5. LEMEZEN LÉVŐ DLC

Én magam sosem problémáztam túlzottal a letölthető tartalmak témájával kapcsolatban, de maximálisan meg tudom érteni azokat, akik sokallják az ilyen, sokszor nagyon kevés tartalmat hozó csomagok árát, illetve azt még jobban megértem, mikor a lemezen tárolt DLC-k ügye kerül előtérbe, ami lássuk be, egy fokkal azért rosszabb, mint a lópáncél.

Ahhoz, hogy megértsük, mi ezzel a baj, tudnunk kell, hogy ennek főleg lélektani háttere van, hiszen megvettük a játékot több ezer forintért, mégsem kaptunk meg mindent; ott van a lemezen az anyag, a lemez meg a kezünkben, ennek ellenére nem férhetünk hozzá mindenhez. Átverve érezzük magunkat, fizetni pedig végképp nem akarunk, pedig ugyanazt kapjuk, mintha az adott szolgáltató szerveréről szednénk le a bővítményt. Ez olyan, mint mikor veszünk egy szép családi kocsit, de a jobb hátsó ülésért külön kellene fizetni.

A Capcom sok savat kapott az ilyen üzletpolitikája miatt, s noha látszólag ők leálltak ezzel, sok olyan stúdió és kiadó van még, akik nem törődnek ezzel, miközben a játékosoknak maximum forrhat a feje.

4. VÉG NÉLKÜLI FOLYTATÁS-ÖZÖN

A játékipar fő mozgatórugóját jelentik a folytatások, egyrészt azért, mert a játékosok sokkal inkább fogékonyak egy olyan termékre, amivel korábban jó élményeik voltak, másrészt pedig a befektetők is szívesebben adnak pénzt egy olyan projektre, ami nagyobb eséllyel hozza vissza a beruházást, s termel profitot. Ez a mentalitás azonban ahhoz vezetett, hogy csak nehezen készülhet el egy új ötlet, miközben sorozatgyártásban jönnek a folytatások.

Hogy miért rossz ez a folyamatos innovációra vágyók szempontjából, elég csak a Call of Duty példáját venni. A CoD az évek alatt a játékipar titánjává változott, ami mindenkit letarol, aki a megjelenésével egy időben merészkedik a boltok polcaira tenni termékét. Két hét alatt egymilliárd dollárt hoz az aktuális rész, Xboxon ez a legnépszerűbb játék, a jó értékelések pedig csak özönlenek, számszerű példa áll hát mindenki előtt, hogy milyen jó az előzőhöz képest csinosított, bővítgetett, finomhangolt folytatásokra koncentrálni. Az Activision nem is átallott rögtön négy tehetséges stúdiót ráállítani a sorozatra, akik csak ezzel foglalkozhatnak -- az eredmény pedig nem marad el, még ha van, aki már rá sem bír nézni a CoD-ra.

Természetesen meg kell jegyeznünk, hogy azért vannak jó újdonságok minden évben (tavaly is volt, nem is egy), s most, hogy közelít a következő konzolgeneráció, még több friss ötletre számíthatunk, mind a mainstream-, mind pedig az indie szegmensből -- jelenleg azonban főleg a folytatások vonzóak.

3. TÚL SZIGORÚ MÁSOLÁSVÉDELEM

Hitelesítő kód, online regisztráció, korlátozott számú telepítés, folyamatos internetkapcsolat megkövetelése -- ezeket kapjuk a szigorúbb másolásvédelmi rendszerektől, nem csoda hát, hogy sokan nagyon gyűlölik ezeket, s minél messzebb akarnak kerülni tőlük.

A közelmúlt egyik legjobban utált rendszerét a Ubisoft mutatta be, ami azt kérte a felhasználóktól, hogy folyamatosan az internetre legyenek kapcsolva még akkor is, ha egy olyan programmal játszanak, ami csak szólista módot tartalmaz. Ha a kapcsolat megszakad, vagy éppen a cég központi gépeit valamilyen meghibásodás éri, egyszerűen nem tudunk játszani, és nem is tudunk mit tenni ellene. A másik példa a szintén nagyon gyűlölt SecuROM, ami beállításoktól függően korlátozza, hogy hányszor telepíthetjük a játékunkat, s ha átlépjük ezt a bizonyos határt, akkor csak az ügyfélszolgálat segítségével telepíthetjük újra a programot.

