tényleg jók voltak.
És nálatok mi lett az év játéka?
