Kinek mit jelent a horror? Egyeseknek a minél félelmetesebb jumpscare-jeleneteket (hello, Démonok között!), mikor majd’ kiugranak a moziszékből ijedtükben. Megint másoknak a minél gusztustalanabb gore-jeleneteket (hello, Motel!), amik láttán még az edzettebb idegzetűeket is a rosszullét kerülgeti. Számomra a horror a nyomasztásnál kezdődik. Az olyan hangulat elérésénél, mikor már kényelmetlenül érzem magam az adott filmet nézve és hatalmába kerít valamiféle belső rettegés. Osgood "Oz" Perkinsről elsősorban azt érdemes tudni, hogy ő a Psycho 1992-ben elhunyt sztárjának, Anthony Perkinsnek a legidősebb fia. Másodsorban pedig azt, hogy rendkívül különleges filmeket tesz le az asztalra. Első, valóban figyelemre érdemes alkotása a 2015-ös The Blackcoat's Daughter (avagy February) volt, ami már jóval a Sabrina hátborzongató kalandjai előtt feltette a térképre Kiernan Shipkát. Rá egy évre érkezett az I Am the Pretty Thing That Lives in the House, ami egy novella adaptációja volt. Bár ennek megvolt a maga gótikus-horror hangulata, számomra rettenetesen unalmassá vált egy idő után. Perkins 2020-ban a Netflix jóvoltából hozta el a Jancsi és Juliska kifordított, groteszkebb változatát (Gretel & Hansel), ami nekem elsőre nem igazán tetszett – viszont idővel nagyon megkedveltem. A benne lévő szimbolika-rendszer, a gyönyörű fényképezés és a baljós zene mind hozzátettek a korábban említett nyomasztó érzés megszületéséhez. Mikor kijött a Longlegs – A rém első előzetese, már tudtam, hogy nekem ezt látnom KELL. Egy kegyetlen, mocskosul kemény thriller/horror képe kezdett kirajzolódni a furcsa előzetesek és promóciós anyagok által, a film mögött álló NEON pedig pont az egyik húzónevet, Nicolas Cage-et tartotta homályban – nem mutogatták sehol, az előzetesekben épp csak pillanatokra tűnt fel (akkor sem teljes valójában) és nagyon igyekeztek megőrizni a köré épített misztikumot. Bevallom, meglepődtem, hogy a Longlegs eljutott hazánkba is, de a két kezemet összeteszem, hogy az ADS Filmforgalmazó behozta, mert ez valami elképesztően JÓ lett!
Az 1990-es években játszódó történet középpontjában Lee Harker különleges FBI-ügynök (Maika Monroe – Valami követ) áll, akit a felettese, Carter-ügynök (Blair Underwood – Deep Impact) megbíz egy új – és minden eddiginél kegyetlenebb – üggyel. Lee-nek egy különleges, éveken és családokon átívelő rituális gyilkosságsorozatot kell felderítenie, amelyekben az a közös, hogy látszólag mindenhol az apa végzett a többiekkel – majd magával is. Igen ám, csakhogy a borzalmas tettek helyszínén kódolt üzeneteket hagyott valaki és "Longlegs" néven írta alá ezeket – tehát legalább egy gyilkos biztosan szabadon mászkál. Lee feladata tehát, hogy összerakja a képet, megfejtse az üzeneteket és rátaláljon a sorozatgyilkosra, mielőtt az újból lecsapna. Ehhez a saját múltját is fel kell tárnia, amit viszont nem véletlenül temetett el magában annyira mélyre az évek során. Lee versenyt fut az idővel, Longlegs (Nicolas Cage) pedig bármikor újra feltűnhet, hogy egy újabb borzalmas gyilkosságot kövessen el. A film egyszerre idézi vissza A bárányok hallgatnak, de még inkább a Hetedik hangulatvilágát. Nyers és megrázó képeket kapunk, rideg, minimális fényekkel és egészen hidegrázós jelenetekkel. A Longlegs alapvetően egy nyomozós horror/thriller, ahol van egy központi rejtély, amit a főszereplőnek meg kell oldania. Emellett kapunk némi betekintést az antagonista, azaz a teljesen, totálisan elborult Longlegs életébe – és itt jön a képbe Nicolas Cage. Túlzás nélkül állíthatom, hogy Cage élete leghátborzongatóbb alakítását nyújtja ebben a filmben. Nemcsak a hangja, de az arca is el lett változtatva és rendesen a frász kivert, mikor először mutatják teljes valójában. Teljesen tudatos lépés volt a NEON-tól, hogy nem mutogatták őt – így csak még nagyobbat üt a feltűnése (nem vicc, tényleg odavág!)
