Óriási tévedés azt hinni, hogy a húsba maró, zsigeri horrorfilmek csak a modern időkben váltak elterjedté és népszerűvé. Már az ’50-es és ’60-as évekből is elő tudunk szedni olyan alkotásokat, amelyek mai szemmel nézve is rettentő erősnek hatnak, hogy a ’70-es és ’80-as évek slasherjeiről vagy gore-horrorjairól már ne is beszéljünk. Az 1968-as Rosemary gyermeke rendkívül felkavarta a közönséget, mivel Roman Polanski nem egy átlagos pszicho-horrort tett le az asztalra. A történet középpontjában Rosemary Woodhouse (Mia Farrow) és férje, Guy (John Cassavetes) áll. A fiatal pár egy luxuslakásba költözik New Yorkban, ahol hamarosan furcsa dolgok veszik kezdetüket. Guy karrierje hirtelen szárnyalni kezd, de Rosemary egyre magányosabbnak érzi magát odahaza. Amikor Rosemary teherbe esik, nagy örömök elé néznek, de a várandósság során szokatlan események történnek. 1976-ban kapott egy tévéfilm-változatot (ezt eléggé lehúzták), 2008-ban pedig tervbe volt véve egy remake, ám ezt végül elvetették – talán jobb is. Az Apartment 7A ezzel szemben nem folytatás, hanem előzményfilm lett, méghozzá nem is akármilyen!
(Forrás: The Hollywood Reporter)
1965-ben járunk, a mindig nyüzsgő New Yorkban. Terry (Julia Garner – Ozark, Az örökösnő álarca mögött) minden vágya, hogy profi táncos legyen, azonban egy színpadi baleset látszólag – ideiglenesen – véget vet a karrierjének. Terry lába alól kezd egyre jobban kicsúszni a talaj (szó szerint), mikor egy nap az utcán kóvályogva rosszul lesz és épp belebotlik egy idős házaspárba, Minnie-be (Dianne Wiest) és Romanbe (Kevin McNally). A két öreg készségesen segít Terrynek, hazakísérik a saját otthonukba és hagyják pihenni a gyógyszerektől kábult lányt. Másnap elmondják neki, hogy egyébként igencsak gazdag és befolyásos emberek, úgyhogy ennek örömére ingyen és bérmentve Terry rendelkezésére bocsátják a 7A lakást, mivel ott már úgysem lakik senki – az előző lakó sietve távozott az éjszaka közepén. Terry belemegy a dologba, majd egy nagyon furcsa éjszaka után meglepődve tapasztalja, hogy teherbe esett. A könyvet – valamint Polanski filmjét – ismerők már pontosan tudhatják, hogy maga a Gonosz áll a háttérben, a semmiképp sem emberi gyermek megszületése pedig elhozhatja az apokalipszist az egész világon.
(Forrás: Nerdtropolis)
Natalie Erika James (Relic) filmje szerencsére megtartotta az előd lassan építkező, nyomasztó pszicho-horror hangulatát és csak néhány alkalommal nyúl jumpscare-ijesztgetésekhez. Maga a 7A lakás és az egész Bramford hotel nagyon ismerős lehet azoknak, akik kedvelik Polanski filmjét, de természetesen a film középpontjában Terry áll. Ez az előzményfilm már az első félórában elhasalt volna egy megfelelő színésznő jelenléte nélkül és szerencsére az a helyzet, hogy Julia Garner tündököl a főszerepben. Garner gyönyörű színésznő, imádja a kamera és rendkívül erőteljes alakítást nyújt minden egyes jelentben. Vele együtt szállunk alá a téboly mélységeibe mi is, érdeklődve figyelve, hogy mi történhetett az előző lakóval és mégis miféle hely a 7A lakás? Egy-két meglepőbb megoldás is befigyel (például a lázálom-táncjelenet felettébb kreatív), viszont az Apartment 7A a végére eléggé kapkodóssá válik, mintha a rendezőnő rájött volna, hogy 104 perc kevés ehhez a sztorihoz. Lehet, hogy egy limitált minisorozatként jobban ki lehetett volna bontani az eseményeket, de én azt is el tudtam volna viselni, ha minimum kétórás játékidőt kap ez a történet.
Ettől függetlenül az Apartment 7A tisztességes és korrekt horrorfilm lett, amiben magasan kiemelkedik Julia Garner tehetsége. Az idős Castevet-házaspárral közös jelenetek a film mozgatórugói, a befejezés pedig – bár előre látható – nagyon hatásos. Ráadásul érdemes maradni a stáblista alatt, hiszen akad még egy extra-jelenet, amit direkt nem lőnék le.
Borítókép forrása: The Hollywood Reporter
