A tisztesség jegyében úgy véljük, a PC-s játékosok fajtái után érdemes szót ejtenünk konzolos testvéreinkről is. A szabályok ugyanazok, mint a múltkor: ez csak vicc, nem kell komolyan venni, satöbbi-satöbbi… de azért ha magadra ismersz, az nem a véletlen műve!
A next-genes
A next-genes konzolos játékos igazi rejtély, mert csak néhány évente tűnik fel, hogy aztán újra nyoma vesszen. Sokan azt hiszik, hogy ez alatt az idő alatt bebábozódik és kurrensgenes konzolos lesz belőle, pedig nem ez a helyzet. A next-genes szépen lefagyasztja magát a következő konzolgeneráció-váltásig, majd mikor eljön a nagy nap, már ott is terem az éjféli nyitáskor, hogy azonnal megvegye az összes új masinát, és videókat, pózolós képeket készítve róluk az egész internettel tudassa: ő már csak és kizárólag next-genekkel nyomul, a többi gép gáz, hisz váltás volt, nektek is fel kellett volna készülnötök. Majd megjelenik az összes cross-platform játékról szóló hír és cikk alatt, hogy odaböfögje, hogy oké, tény, hogy a játék minden gépen ugyanolyan, DE AKKOR IS, next-genen jobb, Ő TUDJA, mert ugye neki MÁR VAN. Persze a next-genest is utoléri a végzet: fél évvel a gépe megjelenése után már nem számít next-genesnek, így vissza kell másznia a kriokamrába, hogy újabb ciklus idejét várja ki hibernálva.
A tudatlan
A tudatlan konzolos elég elterjedt, békés fajta, aminek legfőbb élőhelye Észak-Amerika, azon belül is az Egyesült Államok kertvárosi régiója. A tudatlan konzolos messziről egyáltalán nem néz ki játékosnak: hétköznapi cuccokat hord, csajokról, pasikról, kocsikról és bulikról beszél, az idősebb kiadást pedig csak a felesége főztje és az új X-faktor évad érdekli. Mindemellett a tudatlan igen barátságos is: fajuk képviselői szívesen hívnak be odújukba, ahol elsőre kiszúrni is nehéz a konzolt a sok abszolút anti-gamer cucc között. Aztán észrevesszük: ott piheg szegény Xbox 360 (vagy ma már inkább Xbox One) a tévé alatt, mellette egyetlen játékkal, az épp aktuális Call of Dutyval. Rákérdezve a tudatlan konzolos nagy örömmel újságolja el, hogy micsoda élmény a játék, ilyet még sosem látott, meg különben is, úgy néz ki az egész, mint egy film. Ha kiejtjük a PC betűszót, a tudatlan összezavarodik és visszakérdez, hogy az olyan mint a Mac, csak gagyibb, igaz? A tudatlan valahol bájosan cuki, de vigyázz! Ha lerombolod az álomvilágát egy PC-s Battlefield 4 bemutatásával, esetleg elárulod neki, hogy az Activision nem „csinál” játékot, és vannak jobb shooterek is a piacon, kitör belőle az éveken át gyűlő konzolos frusztráció, és tomboló haragja téged is elsodor. Okosabb tehát megköszönni a kávét és az instant játékbemutatót, majd az amerikai himnuszt dúdolva kisétálni az ajtón.
A fanboy
Bár a fanboyokra egyszer már kitértünk, tény: a konzolfanboyok attól függetlenül is a legszörnyűbb konzolos játékosfajtának számítanak, hogy éppen miért rajonganak annyira. A fanboy fanatizmusa nem ismer határokat, bármilyen fórumon, kocsmában, múzeumban hajlandó neked esni, ha azt mered mondani, hogy az ő gépénél neked jobban tetszik egy másik platform. Vérben forgó szemekkel, fröcsögő nyállal és fegyverként használható tárgyak után kutakodó kezekkel ordítja, hogy nem, nem és nem, nincsen igazad, mert a PS3 a Zisten, ő a király, van rá Uncharted, meg különben is, szuperszámítógép, revolúsönerri teknolodzsi, és Josida is megmondta, aki mellesleg a főfőZisten. A hangoskodás persze odavonzza a környéken ólálkodó xbotokat, akik válaszul keresztre feszítik a Sony fanboyt, majd kivéreztetett holttestét mutogatva a Kinect szenzor kamerájának, lelkesen ecsetelik az NSA-nek, hogy milyen jó az Xbox One adathalászó rendszere, így ugyanis tuti minden mocskos PS-fanboyt fel lehet deríteni a Föld teljes területén. Persze mindeközben egy mariós festésű mesterlövészpuska távcsövén át egy Nintendo fanboy is figyel, várva a megfelelő pillanatot, amikor fehér kesztyűs ujja végre megrezdül a ravaszon…
A retrós
A retrós konzolos játékos a fanboy egy igen speciális, kifinomult, harminc éves munkával kitenyésztett fajtája, aminek egyetlen dolog számít igazán: a kor. A retrós szerint a jó konzol olyan, mint a skót viszki, minél öregebb, annál nemesebb, az új gépek pedig csak tinédzser hülyegyerekeknek valók. Bezzeg az Atari 2600! Bezzeg a NES! Azok voltak ám a szép idők, konzolok, játékok! Micsoda? Hogy végigvitted a Dark Soulst? That’s cute, a retrós viszont csak legyint, majd rávágja, hogy ő a Ninja Gaiden (NES!) utolsó bossát 17 órán át nyüstölte, de nem adta fel. Világbajnokságot nyertél a DotA 2-ben? Ugyan, haggyámá, az a játék pisiseknek való, mint az egész PC, bezzeg a Jaguar CD, na apám, azt elindítani igazi kihívás! A retrósnak semmi sem jó, ami nem legalább 10 éves -- kivéve a hamburger, az frissen szereti. Még szerencse, hogy a retrós konzolos játékos Európában nem honos, különben sokkal több új gépet vásárló fiatal követne el öngyilkosságot, csak hogy nem kelljen több sületlenséget hallgatnia a retrós ismerősöktől.
