Mióta Indiana Jones először pattintott az ostorával, valósággal új életre kelt az akció-kalandfilmek műfaja, Steven Spielberg 1981-es rendezése ugyanis mindent tartalmazott, amire ebben a zsánerben szükség volt. A Harrison Ford által megformált Fiatalúr nem csupán a sármjával, de a tudásával és a találékonyságával is azonnal elcsavarta a nézők fejét, az opuszt pedig az izgalmakban és rejtélyekben gazdag sztori, az egzotikus helyszínek, na meg persze a parádésan megkoreografált akció szekvenciák tettek igazán teljessé, hiszen az ilyen jellegű produkciók nem igazán létezhetnének a puskapor mámorító illata nélkül. A négy Oscar-díjat nyert Az elveszett frigyláda fosztogatói egy pillanat alatt ikonná avanzsálta a divatos kalapot hordó régészprofesszort, nem mellesleg újra feltette a kalandfilmeket Hollywood térképére, mivel a menetrend szerint érkezett folytatások mellett olyan, mára nagy becsben tartott mozikat is kitermelt magából az álomgyár, mint a Brendan Fraser és Rachel Weisz főszereplésével készült A múmia, a Titkok könyvtára-filmek, vagy épp a Nicholas Cage nevével fémjelzett A nemzet aranya. Indy ráadásul nemcsak a vásznat hódította meg az elmúlt évtizedekben, de az egyre nagyobb színpaddal rendelkező videójátékok között is igyekezett kikaparni a maga gesztenyéjét, melynek megkoronázására épp idén, egészen pontosan december 6-án fog sor kerülni. Ekkor jelenik meg ugyanis a MachineGames gondozásában készülő Indiana Jones and the Great Circle, ami az eddig látottak alapján sokkalta méltóbb lesz ehhez a névhez, mint a mozis pályafutást lezáró A sors tárcsája, amely nem csupán a kasszáknál, de a nézők körében is alaposan leszerepelt.
A kép forrása: Collider / Jefferson Chacon
És ha már így szóba került az interaktív szórakoztatóipar, talán egyetlen kedves olvasót sem kell emlékeztetnünk arra, hogy az ostort csattogtató kalandor legnagyobb kihívója a gyengébbik nem soraiból lépett elő anno a legendás Lara Croft személyében, aki a szögletes idomaival alaposan felrázta az akció-kalandjátékok állóvizét a Tomb Raider 1996-os megjelenésekor, hogy aztán sokáig ne is nagyon legyen érdemi kihívója ebben a ligában. A szóban forgó franchise sajnos néhány éven belül elérte a mélypontot, hiszen a 2003-as The Angel of Darkness végül hamar beledőlt az újító szándék kétélű kardjába, a dekoratív hősnőt pedig a Legacy of Kain-szériával már bizonyított Crystal Dynamics rángatta elő a sírjából a 2006 áprilisában megjelent Tomb Raider: Legenddel. Igen ám, csakhogy addigra egy újabb felfedező lelkületű fiatalember is elkezdte összekészíteni a kincskereséshez szükséges felszerelést, 2007. november 19-én pedig a nyakába is vette a nagyvilágot, hogy lerakja egy valódi klasszikus alapkövét.
