Idén decemberben lesz három éves a Marvel Végtelen Saga utáni legsikeresebb filmje, a Pókember: Nincs hazaút, ami hiába a pandémia idején debütált, akkorát ment a mozikasszáknál, hogy azt azóta sem tudták felülmúlni Kevin Feige-ék. No persze hatalmas hype volt a film körül, főleg Tobey Maguire és Andrew Garfield Falmászójának visszatérésére csorgott a rajongók nyála (amit egyébként már bőven az trailerek előtt sejteni lehetett), de az sem volt elhanyagolható, hogy több más korábbi Pókember-gonosztevőt játszó színész is beköszönt, többek közt Alfred Molina, Willem Dafoe és Jamie Foxx. Aztán az összhang olyan jól sikerült Maguire, Garfield és Tom Holland között, hogy a fanok nem elégedtek meg ennyivel, és hangot adtak annak, hogy a jövőben is találkozni szeretnének a trióval a vásznon – akár együtt, akár külön.

spider-man-no-way-home.jpg

Andrew Garfield kifejezetten nyitott lenne a dologra, azonban nem minden áron, újabb visszatérését komoly feltételhez köti: mégpedig ahhoz, hogy csak akkor hajlandó ismét felölteni a Pók-jelmezt, ha a megfelelő sztorival keresik meg őt. A színész új filmje, A szerelem ideje kapcsán adott interjút az Esquire-nek, ahol szóba került Garfield eddigi pályafutása is, köztük a két Pókember-mozi, amit noha nem dicsértek túl sem a kritikusok, sem pedig a rajongók, mi több, a mozikasszáknál sem aratott nagyot, mégis sokan megkedvelték az ő Hálószövőjét. A sztárnak nagy csapás volt, amikor kiderült, hogy A csodálatos Pókember 3 mégsem készül el, szóval már-már terápiával ért fel nála, hogy a Nincs hazaútban ismét eljátszhatta a karaktert. Arra, hogy visszatérne-e újra, így felelt:

Persze, szász százalék, hogy benne lennék, ha megvan a megfelelő cucc hozzá: ha tényleg hozzátesz ehhez a mítoszhoz, ha van egy remek koncepció vagy valami olyasmi, amit korábban még nem láthattunk. Szóval valami egyedi, páratlan dolog, ami izgalmas, amelybe izgatottan veti bele magát az ember. Imádom a karaktert, örömmel tölt el, ha eljátszhatom. Ha abból, amit hozok, valami örömet okoz az embereknek, akkor cserébe az engem is örömmel tölt el.

A képek forrása: Marvel, IMDb