Már csak egy keveset kell várnunk arra, hogy a Sony és a Microsoft bejelentse a következő generációs asztali konzolját --, ez azonban nem lassítja a pletykagépezeteket, amik már eddig sem lustálkodtak; a legfrissebb szóbeszéd az, hogy a következő PlayStation 50%-kal jobb lesz a nyers erő tekintetében, mint az új Xbox.
Fejlesztői értesülések szerint a Sony Orbis kódnéven készülő masinája 1,84 teraflops teljesítményre képes, míg a Microsoft üdvöskéje csak 1,23 teraflopsot tud. A források továbbá már azt is tudni vélik, hogy mennyi memória lesz az egyes gépekben: a Microsoft 8 GB-ot pakol be, amiből 3 GB az operációs rendszer, a másolásvédelem és a különböző alkalmazások számára lesz elkülönítve, a Sony viszont csak 4 GB-ot ad, amiből 1 GB-ot szintén a háttérfolyamatok, az operációs rendszer és az egyebek emésztenek fel. Állítólag mindkét konzol Blu-ray lemezeket olvas be, abból pedig a 100 GB kapacitású sem jelent majd problémát.
Természetesen ezen információkat még senki sem erősítette meg, s nem is tudjuk, hogy pontosan honnan jöttek, csak annyit, hogy a CES után néhány fejlesztő beszélt. Lehetséges, hogy volt egy-egy zárt ajtós, szupertitkos prezentáció, de akár az is lehet, hogy mindez csak légből kapott spekuláció.

PS3 | CPU: 218 GFLOPS | (GPU: 1800 GFLOPS) | (Combined: 2018 GFLOPS)
http://www.xbox-scene.com/xbox1data/sep/EkEElVkpkpwLumevqq.php
Sokkal inkább érdekelne GPU oldalról a két konzol. Amúgy meg a Wii sikere is bizonyítja, hogy nem mindig a teljesítmény az elsődleges, néha elég egy jó ötlet is a piaci sikerhez.
Xbox 360
CPU:
PowerPC-alapú CPU
90 nm csíkszélesség (Jasper típusú alaplapokon 65 nm)
3 szimmetrikus mag, egyenként 3,2 GHz-en
1 MB L2 cache
95,2 gigaflops művelet
http://hu.wikipedia.org/wiki/Xbox_360
Ez az egész "PS vagy Xbox erősebb" vita már annyira unalmas... ehhh, komolyan mintha azon vitáznának, hogy kinek nagyobb a *asza.... értelmetlen az egész szvsz.
Bár ma már semmi se lehetetlen ...
Kinect miatt pedig nem lehet olyan erős a gép, mivel akkor nem tudnák eladni 400 dolláros kezdő áron.