A kép forrása: PlayStation Store
Az imént említett napon debütált Uncharted: Drake’s Fortune több szempontból is valódi mérföldkőnek számít a videójátékok történetében, mivel amellett, hogy a főszereplő köpenyét magára öltő Nathan Drake azon nyomban kiérdemelte a modernkori Indiana Jones titulust, a programnak még a mérleg nyelvén is sikerült billentenie egy picit az akkoriban nyerésre álló Xbox 360 és a PlayStation 3 közötti küzdelemben. 2007-ben ugyanis még a kanyarban sem voltak az olyan, végül system sellernek bizonyult címek, mint a világ egyik legjobb játékaként számontartott The Last of Us, a Killzone 2, az inFamous első két része, a Gran Turismo 5 és a God of War 3, így a Sony Sir Francis Drake feltételezett leszármazottjának első kalandjában látta a siker kulcsát. Ez a képzeletbeli kulcs pedig nagyon is illett abba a bizonyos zárba, hiszen rengeteg PS3 tulaj volt kíváncsi El Dorado elveszett kincsének hajkurászására, amelyre a megjelenésekor valósággal záporoztak a 8-9 pontos értékelések, világossá téve ezzel, hogy valami egészen rendkívüli alkotás gördült ki a fejlesztést végző Naughty Dog műhelyéből. Persze lehetett sejteni, hogy nem holmi tisztes iparosmunkával szúrja ki a szemünket a csapat, de arra talán senki sem számított, hogy a Crash Bandicoot, valamint a Jak and Daxter-játékok után a platformelemekkel és fejtörőkkel teletűzdelt „nézd a hátam” lövöldék világában is ilyen jól elboldogul a Sony egyik legtehetségesebb belsős stúdiója. Kritikai és pénzügyi siker ide vagy oda, a kissé sorjás széleken azért látszott, hogy a Drake’s Fortune egyfajta előétel volt csupán az ínycsiklandozó főfogás előtt, amit végül 2009. október 13-án, tehát napra pontosan 15 esztendővel ezelőtt tettek az asztalunkra a brigád mesterszakácsai.
A kép forrása: IGDB
Az Uncharted-széria második, Among Thieves alcímmel ellátott felvonása már a 2008-ban leleplezett, szó szerint elhavazott előzetesével ámulatba ejtette a közönséget, pláne azt követően, hogy a vezető karakterművész, Richard Diamant rámutatott: minden egyes kép kocka valós időben, a program saját motorjával lett renderelve. Az állkapcsok viszont csak az ezt követő kedvcsináló során lifteztek le egészen az alagsorig, Nate esete az éppen lezuhanni készülő vonatkocsival ugyanis szédületes kalandokat vetített előre, amit ugyebár meg is kaptunk, hiszen a szóban forgó jelenet szolgált a program adrenalinpumpáló, nem mellesleg in medias res nyitányáért. Már hosszú hónapokkal a tényleges debütálás előtt biztosak lehettünk tehát abban, hogy prezentáció terén párját ritkítja majd a produkció, ami annak fényében egyáltalán nem meglepő, hogy míg a Drake’s Fortune csupán a 30%-át használta ki a PS3 burkolata alatt duruzsoló Cell processzornak, addig az utódhoz használt Naughty Engine 2.0 szinte mindent kisajtolt a hardverből, amit csak lehet.
Ennek eredményeképpen nem csupán a textúrák és a fény-árnyék hatások lettek szebbek, de a motion capture technológiával felvett átvezetők is gondoskodtak a messzemenőkig filmszerű élményről, játékon belül pedig nem kevesebb mint 564 animációval találkozhattunk, szemben az első fejezet 80 mozdulatával. A látványorgiára a realisztikus fizikáért felelős Havok motor tette fel a koronát, melynek hála egy pillanatig sem érezhették úgy az önjelölt kalandorok, hogy csak egy gondosan felépített díszletben hadakoznak a természetesen ugyanarra a kincsre hajtó ellenfelek ellen. Persze több alkalommal is bebizonyosodott már, hogy a pompás külső önmagában véve kevés az üdvösséghez, az Among Thieves azonban sztori és játékmenet terén is elkápráztatta a rajongókat, sok szempontból pedig még ma is jelesre vizsgázik belbecs terén.
