Mivel az elmúlt hónapokban több alkalommal is előkerült a jelen pillanatban csak az emberek kívánságlistáján létező Half-Life 3, van némi remény arra, hogy a jelenleg épp a Deadlock című multiplayer lövöldén ügyködő Valve végre megtanul háromig számolni, és egyszer valóban pont kerül Gordon Freeman történetének a végére. Ez utóbbira erősített rá ugyebár a VR eszközökre készült, alsó hangon is fantasztikus Half-Life: Alyx teljességgel nyitott befejezése, néhány nappal ezelőtt pedig egy youtuber, nevezetesen Tyler McVicker hozott néhány ropogós részletet az új kalanddal kapcsolatban – talán mondanunk sem kell, hogy mivel nem első kézből származnak az infók, tessék jó nagy fenntartásokkal kezelni az alant leírtakat!

A meglehetősen jól értesült (ez már a harmadik olyan videója, ami az állítólagos programhoz kapcsolódik, bár a harmadik részt stílusosan kihagyta a szórásból) informátor szerint a Half-Life 3 2013-2015 közötti változatában a világ legismertebb néma leventéjének egy robotkar segített abban, hogy szórakozzon picit az elemekkel, avagy ez a főhős oldalára erősített eszköz demonstrálta, hogy milyen eredményeket ért el a Valve a fizika terén. A stúdió már a második résszel is bizonyította, hogy ezen a fronton bizony egyáltalán nem veszi fél vállról a munkát, ám a harmadik etapban elvileg az is sokat számít majd, hogy milyen felületre (fa, kő, fém, satöbbi) öntünk például vizet, de a tűz sem okoz túl nagy károkat például a betonon – ellenben mondjuk egy faházban. Tyler McVicker szerint tehát a legendás stúdió igyekszik új szintre emelni a játékokban látható rombolás fogalmát, ami már csak azért is örvendetes lenne, mert míg a grafika lassan leveri a vakolatot, addig erről az immerziót elősegítő elemről eléggé elfeledkeztek a fejlesztők.

Persze mit érne a fizika és a pusztítás, ha az ellenfelek csak bambán néznék a ténykedéseinket, nemde? Nos, a jelek szerint ettől sem nagyon kell tartanunk, mivel a Valve szakijai állítólag bitang jó mesterséges intelligenciát főztek ki a Source Engine 2 segítségével. A videós úgy tudja, az NPC-k reagálni fognak arra, hogy milyen fegyvert tartunk a kezünkben, így ha például a híres feszítővassal rohanunk a szembenállók felé, azok nem igazán fogják felhúzni a nyúlcipőt, egy rakétavetőt szorongató fizikust látva azonban már igyekeznek mielőbb fedezékbe vonulni. De ugyancsak reagálni fognak arra, ha egy szétlőtt gázpalack lángra lobbantja a környezetüket, ezzel is elősegítve a beleélést. Papíron mindez rendkívül jól hangzik, ám ismételten hozzá kell tennünk, hogy a szóban forgó szivárgások évekkel ezelőttről származnak, így kérdéses, hogy mi fog megvalósulni belőlük – már ha egyáltalán létezik a Half-Life 3, amire ugyebár szintén nincs közvetlen bizonyíték. Mindenesetre a remény hal meg utoljára, a Valve-nek pedig elhisszük, hogy valóban képes lehet kellő alapossággal implementálni az imént elhangzott dolgokat. Amíg a hivatalos bejelentésre várunk (már ha lesz ilyen), idézzük fel a klasszikus Half-Life 2 legemlékezetesebb pillanatait:

A borítóképek forrása: IGDB, Wallpaper Abyss