Meglehetősen mozgalmas nap volt a tegnapi a sikert sikerre halmozó S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl szempontjából, nem elég ugyanis, hogy befutott a posztapokaliptikus lövölde eddigi legnagyobb javítása (bár úgy hallottam, a tapasz szült néhány új anomáliát), a GSC Game World tulajdonosa, Maksym Krippa elárulta a Forbes Ukraine-nek, hogy alig néhány héttel a debütálást követően máris profitot termel a játék. Mindemellett azt is felvetette, hogy később akár egy Netflix-sorozatra is számíthatunk (mondjuk a Vaják után én jobban örültem volna, ha inkább más céget környékez meg az adaptáció ötletével), arról már nem is beszélve, hogy a további frissítések mellett két DLC-n és a többjátékos módon is ügyködik a csapat.
Talán épp a jövőben érkező tartalmaknak tudható be, hogy Krippa meglehetősen magabiztos a S.T.A.L.K.E.R. 2 további sikereivel kapcsolatban, olyannyira, hogy amikor a Forbes megkérdezte tőle, lehetséges-e az egymilliárd dolláros bevételi mérföldkő elkerülése, a következőt felelte: „A DLC-kkel és a további platformokon történő megjelenéssel úgy gondoljuk, hogy a legvadabb előrejelzéseket is teljesíthetjük, sőt, talán még túl is szárnyalhatjuk azokat. Hogy végül hány példányt sikerül eladni, azt még nem tudjuk, éppen ezért nem is szeretnék számokkal dobálózni, nehogy csalódás legyen a vége.” A tulajdonos emellett azt is kiemelte, hogy leginkább a CD Projekt RED, valamint a The Witcher-szériával elért sikerek inspirálták a GSC-t abban, hogy elkészítse a Heart of Chornobylt – plusz ennek tudható be, hogy már tárgyalnak a Netflixszel az imént említett adaptációról, melynek kapcsán még semmi sincs kőbe vésve, szóval tessék szépen lejjebb csavarni a lelkesedést.
A borítóképek forrása: Eurogamer, Epic Games