A kép forrása: IGDB
Az ünnepeltünk szövegkönyvéhez összeverbuvált trió láttán mondjuk nem is csoda, hogy ilyen makulátlan lett a végeredmény, mivel a vezető író szerepét az addigra többször is bizonyított Amy Hennig vállalta magára, a The Last of Us miatt világhírűvé vált Neil Druckmann és Josh Scherr pedig társíróként járult hozzá a változatos tájakra kalauzoló szkript elkészüléséhez. Maga a történet körülbelül két évvel a Drake’s Fortune után vette kezdetét, és már a felütésével játszi könnyedséggel megdobogtathatta azok szívét, akiknek kincsestérkép volt a jelük az oviban, hiszen rögtön a prológusban bekerült a kalapba a velencei felfedező, Marco Polo, valamint az elveszettnek hitt Cintamani kő. A cselekmény során értelemszerűen a rejtélyes kavics, valamint az ahhoz köthető város, a sokak szerint csupán a mesekönyvek lapjain létező Shambhala hajkurászása volt Nathan legfőbb célkitűzése, aki régi és új szereplők oldalán eredt a legendák és mendemondák nyomába, miközben a zsánertől megszokott módon egy mindenre elszánt antagonistát is kaptunk a szerb háborús bűnös, Zoran Lazarevic személyében. Senki sem tagadhatja, hogy az Uncharted 2: Among Thieves sztorija jól bejáratott panelekből építkezett, kipipálva a műfaj összes kötelezőnek számító rublikáját, ám ez sem 15 évvel ezelőtt, sem pedig most nem tekinthető negatívumnak, hiszen nagyszerű tálalással és emlékezetes karakterekkel tette mindezt.
A kép forrása: IGDB
Apropó karakterek: talán mindenki egyetért velünk abban, hogy a tűzről pattant Chloe Frazer hamar üde színfoltja lett a csapatnak, aki a csípős megjegyzéseivel és femme fatale jellemvonásaival jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a mindig jólfésült Nate igazán kibontakozhasson a dialógusok során. A készítőknek szerencsére sikerült belőniük a megfelelő arányokat, így egyszer sem érezhettük azt, hogy Chloe esetleg ellopná a show-t az első etapban megismert Sully és Elena elől, de tény, hogy nélküle valamivel kevésbé működött volna a recept. Persze mire mennénk a nagyszerű brigáddal a kalandfilmek- és játékok legfontosabb kellékének minősülő álleejtő helyszínek nélkül, nemde? Nos, ahogy azt minden rajongó tudja, a Naughty Dog ezen a téren is színötös bizonyítványt pakolt le az asztalra, mivel olyan helyeken okoztunk felfordulást a vérmérséklettől függően 10-12 óra alatt teljesíthető kampány során, mint Isztambul, Borneó, Nepál és Tibet, így rengeteg különféle környezetben csodálkozhattunk rá arra a minden részletre kiterjedő alaposságra, ami ugyan nem a szóban forgó stúdió privilégiuma, de csak kevesen képesek elérni ezt a szintet.
A kép forrása: IGDB
Második alkalommal ráadásul már a játékmenet is képes volt felnőni a csodaszép látványhoz és a filmszerű történetmeséléshez, hiszen míg a Drake’s Fortune harcrendszere még egy kissé ügyetlenül másolta a Gears of War fedezék mögé huppanós szisztémáját, addig a születésnaposunkban már sokkal áramvonalasabban működött a dolog, bár a folytatások ugyebár bebizonyították, hogy mindig van hová fejlődni. Külön öröm, hogy a lopakodást is sokkal jobban sikerült implementálniuk a szakiknak, a megfontoltság és a taktikázás révén pedig nem csupán combosabb fegyverekhez és extra gránátokhoz juthattunk, de sok esetben még az erősítést is megúszhattuk azzal, ha nem hívjuk fel magunkra a figyelmet. Ez utóbbi azért különösen fontos, mert sok más játékhoz hasonlóan az Among Thieves is alaposan kimaxolta a ludonarratív disszonancia fogalmát, attól függetlenül ugyanis, hogy papíron egy velős egysorosokkal és B-filmekbe illő poénokkal operáló kincsvadászt alakítunk, lényegében egy kisebb településnyi ember vére száradt a lelkünkön, mire eljutottunk a stáblistáig. Ez a jelenség a debütálást követő ámulat miatt még nem annyira tűnt fel az embereknek, így néhány év elteltével azonban már eléggé szúrhatja a szemünket, pláne a sztorit lezáró Uncharted 4: A Thief’s End után, ahol ezen a téren csak az utolsó harmadban estek át az alkotók a ló túloldalára.
