Hihetetlen, hogy repül az idő: mintha csak tegnap lett volna, hogy örvendeztünk a 2013-as esztendő eljövetelén, és reméltük, hogy végre megérkeznek a nextgen konzolok, és nem csak kínos szájtátás lesz az E3-on. Erre most ott tartunk, hogy már csak párat kell aludni az iskolakezdésig, nyakunkon a PS4 és az Xbox One megjelenése, és persze a 2014-es év, tele fantasztikusabbnál fantasztikusabb alkotásokkal. Az pedig, hogy az autós játékok műfaja feltámad, külön öröm, hisz nem volt olyan rég, amikor már egy benzingőzös program is széles mosolyt csalt az arcunkra. A lenti felsorolás természetesen a teljesség igénye nélkül született, és fontos kiemelni, hogy nem elsősorban megjelenés szerint értjük a 2014-et: sokkal fontosabb, hogy az idén év végén érkező címek jövőre forrnak ki igazán, főleg ha nextgen konzolokra írt játékokról van szó. Na, de elég a magyarázkodásból, lássuk, mivel koptatjuk a kormányt jövőre!
Gran Turismo 6
Megjelenés: 2013. december 6.
Platform: PS3
Gran Turismo 6 adatlap
Mi mással kezdhetnénk, mint a PS3 éllovas Gran Turismo 6-tal? A 15 esztendős sorozat hatodik része 1200 autót, 33 pályát (ezek közül 19 teljesen új) és persze rengeteg kupát foglal magába, mindezt pedig a platformon elérhető legszebb grafikával tálalja. A Gran Turismo 6 december 6-án kerül boltokba, PS4-es megjelenés pedig egyelőre nem várható -- igaz, a Polyphony nem zárkózott el a dologtól. S hogy mi lehet a csapda? Nos, a Gran Turismo 5-re is messiásként vártak a PS3 tulajok, ám amikor megjelent, egyből átkerült a korona a konkurens Forza Motorsport 3 fejére. Most kicsit jobb helyzetben van a Polyphony Digital, hisz a jelenlegi generáción nem várható erős konkurens, de a nextgen autós játékokat így is le kell gyűrnie, ami főleg 2014 folyamán lesz nehéz feladat. Reméljük, a japánok felkészültek mindenre, és a Gran Turismo 6 lesz az az autós cím, aminek az ötödiket várta a világ.
DriveClub
Megjelenés: 2013. november 29.
Platform: PS4
DriveClub adatlap
A DriveClub eddig igen vegyes érzéseket váltott ki azon szerencsések közül, akik kipróbálhatták a Gamescomra kicipelt demót: a program 30 fps-es sebességgel futott 720p-s felbontásban, és bár ebből elvileg 1080p lesz a novemberi megjelenésre, nemcsak a pixelesség miatt tűnt felpimpelt PS3-as játéknak. Az autómodellek nem rosszak, de köszönőviszonyban sincsenek a nextgen elvárásokkal, és a fizikára is sokan panaszkodtak. Hogy akkor mégis miért érdemes várni a DriveClubra? Nos, a PS4 megjelenésekor minden vásárló kap 14 napnyi PS Plus tagságot, a DriveClub pedig egyike lesz az ingyenesen letölthető címeknek. Ez pedig olyan extra, amit nagyon nehezen hagyhatunk figyelmen kívül. Ráadásul a DriveClub az online versenyzést helyezi előtérbe, klasszikus megoldásokkal árkádozva körbe a félig szimulátor, félig arcade élményt nyújtó vezetést. Nem a DriveClub lesz tehát az a játék, ami eladja a PS4-et, de azért szívesen teszünk majd benne pár kört.
The Crew
Megjelenés: 2014 tavasz
Platform: PS4, Xbox One, PC
The Crew adatlap
A The Crew az eddigi infók alapján nem is játék lesz, hanem a sandbox autós cím viszonylag új alműfajának újradefiniálása: képzeljetek el egy gigantikus virtuális játszóteret, mely a hivatalos píárduma szerint az Egyesült Államok nagy részét magába foglalja, és most játsszatok el a gondolattal, hogy szabadon száguldoztok az ország széles útjain, miközben a haverokkal bandába tömörülve igyekeztek dominánssá válni az aszfalton! Persze más játékosok bandái is erre vágynak, a rendőrök pedig csak békében meg szeretnék enni a napi fánkadagjukat, így nem lesz egyszerű feladat érvényesülni a The Crew folyamatosan változó virtuális világában. A játék ugyan nem különösebben szép, de méretében talán az egyedüli olyan játék a listán, ami tényleg képes értelmet adni a nextgen létnek. Jó hír, hogy PC-re is megjelenik.
Forza Motorsport 5
Megjelenés: 2013 november (startcím)
Platform: Xbox One
Forza Motorsport adatlap
A Forza Motorsport 5 talán az egyetlen olyan Xbox One exkluzív játék, ami tényleg kihasználhatja a nextgen MS konzolban rejlő lehetőségeket. A játék nemcsak gyönyörű (1080p-ben fut és 60 fps-sel repeszt, így érthető), de okos is, hisz egy új eljárásnak köszönhetően a Turn10 az Xbox One felhőszolgáltatásának segítségével tornássza fel az amúgy is eszességéről híres mesterséges intelligenciát. A rendszer lényege, hogy a tehetséges, sikeres játékosok manővereit lemásolja és elemzi, az eredményeket pedig folyamatosan osztja meg az Xbox Live-on át, így az MI soha nem fogy ki a trükkökből, mindig van valami meglepő ötlet a tarsolyában. A dolog túl szépnek hangzik, hogy igaz legyen, de az eddigi tapasztalatok szerint működik, novemberben pedig mi is megbizonyosodhatunk efelől. Ugyanakkor valószínű, hogy kell majd neki pár hét, mire elegendő információt gyűjt a profik megizzasztásához.