Mindezek abból a célból jöttek létre, hogy védjék a fejlesztők munkáját, ám ennek pont az ellenkezőjét sikerült elérni, hiszen a legvérmesebb védelemmel ellátott programokat töltötték le illegálisan a legtöbben, mindennek tetejébe pedig még a becsületes játékosokat is sikeresen hergelték fel, akik petícióktól, bojkottoktól, sőt peres ügyektől sem riadtak vissza. Szerencsére mostanság már kezdenek megjavulni a kiadók, eltörölve a különösen szigorú megoldásokat, de még bele-bele lehet futni egy-két kínos védelembe, vagy egy új program apropóján, vagy egy régebbi cím esetében.

2. TÚL SOK ONLINE RENDSZER

Általánosságban kijelenthetjük, hogy nem szeretjük, ha valami közénk és a szórakozásunk közé áll, s noha van, amit elnézünk, az semmiképpen sem, ha felesleges online szolgáltatásokkal kell bíbelődnünk. Sokuknak bőven elég az, ha a Steamet kell használnunk, hiszen az legalább egy megbízható, jól működő rendszer, amit a riválisok alkalmazásairól sokszor nem lehet elmondani.

Az ilyen rendszerek legtöbbször finoman szólva körülményessé teszik a játékunkhoz való hozzáférését, nagyobb probléma esetén pedig egyáltalán nem is tudunk szórakozni. A Far Cry 3 PC-s verziójában például a Uplay szerverek leállása miatt nem lehetett használni a programot, de a Games for Windows Live is okozott már elég kellemetlen percet, akárcsak az EA saját rendszere, az Origin. Üzleti szempontból az persze érthető, hogy egy-egy nagy cég miért akar egy saját programot készíteni, s az is, hogy miért szeretnék, ha ezt minél többen használják, ám az már érthetetlen, hogy miért nem lehet egy jól működő rendszert kialakítani, ha már egyszer belekényszerítenek minket.

Ezekkel kapcsolatban a probléma része az, hogy minden egyes újonc feltűnésével, ami valamilyen módon kötelezővé teszi a platform használatát, egy újabb fiókot kell készítenünk és egy újabb programot kell futtatnunk, ami egy idő után érthetően túl sok lesz, főleg akkor, ha ezek a (javarészt bétaállapotban) kibocsátott programok még rendetlenkednek is az első használatok alkalmából. Az Origin, a Uplay és különösen a Games for Windows Live azok a programok és szolgáltatások, amiket a játékosok többsége szívből gyűlöl, sőt van, aki ezek miatt nem is hajlandó megvenni az egyébként érdekes játékot, mert korábban pórul járt, túlságosan megnehezítették a dolgát, vagy egyszerűen olyat látott az EULA-ban, amit nem fogad el.

1. ÖSSZECSAPOTT ÁTIRATOK

Sajnálatos módon meg kellett szoknunk azt, hogy a kiadók és fejlesztőcégek néha teljesen összecsapott, durván optimalizálatlan átiratokat adnak ki PC-re, amit csak a megjelenés után, vagy annak napján igyekeznek javítani egy frissítéssel, több-kevesebb sikerrel. A legnagyobb probléma az szokott lenni, hogy a dobozon feltüntetett konfiguráción lelassul vagy szaggat a játék, máskor a grafikai opciók hiányoznak, illetve olyan is volt már nem egyszer, hogy a kezelés egész egyszerűen nem volt az egér és billentyűzet párosához szabva.

Az egyetlen magyarázat erre az, hogy a játékok elkészítése során a PC-s verzió nem élvez prioritást, hanem sokkal inkább azon van a hangsúly, hogy a konzolokra megjelenő kiadás tartalmazza a legkevesebb hibát, az legyen a legjobb, elvégre zárt platformra könnyebb dolgozni, s nem mellesleg nagyobb profitra lehet szert tenni. „PC-n úgyis ellopnak mindent, miért gondoskodjunk akkor róluk?” -- mondják a kiadók, pedig van nem kevés játékos, aki a rengeteg illegális lehetőség ellenére becsületesen vásárolja meg a játékokat…

Természetesen nem minden cég gondolkodik így, s sokan igenis igyekeznek olyan játékokat kiadni személyi számítógépekre, amivel öröm játszani, ám ezzel aztán hiába próbáljuk nyugtatgatni magunkat, mikor egy nagyon várt program hibáktól hemzsegve jelenik meg.


És neked mi az a leginkább gyűlölt szokás a játékiparban, amitől már szeretnél végleg megszabadulni? Sikerült ezt érintenem, vagy olyan téma bosszant, amiről itt nem volt szó? Oszd meg velünk!