Mára azonban sokminden megváltozott. 2006 környékén köttettük be a kábeltévét, így már nemcsak a 3 alapcsatornát "élvezhettük", hanem minden szir-szart. Én sokáig rá voltam kapva a Cool TV-re is, mert újdonságként hatott, hogy ekkora tahók vannak ott, illetve ilyen -persze csak látszólag- közvetlenség folyik. Bevallom, még SMS-t is küldözgettem. Azonban a National Geographic, a Spectrum és a Discovery is egy ideig kedvencem volt, főleg a történelmi részlegük. Nem olyan  rég a HBO-t is hozzácsapattuk, így azon próbálom vadászgatni a jobb filmeket (mondhatom: kevés sikerrel). Azt mondani sem kell, hogy a Filmmúzeum az számomra aranybánya volt akkoriban.

Illetve, amíg nem volt ilyen kábeltévé, addig is én nagyon szerettem a "műsorokat" is, nemcsak a filmeket. A Legyen ön is Milliomos! miatt mindig abbahagytam mindent, illetve még a fos Barátok közötöt is megnéztem. Sőt, én a valóságshowkra is rá voltam kapva. 9-10-es fejjel az újdonság varázsával hatott, hogy csak úgy láthatok csajokat meztelenkedni élőben (persze utólag a belem fordul ki, annyira rossz "csajok" voltak összeválogatva). Ilyen Való Világot a 3. évadig követtem.

Azonban az ember megcsömörlik, illetve korosodik, vagy, ha jobban tetszik, sznobbá válik. Vagy mégsem? Vagy inkább a színvonal csökken rohamosan? Véleményem szerint mindkettő fennállhat.

Tény, hogy én, mióta az ELTE-BTK filmszakjára járok, folyamatosan megismerkedtem nemcsak "főárambeli" filmekkel, melyek nagyon megtetszettek, s így ízlésvilágom átalakult. Beütött nálam az a tényező, amit Spielberg is mondott: "a celluloid a legdrágább ópium a világon". Előtte is imádtam a filmeket, hiszen én "egyidős" vagyok a filmmel, úgymond. Már 2,5 éves koromban is együtt néztem apámékkal a külföldről illegálisan behozott, és nyóckerben szinkronizált videókazettákat. Tehát én Ramboval "nőttem fel", s a Terminator adta meg az első löketet az igényesebb akciófilmek szeretetének irányába. Mindmáig szeretem ezt a műfajt, de persze ez azért alakult. S a filmszakon ez felerősödött, hiszen sokkal szélesebb körben megismerhettem a filmvilágot, immár második éve a kamera másik oldaláról is. Így megtanulja az ember jobban értékelni a mozgóképes anyagot. Illetve a mérce az, ami nő. Függő lettem, filmfüggő. Ha nekem "rosszabbat" kínálnak, mint egy film, akkor az nem elégít ki, nincs meg a dózisom. Ha nem nézem meg egy héten legalább egyszer a Taxisofőrt, rosszul vagyok... (Na, jó, nem is - de mióta láttam azt a filmet, komolyan megnézem egy héten kétszer.) A toleranciaküszöböm így kitolódott.
Emellett egyik "káros" hatása a filmszaknak, hogy az ember tanul elemzést is. Én konkrétan ilyen órára is jártam, hogy "médiaelemzés", úgyhogy ha leülök a TV elé, úgy látom a médiaszutykot, mint Neo a Mátrix világát. Én nem embereket látok, nem sorstragédiákat, hanem kőkemény megrendezettséget és manipulációt.

Tehát valahogy ezzel ragadható meg elsősorban, miért undorodtam meg a TV-től én is. Pedig korábban én nem voltam ellene. De egyszerűen ezeket átlátom, s mint Neo előtt a számok úgy pereg előttem a tömény hazugság és agymosás képlete. Emellett pedig a csömör is az oka. Ha az embernek éveken keresztül valóságshowkat nyomnak és a színvonalat már nem is tudják tartani, csak csökken, rohamosan, elege lesz. Illetve közömbös lesz. Érvényes ez a híradókra is. (Most olvastam a Filmvilágban egy cikket erről - sajnos csak januárban lesz online is olvasható, de azért itt a link: Filmvilág 2008/10 ). Ha túl sokszor látja az ember az erőszakot, a nyomort, a háborút, a véres baleseteket, s a magyar politikáról és az ország szar helyzetéről már ne is beszéljünk, közömbös lesz. Régebben nagy híradó-néző voltam, mert érdekelt. Ma valahogy hidegen hagy. Olyan ez, mint amikor a Terminator 3 végén John Connor kikapcsolja a jajveszékelést, meg az atomtámadásokról való karattyolást, ne is bosszantsa. Én is így vagyok: tudom, hogy a mai politikai felállással nagyon nem jó irányba rohanunk (és ma már azt állítom, seggmindegy, hogy a jobb vagy a bal oldal van hatalmon, itt már igen radikális lépések kellenek ahhoz, hogy kilábaljunk - természetesen ettől még antiliberális, antibaloldali, antikommunista vagyok), s kb. ismerhető, mi, hogy lesz. Erre meg ki kíváncsi? Inkább felkészülök bizonyos dolgokra, de engem ne idegesítsenek, még akkor sem, ha van benne igazság. Mert felkúrja az agyam, ha csak az orcáját is meglátom a gyurcsánynak, vagy valamelyik madárkás szimbólumú párt képviselőjének. De úgy általában a politikusokból van elegem, nincs kedvem azt lesni, hogy milyen szarságokkal vannak elfoglalva, s belegondolni, hogy mennyire kiszipolyozzák a becsületesen dolgozó embereket a hülye-geci kis adóikkal... Áááh, hagyjuk, mert még káromkodásba megy át a post megint.

