Szinte hihetetlen, de a napokban nem egy, hanem rögtön két reménysugár is elérte a Földet a lassan még a képzeletünkből is kikopó Half-Life 3-mal kapcsolatban – az egyiket ugyebár egy magát "elszóló" szinkronszínésznek, a másikat pedig egy adatbányásznak köszönhetjük. Egyre biztosabb tehát (persze azért ne igyunk előre a medve bőrére), hogy a Valve végre megtanult háromig számolni, és ennyi év várakozás után megkapjuk Gordon Freeman történetének következő állomását, ami szinte biztosan nem a 2007-es Half-Life 2: Episode Two, hanem az Alyx után veszi majd fel a fonalat, a VR eszközökre készült, egyébiránt fantasztikusan sikeredett mellékág befejezése ugyanis jó alaposan megkavarta a dolgokat.

Mivel a szóban forgó program élményeinek átéléséhez egy meglehetősen drága felszerelésre van szükség, egy tehetséges modderekből álló csapat már nem sokkal a debütálást követően elkezdte hagyományos perifériára (értsd: monitorra) ültetni az opuszt, a szimplán csak Half-Life: Alyx NoVR nevet viselő projektnek pedig olyannyira jól halad a fejlesztése, hogy még idén napvilágot láthat az 1.0-s verzió.

half-life-alyx-novr-mod.png

Mivel az Alyx ismerete nélkül szinte biztosan nem lesz érthető az esetleges a harmadik rész sztorija, nem túl meglepő, hogy az új infók hatására valósággal kilőtt az adalék népszerűsége a ModDB oldalán – olyannyira, hogy a szivárgásokat követően rögtön fel is ugrott a lista csúcsára, amit egy X bejegyzésben köszöntek meg a készítők. A Half-Life: Alyx NoVR véglegesnek mondható változata egyébként már tényleg a sárga lámpánál álldogál, mivel a fejlesztők elmondása alapján csupán néhány kitűzött cél (például az utolsó hat achievement feloldhatósága, valamint új animációk hozzáadása az amúgy nem túl bizalomgerjesztő gyógyító állomásokhoz) elérése van hátra, így bőven tarthatónak látszik a 2024-es debütálás. Maga az alapjáték pedig most csak 20,05 eurót kóstál Steamen (egészen augusztus 19-ig él az ajánlat), szóval ha valaki esetleg szeretné bezsákolni, akkor itt a remek alkalom a pénztárca kinyitására.