Noha a Black Myth: Wukong elég sokáig a „túl szép ahhoz, hogy igaz legyen” kategóriába esett a játékosok szemében, végül bebizonyosodott, hogy valóban az év egyik legnagyobb meglepetésével van dolgunk, a Game Science akció-RPG-jét ugyanis elég hamar a szívébe zárta a szakma (persze most is akadnak kivételek). A Nyugati utazás című klasszikus kínai regényen alapuló produkció tehát nem csupán döbbenetesen szép, de bizony belbecs terén is megállja a helyét, a körülötte kialakult hype-ot pedig mi sem bizonyítja jobban annál, hogy pillanatokkal a megjelenése után a Steam egyik legfelkapottabb videójátékává vált, nem sokkal később pedig már a fejére is tehette a legsikeresebb egyjátékos címnek járó koronát. Ha pedig még ez sem lenne elég, tessék, egy kis reggeli döbbenet:

black-myth-wukong-steam-jatekosszam.jpg

Bizony, jól látjátok, a SteamDB adatai szerint a Black Myth: Wukongnak sikerült leköröznie az olyan világszinten ismert alkotásokat, mint az év egyik legnagyobb durranásának tartott, sokáig sikert sikerre halmozó Palworld, valamint a PC-s multiplayer FPS-ek etalonjaként kezelt Counter-Strike 2 (a Source 2-re való átállás előtt ugye CS:GO). Mostanra tehát csak a battle royale őrületet elindító PUBG: Battlegrounds jár előtte, bár ez vélhetően így is marad, hiszen az 3,257 millió egyidejű felhasználóval érte el a csúcsot. Nem csupán a magányos farkasoknak készült programok körében került tehát az élre a nyár slágere, de még a Valve lövöldéjét is sikerült a kispadra ültetnie, ami bizony alsó hangon is kalapemelést érdekel – kíváncsian várjuk a PS5-ös eladásokról szóló híreket.