Tehát megcsömörlöttem. Már a NG sem tud lekötni, főleg, hogy örökké ismételgetnek, és ugyanazt a hazug demagóg dumát nyomják ott is. A média reprezentál, s akár függetlennek vallják magukat, akkor is, aki már kicsit is jártas ebben, átlát a cukormázas felszínen. Jelzem, természetesen nem feltétlenül önálló meglátások ezek, tehát a Filmvilág c. lapot, melyet folyamatosan veszek, olvasom, abból nyilván érnek benyomások. Tehát amiket ide leírok majd, azok nem feltétlenül az önálló gondolataim, de nem akarok plágiumot elkövetni, ezért említem meg.

A média egy rendet tükröz. Nem abban az értelemben "rend", hogy el lehet rajta igazodni, tehát nem "rendszer". Világrend. Kaotikusnak tűnhet, és kaotikus is, de közben meg olyan dolgokat közöl természetesként, melyek igazából nem természetes dolgok. A "rohanó világ", a "pörgés", vagy a Dantes postjában is hevesen támadott "emósok" mind-mind olyan fogalmak, melyeket a média közvetít felénk. Nem azt állítom, hogy ha nem nyomná a média azt, hogy "rohanó világban élünk - bassz be egy Snickerst", akkor nem élnénk rohanó világban. A XIX. században nem létezett ilyen minden szintre kiterjedő médiabirodalom (elsősorban az újságok közvetítették), de a telegráf, a telefon feltalálásával, az autómobilokkal a világ már akkor felgyorsult.  Tehát ez a rohanás valószínűleg elkerülhetetlen. Azonban kérdés, hogy kell-e rohanni? Ma szerintem erre semmi szükség. Jó, persze, az ember időpontokhoz van kötve, akár egy rabszamár, egy szolga, de igencsak szánalmas dolgokat láthat az ember, ha már csak a mindennapokban megáll egy pillanatra, és figyel. Én ezt szoktam tenni. Én nem rohanok, szarok a rohanásra, pedig aztán nekem is van feladatom bőven. De mikor látom, hogy pl. a metró már majdnem elindul, már csukódnának az ajtók, s akkor egy ipse még berobban az ajtón, s kezét majdnem széttrancsírozza az ajtó, mint Schwarzinak a Terminator 2 végén, akkor szánalommal teli röhögés jön rám. Hiszen a metrók napközben (márpedig ezt napközben is sűrűn látom) 2,5-3 percenként közlekednek. 3 perc? Mi az? Persze vizsgára rohanva lehet, hogy még lényeges is, vagy a vonat menetrendjéhez igazodva. De talán emiatt nem kellene összetörni magunkat, nem? Úgy gondolom, ez a jelenség is a média és a reklámok hatására is kialakult. Mondom még egyszer: nem állítom, hogy ez a média hibája, sőt, a reklámok ennek csak következményei is. De a rohanás, az idegbetegség, a stressz nem természetes dolgok. Nehogy már azok legyenek. A vadállatok természetes dolga, hogy ösztönlények és szarrá tépnek valakit, ha felidegesítik. De egy ember azért emelkedett ki a természet fenevadjai közül elvileg, mert Isten agyat adott neki, és tűrőképességet, egyéniséget, ént, gondolkodási képességet. A rohanást helyett inkább gondolkodni kéne, jól beosztani a programunkat, hogy ne kelljen rohanni. A média természetesnek állítja már ezeket be, az a legnagyobb baj, s erre a viselkedésmintára mindenki rávehető. Hány olyan reklámot látunk, amiben ott van, hogy az apuka beosztja a programot? Illetve a gondolkodósabb vetélkedők is kiveszőben vannak, ahogy azt az egyik cikkíró írta a Filmvilágban. Manapság egyre több alapul a rafináltságon, az ösztönösségen (pl.: Pókerarc), s egyre kevesebb a valódi tudáson. Tehát a média is azt sugallja: nem kell gondolkodni, ösztönlényként kell létezni. Inkább rohanj, kapkodj ahelyett, hogy beosztanád normálisan a napodat, s majd bedobsz egy Snickerst, vagy Burnt, ha nem pörögsz. Aztán majd megdöglesz májrákban, vagy a koleszterin öl meg, a sok mesterséges fostól, amit magadba pumpálsz, hogy rohanhass.