Karaktere hasonló, mint Buffalo Bill volt A bárányok hallgatnakban, csak még elcseszettebb. Egy boltba nem tud úgy elmenni, hogy az ne lenne hidegrázós élmény. 35 éves fejjel is simán el tudom képzelni, hogy ez a karakter instant rémálmokat képes okozni, annyira ijesztő módon maszkírozták el. Cage pedig láthatóan lubickolt a szerepben (sőt, a producerek között is ott van), ugyanis ilyen mértékben elvont, ennyire beteg figurát még soha az életben nem láthattunk tőle – ő pedig simán kimaxolja az egészet. És itt térnék rá a Longlegs atmoszférájára, ami engem rögtön a kezdő képsorokkal teljesen beszippantott. Ebben a filmben minden egyes jelenetben ott bujkál a feszültség. Végig ott motoszkál a nézőben, hogy a következő pillanatban történhet valami – akár egy jumpscare, akár valami más. A fényképezés nagyon ügyesen rájátszik erre, hiszen több olyan jelenetet láthatunk, ahol van valami a háttérben, amitől baljós előérzetünk támad. Például akad egy jelenet, mikor Lee odahaza, teljesen egyedül ül a szobájában és próbálja dekódolni az egyik üzenetet. A kamera nem őt helyezi fókuszba (pedig Perkins imádja pontosan középre helyezni a szereplőit az egyes filmjeiben), hanem kvázi megfelezi a képet és a bal oldalon láthatjuk Lee-t, míg a jobb oldalon a nyitott ajtót, ami a konyhára néz. Itt az emberben akaratlanul is előtérbe kúszik egy olyan érzés, hogy hirtelen valaki megjelenhet az ajtóban, vagy legalább csak elsuhan a háttérben, mint valami gagyi horrorfilmben. Többször azon kaptam magam, hogy szabályosan tartok attól, hogy mivel lephet még meg a Longlegs és ez manapság már nagyon ritka nálam.
Oz Perkins bármennyire is egyedi látásmóddal megáldott nyomozós filmet készített, látszik, hogy hatással voltak rá az olyan modern alkotások is, mint például az Örökség vagy A Hill-ház szelleme. Előbbi bizonyos, hosszan kitartott, a feszültség fokozását előtérbe helyező jeleneteknél köszön vissza, míg utóbbi a Gonosz háttérben való elrejtésében. 15 olyan pillanat található a filmben, amikor a Gonosz valamilyen módon megjelenik a háttérben (például az ablakban vagy egy sarokban) – ezek megtalálása hasonlóan borzongató élmény lehet, mint A Hill-ház szellemében a háttérben álló kísértetek összeszámolása. Maika Monroe visszafogott alakítása a zárkózott Lee szerepében tökéletesen illik a Longlegs hangulatához és tempójához. Lee kissé hasonló karakter, mint Rustin Cohle volt a True Detective-ben. Nem beszél, csak ha muszáj és egyértelműen van egyfajta hatodik érzéke, ami előbbre viszi őt a nyomozásban. Kiemelném még a Lee édesanyját alakító Alicia Wittet (Rémségek könyve), illetve roppant mód megörültem, hogy bár csak egy kisebb mellékszerepről van szó, de visszatért Kiernan Shipka is. Persze a showt egyértelműen Nicolas Cage lopja el. Nem volt olyan jelenet, amikor ne rázott volna ki a hideg tőle – ezzel pedig még a film főszereplője is így volt. A NEON külön videót tett ki az első jelenetről, mikor Maika Monroe először találkozik Cage karakterével. A színésznő pulzusa a jelenet alatt egészen magasra, 76-ról 170-re ugrott fel, ami jól mutatja, hogy Cage mennyire brutálisan megnyerő ebben a szerepben.
A Longlegs – A rém nem fog mindenkinél betalálni. Ez nem egy hétköznapi horror, ahol szellemek ijesztgetnek és egymás nyakába öntitek a popcornt a jumpscare-ektől. Ez egy sokkal lassabb, atmoszférikusabb, viszont maradandóbb filmélmény. Olyasmi, ami a bőröd alá kúszik és eléri, hogy kényelmetlenül érezd magad, miközben látod kibontakozni a felkavaró sztorit. Bár az előzetes promóciós anyagok utaltak rá, azonban a Longleges nem lett annyira brutálisan kegyetlen, ami már ne lenne befogadható. Bár itt is egy rettenetes sorozatgyilkosról és annak rémtetteiről van szó, olyan extrém mélységekbe nem merészkedik a film, mint mondjuk A ház, amit Jack épített. Én ennek valahol örültem is, hiszen bár csak kétórás az egész, egészen felszabadító volt a stáblista érkezése. Ennek oka a cikk elején taglalt "Kinek mit jelent a horror?" kérdéskör. Engem az ijesztgetés már nem mozgat meg, a gore pedig nem kelt undort bennem. Talán öregszem, talán a világ (és vele a horror műfaja) változik, de az biztos, hogy rég éreztem olyasfajta belső félelmet, mint amit a Longlegs – A rém ki tudott váltani. Nagyon várom az Alien: Romulust augusztusban és vélhetően az a film be is fogja betonozni a helyét a 2024-es év legjobbjaként nálam, de szorosan mögötte ott lesz a Longlegs, sőt, ha a Romulus véletlenül félremegy, akkor nálam ez az év horrorja!
A filmet augusztus 1-től láthatjátok a hazai mozikban!
(Képek forrása: IMDB, The Hollywood Reporter, NPR)