A multiplatform
A multiplatform konzolos mindig minden gépet megvesz, és az összes fanboyvitába beszáll, képviselve az arany középúton át megközelíthető álláspontot, miszerint minden konzolnak megvannak az előnyei és a hátrányai, ő legalább annyit játszik a Wii U-n, mint az Xbox One-on, de bármikor kapható egy jó kis Killzone-partira a PS4-en is. A multiplatform konzolos igyekszik jó fej lenni, de süket fülekre talál, mi több, folyton támadja a többi gamer, mert szerintük békés hozzáállása a platformháborúhoz csak azt a tulajdonságát palástolja, hogy képtelen saját véleményt alkotni. A multiplatform konzolost csak egy másik multiplatform konzolos ért meg, a többiek hülyének nézik, vagy simán csak legazdagozzák, mondván, anyuci és apuci biztos tök jó arcok, hogy megveszik a 12 éves csemetéjüknek az összes rohadt drága konzolt, persze day one, mert különben már nem az igazi az élmény. Szegény multiplatform konzolos! Vagy elbujdokol és csak a NeoGAF-en át hajlandó kommunikálni a külvilággal, vagy vesz egy gamer-PC-t és onnantól kezdve tesz a konzolokra.
A prev-genes
A prev-genes a next-genes legnagyobb ellensége, igaz, elvből nem szólnak egymáshoz, mert nincs miről beszélgetniük. Míg a next-genest csak a saját új konzoljai érdeklik, addig a prev-genes mindenkivel már a megismerkedés első lépései alatt közli: ő még mindig PS2-n játszik, mert az egy nagyon király konzol, tele jó és olcsón beszerezhető játékokkal, amik ráadásul nem is olyan csúnyák. Érvelésébe belekötni nehéz, tény, hogy az előző generáció képviselői is sok klassz programot kínálnak, de azért mindig ott motoszkál az ember fejében, hogy a prev-genes játékos egész egyszerűen csak csóró, nincs pénze új masinára, és ezzel a viselkedéssel igyekszik megmagyarázni a dolgokat. Nem mintha kellene, attól ugyanis, hogy gazdag valaki, még nem lesz jobb ember. De ez a prev-genest nem érdekli. Inkább felteszi a szemellenzőt és rá se néz az új vasakra, sőt: lépten-nyomon hangoztatja, hogy az a hülye, aki új konzolt vesz, mert az sokba kerül, gyermekbetegségekkel küzd, és kevés játék van még rá. A prev-genes akkor fejezi be szélmalomharcát, amikor egy nap arra ébred, hogy 200 kilót nyom, gépe pedig már nem prev-, hanem prev-prev-prev-prev-genes. Úgy is mondhatjuk, hogy ez a retrós konzolos lét bábállapota.
Az elfogadó
Az elfogadó konzolos játékos a normális PC-s játékos legközelebbi rokona. Nem köpköd, nem fújol, nem sötét, mint az éjszaka és nem is nagyképű. Ehelyett nyitott, érdeklődő személyiség, aki szerint a különböző platformoknak inkább tanulni kellene egymástól a sok acsarkodás helyett, és különben is, a játék a lényeg, nem a gép. Az elfogadót néha összekeverik a multiplatform konzolossal, nagy különbség azonban, hogy neki nem kell, hogy minden masina az asztalán díszelegjen. Elég, ha csak simán érti, miről beszél az xboxos, amikor dicséri az új Halót, és tudja, milyen érzés önti el a Wii U tulajdonos szívét, amikor végre kezében tarthatja a Super Mario 3D World dobozát. Elégedetten bólogat a PC-s haver Steam-gyűjteményét látva, és aztán bicajra pattan, hogy átkarikázzon a PS4-et épp kibontó sonys cimborájához. Az elfogadó elfogad, és cserébe elfogadást kér… de persze ezt egyáltalán nem garantált, hogy meg is kapja. Ugyanakkor tény: ha jobban tisztelnénk egymást, és gamerként, nem pedig egy bizonyos platform kedvelőjeként tekintenénk a másikra, mindenki jobban érezné magát, kisütne a nap, megjelenne az égen az eddigi legnagyobb szivárvány, és mi is sokkal-sokkal vidámabbak lennénk.