Öröm az ürömben, hogy az alaposan elrejtett kincsek felkutatása azért némileg kompenzálta a hentparádéba hajló összecsapásokat, ezen ereklyék megtalálásával, valamint a teljesítményünkért járó medálok szorgos gyűjtögetésével pedig még játékon belüli valutára is szert tehettünk a legelső kiadásban, amivel a Blu-ray lemezen terpeszkedő extra tartalmakat, például koncepciós rajzokat, videókat és a különféle csalásokat tudtuk feloldani. Ha pedig a felejthetetlen egyjátékos móka esetleg nem lett volna elég, a Naughty Dog varázslói még egy három főt támogató kooperatív móddal, valamint egy tíz főre szabott, hat játékmódot kínáló multiplayerrel is kedveskedtek a rajongótábornak, bár 2019. szeptember 3-án elsötétültek a program szerverei, így ez a szegmens már csak az emlékeinkben és a videókon él tovább.
A kép forrása: IGDB
Egy ilyen tökéletesen összeállított csokor láttán nem csoda, hogy a szakma egy emberként borult térdre a végeredmény előtt, amit pillanatokon belül a valaha készült egyik legjobb videójátéknak kiáltottak ki az újságírók. A 96 pontos Metacritic átlag jól mutatja, hogy rengeteg szerkesztő adott maximális pontszámot az élményre, az ilyen-olyan rendezvényeken pedig több mint 200 Év játéka díjat tehettek zsebre a fejlesztők, mintegy megkoronázva ezzel a munkájuk gyümölcsét. A kivételes minőséget pedig az eladási számok is jól tükrözték, mivel az NPD Group adatai alapján az Uncharted 2 volt a legkelendőbb játék az Egyesült Államokban 2009 októberében, novemberben pedig az egymilliós mérföldkövet is elkerülte az opusz. 2010 februárjára már 3,5 millión állt a mutató, amivel születésnaposunk lett a leggyorsabban fogyó belsős fejlesztésű cím a PlayStation történetében, 2015 márciusában pedig 6,5 millió eladott kópiáról számolt be a Forbes kötelékében álló Paul Tassi, ami minden létező dimenzióban kimagasló eredménynek számít egy exkluzív alkotás esetében. Innen nézve senki sem csodálkozhat azon, hogy a Sony egyik aranytojást tojó tyúkjának tekinthető franchise további két folytatással bővült az évek során, ám mivel az Among Thieves mondhatni a csillagos égig emelte a lécet, sem a finomhangolt mechanikákkal és harcrendszerrel felvértezett Drake’s Deception, sem a PS4 erejét demonstráló A Thief’s End nem volt elegendő ahhoz, hogy lekerüljön a fejéről a korona.
A 15 darab gyertyát fújdogáló Uncharted 2 tehát jól tudja, mi fán terem az időtlen fogalma, a szavakkal szinte leírhatatlan kalandokat pedig akár modern konzolokon is átélhetjük a Bluepoint Games által jegyzett, PS4-re optimalizált The Nathan Drake Collectionnek köszönhetően, így bárki utána járhat, hogy miért lett annyira piedesztálra emelve a híres vonatos rész, és miért húzták annyian az orrukat a kissé frusztrálóra sikeredett epilógus miatt. Isten éltessen, Nathan Drake, reméljük, hogy egyszer még visszatérsz közénk egy cameo erejéig!
A botítóképek forrása: IGDB, PSGamer.cz
