A PC Guru 2013/12-es számában megválasztottuk az általunk legjobbnak ítélet 2013-as játékokat, döntésünk pedig végleges. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nektek, olvasóknak nem lehet véleményetek a tavalyi esztendő kínálatáról. Úgy döntöttünk, hogy ha a lapban nem is, itt, a PC Guru Online-on hallathatjátok hangotokat, megszavazva a 2013-as év legjobb videojátékait.
A szavazási kategóriákat igyekeztünk a lehető legszűkebbre venni, hogy ne bonyolítsuk túl az életet -- platformoktól függetlenül kezeltük a játékokat, csak a legfontosabb műfajokat vettük szemügyre, és nem tettünk különbséget az akció-, illetve a meglehetősen tágan értelmezhető akció-kalandjátékok stílusjegyei között sem.
Minden kategória öt nevezővel indul, nektek mindössze annyi a dolgotok, hogy kiválasztjátok a díjazásra legérdemesebbnek tartott címet. A szavazás a cikk élessé válásától kezdve vasárnap délelőtt 10 óráig tart, az eredményt pedig még aznap kihirdetjük. Győzzenek a legjobbak!
Fontos: a szavazás eredménye nem a PC Guru magazin szerkesztőségének véleményét, hanem olvasóink álláspontját tükrözi!
![](/uploads/gallery/mid/call-of-duty-ghosts-jatekkepek-9e6c9926783913ce7903-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/assassins-creed-iv-black-flag-jatekkepek-44cd32ba1ee57023d811-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/forza-motorsport-5-jatekkepek-394d9ee715247a253306-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/cognition-an-erica-reed-thriller-jatekkepek-99ff1d074df49d1713ce-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/dota-2-jatekkepek-f87ef5b77594060e2954-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/path-of-exile-jatekkepek-765f06af4e0dbc8a86c5-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/total-war-rome-ii-jatekkepek-972448814fe826236e77-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/crysis-3-jatekkepek-7f66b42f336a5ec6fa9f-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/the-last-of-us-jatekkepek-75be92a2d16988c9d30e-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/gears-of-war-judgment-jatekkepek-cde72bd7248b9d127be8-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/starcraft-ii-heart-of-the-swarm-jatekkepek-72565c0f7fb74a23e520-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/ryse-son-of-rome-jatekkepek-53d2dce83e0e9eb20985-mid.jpg)
![](/uploads/gallery/mid/grand-theft-auto-v-jatekkepek-56da5eeac44b5119567f-mid.jpg)
Ez igy végülis korrekt , nyerhet, de nem sokkal :)
PC ------------------------------------------------73%
PS3---13%
Az alapján amiket hónapokon keresztül összehadováltak meg ahogy a legkeményebb teleshopos kofákat megszégyenítő dumákkal tukmálták az emberekre azt is.
PC ------------------------------------------------73%
PS3---13%
Az alapján amiket hónapokon keresztül összehadováltak meg ahogy a legkeményebb teleshopos kofákat megszégyenítő dumákkal tukmálták az emberekre azt is.
De számomra a Metro, Tomb Raider is nagyobb élményt nyújtott, nem azt mondom hogy nem kiemelkedő játék, mert mindenképp 90%+ os, de ha valamelyik játékot újra kellene játszanom, az lenne az utolsó amit elővennék a felsoroltak közül.
Elég sok remek játék sikeredett 2013-ban és a választás nehéz.
Nekem a legjobb játék az AC4 és a GTA5.
FPS-be természetesen a Battlefield 4 nyerő nálom.
Az autós játékokból elég nehéz választani mert nekem tök egy forma egy jó pár amik idén voltak.Bár az télleg neveccséges hogy egy NFS mindig bent van a legjobbak közt.Semmi újdonsás sincsen benne.