Miután alaposan kiértékeltük a 2022-es év legjobbjait, itt az ideje előre tekinteni, hiszen 2023 is rengeteg izgalmas játékot tartogat, amik között bőven vannak indie gyöngyszemek és már pontos megjelenést kapott alkotások egyaránt. Ugyan a mára már mindennapos halasztások mellett még a pontos dátum sem jelent biztosat, de még aggasztóbb azon várva várt címek sorsa, amik továbbra is csupán egy 2023-as címkével keringenek bizonytalanul az éterben. Persze nem kizárt, hogy egy részük átcsúszik majd 2024-re, ha rosszul alakul a fejlesztés, de addig is itt az ideje átnéznünk, hogy idén milyen nagy durranásokra számíthatunk – legalábbis a jelenlegi állás szerint. 

Homeworld 3

  • Kiadó: Gearbox Publishing
  • Fejlesztő: Blackbird Interactive
  • Megjelenés: 2023 első fele
  • Platform: PC

Ha minden jól alakul még az idei év első felében befut a Homeworld-sorozat új felvonása, ami a Blackbird Interactive gondozásában készül, és mely a Vaygr felett aratott győzelem után veszi fel a történet fonalát. A játék a korábbi részek RTS alapjait megtartja, de számos újdonságot is tartogat a rajongóknak, köztük egy új kooperatív módot, ami roguelike felépítéssel fűszerezi meg a játékmenetet. A Homeworld 3 sok társához hasonlóan 2022-ről csúszott át az idei évre, készítésében pedig az eredeti játék fejlesztőcsapatának több tagjai is részt vesz.

Redfall

  • Kiadó: Bethesda Softworks
  • Fejlesztő: Arkane Austin
  • Megjelenés: 2023 első fele
  • Platform: PC, Xbox Series X/S

Dishonored-sorozat és a Prey alkotójaként ismert Arkane csapata ezúttal egy kooperatív vámpírvadászatra adta a fejét, Redfall címen, amiben egyedül vagy akár barátok oldalán, a legkülönbözőbb eszközökkel láthatunk neki a vérszívók levadászásának. A szintén 2022-ről elhalasztott játékban négy, egyedi képességekkel bíró és sajátos háttértörténetű túlélő közül válogathatunk, ahogy a túlélésért küzdünk a címadó városban. A tervek szerint a Starfieldhez hasonlóan a Redfallra már az év első felében rátehetjük a kezünket.

Starfield

  • Kiadó: Bethesda Softworks
  • Fejlesztő: Bethesda Game Studios
  • Megjelenés: 2023 első fele
  • Platform: PC, Xbox Series X/S

És hogy mi az a Starfield? Nos, a tavalyi év végének egyik utolsó nagy dobása lehetett volna a Bethesda Game Studios grandiózusnak ígérkező űrkalandja, végül azonban a Starfield is átmenekült az idei évbe. A 2330-ban játszódó alkotásban a készítők ígérete szerint több mint 1000 bolygót fedezhetünk majd fel, ahogy az emberiséget képviselve naprendszerünkön túlra kalandozunk egyszerű űrbányászként, hogy aztán csatlakozzunk a galaxisban ritka ereklyék után kutató utolsó felfedezők, a Constalletion soraihoz. A stúdió szerint a Starfield lesz az eddigi legnagyobb és legambiciózusabb játékuk, és remélhetőleg pár hónapon belül tényleg megtudjuk, sikerül-e beváltani ezt az ígéretet.

Marvel's Spider-Man 2

  • Kiadó: PlayStation Studios
  • Fejlesztő: Insomniac Games
  • Megjelenés: 2023 ősz
  • Platform: PlayStation 5

Az utóbbi idők egyik legjobb szuperhősös alkotása lett az Insomniac Games Pókember-játéka, tehát azért nem okozott akkora meglepetést, mikor bejelentették a folytatást, amiben már a jó öreg Venom is feltűnik. A Marvel's Spider-Man 2-ben Peter Parker és Miles Morales állítólag új és visszatérő karakterekkel egyaránt találkozni fog, bár egyelőre nem sokat tudunk a játék cselekményéről. Azt azonban maga a stúdió is megerősítette, hogy várhatóan valamikor ősszel számíthatunk a folytatásra, így addig bőven van még ideje pótolni az előző részt azoknak, akiknek esetleg kimaradt.

Final Fantasy 7 Rebirth

  • Kiadó: Square Enix
  • Fejlesztő: Square Enix
  • Megjelenés: 2023 tél
  • Platform: PlayStation 5

A Square Enix még 2020-ban kezdte el több részletben felújítani a Final Fantasy-sorozat egyik legnépszerűbb felvonását, az előzményeket felújítva bemutató Crisis Core: Final Fantasy 7 Reunion után pedig a tervek szerint idén télen végre második része is megérkezik. A Final Fantasy 7 Rebirth ugyan valóban folytatja, de le még nem zárja Cloud Strife történetét, ugyanis a készítők egy trilógiában tervezik új életre kelteni a klasszikust, bár azt egyelőre nem közölték, hogy a harmadik rész érkezésére mikor számíthatunk.

