Amikor Böjti december végén felvetette a nagy remaster-várólista ötletét, igazán sokat nem kellett gondolkodnom, hogy miről írjak. Már az előző évtized legjobb címeit taglaló összefoglalómban is megemlítettem, hogy a Puppeteer – ami a PS3-éra egyik méltatlanul alulértékelt játéka volt – megérdemelne egy igazán tisztességes remastert, hogy az új generációk is megtapasztalhassák azt a gyönyörű színházi élményt, amit a Sony Japan Studio alkotása kínált a 2010-es évek elején.
Medvekirály gonoszsága
Színházi élmény? Igen! A Puppeteer ugyanis egy színházi előadásba oltott platformer, melyben a gonosz gyerekeket rabol el, hogy a saját szolgálatába állítsa őket. A Puppeteer főhőse, Kutaro is egy kisgyerek (volt), akit a Medvekirály egy marionettbábuvá változtatott, azonban képes megszökni a fogságból, és elindul, hogy leszámoljon a Medvekirállyal. Szegénynek esélye sem lenne, azonban Kutaro szerencséjére cserélgetheti a fejét, ezzel pedig különleges képességeket tud produkálni. Persze a fejek el is gurulhatnak, elveszhetnek, ez pedig egy-egy életet jelent, majd visszatérést a korábbi mentési pontra.
A Puppeteer egy színes-szagos, kifejezetten ízlésesen tálalt program, fantasztikus díszletekkel, remek zenével, élvezetes játékmenettel. Nem véletlenül írtam díszletet, hiszen, ahogy a valódi színházi előadások során, itt is jelenetről jelenetre változnak a színek, a szereplők, melyek között megtalálhatók a legszürreálisabb, képzeletben, álmokban megjelenő karakterek, például hatalmas papírmasé tigrisek. És ha már a Puppeteer egy színházi előadás, akkor úgy illik, hogy a nézők is reagáljanak is a látottakra. A Sony Japan Studio remek döntésével élővé és átélhetővé tette a játékát, ugyanis a nézők nevetnek, tapsolnak, üdvrivalganak, vagy éppen elámulnak egy-egy jelenet kapcsán, ahogy maga a játékos is. A 8-9 óra alatt végigjátszható Puppeteer persze nemcsak móka és kacagás, hiszen küzdelmek is vannak benne, sőt a főellenfelek kifejezetten szívósak, legyőzésükhöz kell némi tapasztalat meg kitartás.
Sajnálatos módon a Puppeteer nem lett kereskedelmi siker, noha a kritikusok és a játékosok egyaránt pozitívan nyilatkoztak a programról. Sikerének gátja volt, hogy nagyjából együtt jelent meg a The Last of Us-szal és a GTA 5-tel, amik szó szerint ellopták előle a show-t. A Puppeteer a mai napig egy teljesen egyedi hangulattal rendelkező cím, amit bármikor elő tudok venni, ha kicsit borúsabb a hangulatom. És hogy mit lehetne egy remaster verzióba tenni? PS5-ön (és már nem is PS4-ről beszélek) ez a csodálatos színházi világ még ragyogóbb, még élőbb formában jelenhetne meg. Nem ártana néhány új szín, a végjáték nem mindenki tetszését nyerte el, de ez az a játék, ami tényleg megérdemelné az újrakiadást.
Puppeteer 2?
És ha ez nem is következne be, az elmúlt években többször felröppent a hír, hogy Gavin Moore, a Puppeteer kreatív rendezője szívesen elkészítené a játék folytatását. Hogy ennek mekkora az esélye, sejthető: bár a Sony nem közölt pontos számokat, pár oldal számítása szerint néhány százezren vásárolták meg ezt a csodálatos hangulattal rendelkező, egyedi élményt kínáló játékot. Én bármikor visszatérnék a világába, de belátható időn belül erre valószínűleg nem kerül sor. Kár, mert megérdemelné! De ahogy a régi mondás tartja: a remény hal meg utoljára.
Szerkesztőségünk többi tagjának kedvenceit erre a linkre kattintva nézhetitek meg!