Need for Speed: Rivals
Megjelenés: 2013. november 19.
Platform: PC, Xbox One, PS4, Xbox 360, PS3
Need for Speed: Rivals adatlap
Az idei Need for Speed: Rivals sok éve az első olyan NFS, amivel szemben komoly reményeket táplálunk. A játék végre nem remake és nem is Burnout-klón, hanem egy régimódi NFS, tele izmos járgányokkal, egzotikus tájakkal, andrenalinpumpáló rendőrös üldözésekkel, és a Hot Pursuit óta kötelező közösségi keretrendszerrel. Mindehhez pedig kiváló grafika társul -- legalábbis PC-n, Xbox One-on és PS4-en mindenképp, a többi, jelenlegi platformokra készülő változat valószínűleg nem lesz olyan ütős élmény. Ugyanakkor az EA-nél komolyan veszik a franchise visszatérését, és a 2010 óta folyamatosan lebőgő széria most talán magához térhet. Hajrá EA, ne kelljen többet megbánnunk az első napi vásárlást!
Project CARS
Megjelenés: 2014
Platform: PC, Xbox 360, PS3, Wii U
Project CARS adatlap
A lista végére hagytuk a legnagyobb mézes bödönt, a Project Cars ugyanis a független játékfejlesztés csúcsaként fogható fel. Adott egy indie projekt, aminek célja a világ legjobb autószimulátorának felépítése; adott az elhivatottságtól fűtött modder közösség; végül adott egy csomó hivatalos licenc, amikre a pénzt a fejlesztésben résztvevő modderektől gyűjtötte össze a Slightly Mad Studios; ha ezt mind összeadjuk, megkapjuk az eddigi leggrandiózusabb online közösségi összefogást, és vele a Project Carst, mely azt ígéri, hogy lefedi a teljes autóversenyzői skálát, a Nascartól kezdve a túraautókig. A fizika kidolgozottsága kulcsfontosságú, a fejlesztők minden létező programozói rutinjukat beleölték a munkába. A grafika, a modellek és a pályák jórészt külsősök alkotásai, akik súlyos összegeket fizettek a a Slightly Mad Studiosnak, csak hogy beleszólhassanak a munkába -- igen, van az a pénz. A Project CARS ötlete régi, ám eddig nem hittük volna, hogy megvalósul. Most viszont ott tart a dolog, hogy 2014-ben boltokba kerül a játék PC-re, Wii U-ra, Xbox 360-ra és PS3-ra. Drukkolunk!
És ti milyen más autós játékokat vártok 2014-ben? Osszátok meg velünk a kommentek között!
nemtudom, hogy sokan hogy vagytok vele, de én úgy gondoltom, hogy eléggé a gyökerektől ismerem a szériát, volt szerencsém kipróbálni már az első részeket, játszottam is velük sokat, némelyiket, amelyik megfogott ki is vittem bonuskocsikkal cakkumpakk, de egy jópár, nagyonsokjópár éve zuhanópályára állt az egész.. az a baj, hogy míg régi technológiákkal élvezetes arcade játékokat lehetett összerakni, addig a mai, szinte fotorealisztikus technológiákkal már az ember többre vágyna, mint egy olyan autós játékra, amiben az ember úgy érzi, hogy tankot vezet, ami csak úgy tud nagysebességgel kanyart bevenni, hogy közben akarva akaratlanul is driftel... ez régen menő volt, ma már sajnos nem.. a gridben tökjól eltalálták ezt a fél arcade - fél szimulátor témát, de mai szinten ha az ember má nem 12 éves, akkor inkább vágyik normális szimulációra, aminek persze nemkell teljesen valósághű, minden beállítást saját magad bisz*****oló, gumihőmérséklet, spoiler állás fok mittoménminek lenni, de azért valami mégis ehhez egy fokkal közelebbállónak lennie.. bár kitudja, lehet én gondolom rosszul, már kiöregedtem..
Amúgy a The Crew érdekel, annak ellenére, hogy nem vagyok egy nagy mmo játékos.
nemtudom, hogy sokan hogy vagytok vele, de én úgy gondoltom, hogy eléggé a gyökerektől ismerem a szériát, volt szerencsém kipróbálni már az első részeket, játszottam is velük sokat, némelyiket, amelyik megfogott ki is vittem bonuskocsikkal cakkumpakk, de egy jópár, nagyonsokjópár éve zuhanópályára állt az egész.. az a baj, hogy míg régi technológiákkal élvezetes arcade játékokat lehetett összerakni, addig a mai, szinte fotorealisztikus technológiákkal már az ember többre vágyna, mint egy olyan autós játékra, amiben az ember úgy érzi, hogy tankot vezet, ami csak úgy tud nagysebességgel kanyart bevenni, hogy közben akarva akaratlanul is driftel... ez régen menő volt, ma már sajnos nem.. a gridben tökjól eltalálták ezt a fél arcade - fél szimulátor témát, de mai szinten ha az ember má nem 12 éves, akkor inkább vágyik normális szimulációra, aminek persze nemkell teljesen valósághű, minden beállítást saját magad bisz*****oló, gumihőmérséklet, spoiler állás fok mittoménminek lenni, de azért valami mégis ehhez egy fokkal közelebbállónak lennie.. bár kitudja, lehet én gondolom rosszul, már kiöregedtem..
Egyébként a részemről Projekt Cars az egy igazi szimulátornak igérkezik, vagy inkább nevezzük A szimulátornak. Régóta várok egy ilyenre, talán a GTR2/rFactor-t is letaszíthatja a trónról.