Alan Wake 2

  • Kiadó: Epic Games Publishing
  • Fejlesztő: Remedy Entertainment
  • Megjelenés: 2023
  • Platform: PC, PlayStation 5, Xbox Series X/S

A 2021-es The Game Awards keretében leplezte le közkedvelt játéka folytatását a Remedy Entertainment, amiben ismét a címadó író bőrébe bújva nézhetünk szembe egy újabb sor borzalommal. Bejelentése óta ugyan nem nagyon hallottunk a játékról, de állítólag a stúdió saját Northlight Engine motorja fogja hajtani, valamint az első rész ismerete nélkül is érthető és élvezhető lesz. A nagy csönd ellenére csak remélni tudjuk, hogy valóban még idén befut majd az Alan Wake 2.

Assassin's Creed Mirage

  • Kiadó: Ubisoft
  • Fejlesztő: Ubisoft
  • Megjelenés: 2023
  • Platform: PC, PlayStation 5, Xbox Series X/S, PlayStation 4, Xbox One

A szivárgásokat követően a Ubisoft tavay végül hivatalosan is leleplezte Assassin's Creed Mirage címen a sorozat következő felvonását, melyben az Assassin's Creed Valhallából ismerős Basim kapja a főszerepet. A játékban Bagdad városának felfedezése mellett akár az aszasszinok legendás otthonába, Alamutba is ellátogathatunk majd, valamint a történet során megismerhetjük Basim mesterét, Roshant is.

Avatar: Frontiers of Pandora

  • Kiadó: Ubisoft
  • Fejlesztő: Massive Entertainment
  • Megjelenés: 2023
  • Platform: PC, PlayStation 5, Xbox Series X/S

A James Cameron által megálmodott fantasztikus világot hamarosan magunk is felfedezhetjük, a The Division-sorozatot megalkotó Massive Entertainment ugyanis új Star Wars-játéka mellett nagy erőkkel dolgozik az Avatar univerzumának megelevenítésén is. Bár az eredeti tervek szerint naviként már tavaly megkezdhettük volna kalandjainkat és az emberiséggel való küzdelmet, de a Ubisoft végül 2023-ra halasztotta grandiózus projektjét. Reméljük, tovább már nem csúszik, de legalább addig is bőven marad ideje mindenkinek bepótolni mindkét Avatar-filmet.

Payday 3

  • Kiadó: Prime Matter
  • Fejlesztő: Starbreeze Studios
  • Megjelenés: 2023
  • Platform: PC, konzolok

A Starbreeze Studios pár évvel ezelőtt megjárta a poklot, de azóta szerencsére talpra állt, és nagy erőkkel dolgozik bankrablós sorozatának új részén. Ugyan egyelőre nem sokat hallottunk a Payday 3-ról, azt leszámítva, hogy elvileg New Yorkban fog játszódni, és még legutóbbi előzetese is csupán a logóját leplezte le, de a cég CEO-ja, Tobias Sjörgen állítása szerint a fejlesztés jól halad, és továbbra is a 2023-as megjelenés a kitűzött céljuk. Ennek fényében remélhetőleg hamarosan többet is megtudunk a játékról, és sikerül is tartani az idei rajtot.

S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl

  • Kiadó: GSG Game World
  • Fejlesztő: GSG Game World
  • Megjelenés: 2023
  • Platform: PC, Xbox Series X/S

Valószínűleg az idei év egyik legnagyobb durranása lehet a GSC Game World sikercímének régóta várt folytatása, amiben ismét a sugárzó veszélyekkel teli Zónába látogathatunk, hogy mutánsokkal, anomáliákkal, és egymással harcoló frakciókkal küzdjünk meg, miközben próbáljuk túlélni a mostoha körülményeket. A fotorealisztikusan életre keltett, 64 km²-es radioaktív nyílt világ felfedezését a tervek szerint még valamikor idén megkezdhetjük, de a még mindig tartó orosz-ukrán konfliktust figyelembe véve nem kizárt, hogy a kijevi stúdiónak még több időre lesz szüksége a játék befejezéséhez.

Warhammer 40 000: Space Marine 2

  • Kiadó: Focus Entertainment
  • Fejlesztő: Saber Interactive
  • Megjelenés: 2023
  • Platform: PC, PlayStation 5, Xbox Series X/S

Az év utolsó meglepetései között, a tavalyi The Game Awards részeként leplezte le a Focus Entertainment a Saber Interactive új Warhammer-játékát, amiben visszatér Titus kapitány, hogy ismét űrgárdistaként kaszabolhassunk le vele minden utunkba kerülő lényt. Már a játék első kedvcsinálója is elképesztően hangulatosnak és izgalmasnak tűnik, és csak remélni tudjuk, hogy a végleges változatban is ilyen élvezetes lesz páncélt öltve aprítani az ellenfelek hordáit.

Ezek lennének tehát a jelenlegi állás szerint az idei év, egyelőre pontos megjelenési dátum nélküli nagyágyú, persze a tavalyi csúcsztatások alapján az sem kizárt, hogy lesz olyan köztük, ami végül csak 2024-ben jelenik meg. Te melyik 2023-ra ígért játékot várod a legjobban?

A 2023-ra várható, legizgalmasabb játékokat érintő összefoglalóinkat ezen a linken keresztül összegyűjtve is eléritek!