A média egy hazugsággyár? Lehetséges. Az mindenképp igaz rá, hogy az embert uniformizálni kívánják, s érzelmi reakciókat kívánnak belőle kiváltani. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy egy képet meglátva (reklámképet) az ember először egy érzelmi reakciót ad rá, s csak utána gondolja végig, hogy mit is lát. Tehát a tudatos reakciót megelőzi egy érzelmi reakció (Kossleyn vagy Pavio végzett ehhez kapcsolódó kísérleteket). Például vegyünk egy meztelen női testet. Férfiemberek vagyunk, ránézünk a képre, s mi történik először? Próbáljuk meg rekonstruálni! Nekem pl. melegem lesz, felgyorsul a pulzusom, s rögtön agyamba vág valami gondolat, ami a nővel és velem kapcsolatos. S csak ezután gondolom át, ki is lehet a képen. A média ezt használja ki.

A Barátok közt az egyik legjobb példája annak, hogy lehet manipulálni a jónépet tökéletesen. Megteremtenek egy nagyon hasonló környezetet, mint a miénk. Még vonatkozást is adnak neki: Mátyás-tér, Budapest. Teletűzdelik olyan szereplőkkel, akiknek igen kevés testi hibájuk van. S ezeket beleírják olyan szituációkba, melyek kapcsolatosak a valósággal. Pl. házasság, szerelmi kapcsolatok. Ám a megoldások, a problémákra adott válaszreakciók és a világnézetek: ezekben ütközik ki igazán a manipulatív mivolt. A szereplők reakciói távol állnak a valóságban megszokottól. Éppen ezért legtöbbször a megoldás = sírás. Ez pedig erősen hat az érzelemkre, ha egy másik embert látunk sírni. Így főleg az egyszerűbb emberek nagyon is megeszik általában vacsorára ezt a manipulációt. Viselkedésmintákat fognak így követni, ami a Barátok köztben is látható, s ne csodálkozzunk, ha mesterségesen egyesek Barátok köztöt csinálnak a valóságból.

A másik nagyon undorító dolog, ami viszont elidegenítő hatást kelt ki szerintem, az, mikor valamiből a média tudatosan divatot csinál. Nem is a média csak, hanem úgy általában, a marketing, a trend. Ilyen a zene is, sajnos. A Megasztárokkal például divattá tették a popot. Magyar zene = popzene, amit a megaszarok is előadnak. Vagy ott vannak a különféle szubkulturális zenék: pl. a hip-hop rap az egyik "kedvencem". A RAP számomra még szerethető is lett volna, ha az marad, ami a '80-as években is volt, illetve kezdett kialakulni. De, amikor divattá alakították a reklámok, s elkezdtek ilyen kisgyerekkel is "reppelgetni" pl. gabonapehelyreklámoknál, akkor nálam a biztosíték kibaszódott. De a divatpunk, a divatrock is mind a reklámok maszalagainak köszönhetők véleményem szerint. A Punk nem áll valami közel hozzám, de az tetszett a stílusban, legalábbis amit a '70-'80-as években képvislet, hogy a fennálló "divat" ellen lázadtak (zenében), majd ugye a "kedvelőik" ezt követték is öltözködésben (egyik osztálytársam is, aki már inkább divatpunk volt, de magán hordozta ezeket a jegyeket: pl. talált egy láncot az út szélén, s azt felrakta a gatyájára :D). Mikor a média ezeket "beolvasztotta", vagy legalábbis megpróbálta egy részét ezeknek beszippantani, hogy a fiatalságot is képesek legyenek manipulálni (mert mi más lehet a cél egy fiatalos, lázadó, forróvérű "valami" beépítésével?), mind igazából művé, természetellenessé vált. A No thanx és hasonló borzalmak ennek a termékei. Nem hiába nyomatja őket minden ilyen "sztárműsor". Ezek ott-léte olyanná teszi a médiát, mintha ők is "lázadnának" a popkultúra ellen, s beállnának az "alternatív" kultúrához. Mintha a média is a fogyasztói társadalom ellen lázadna. Pedig nem. Azzal, hogy a No thanxet a maguk élére állították, a fogyasztói társadalom egyik új reprezentánásáv tették őket is. Úgy akarják eladni ezt, mintha "igaziak" lennének, és ez jelentené a "popzene elleni lázadást".
A Hooligans ugyanilyen szerintem, csak rockban. Sőt, én már a Tankcsapdát is a médiafos szolgálatába raknám. Azzal, hogy a Hooligans emberei bevonultak a médiába, és kiszolgálják azt, játszogatnak műsorokban és a "rockzene felélesztéséről" beszélnek, már állást foglaltak, és a hazugsággyár fő reprezentánsai lettek (ma már talán alábbhagyott ez valamennyire). Először is nem értem, mit kellene feltámasztani? Halott a magyar rock? Nem, szerintem, csak ma ezek nem populáris zenékként élnek, hanem az alternatív kultúra részeiként. Attól halott a magyar rock, hogy a média nem jelenítheti meg őket, mert ezek ellenkeznek az ideológiáikkal, és a liberális, politikát seggnyaló felfogásukkal. Az igazi rock soha nem vonul be a médiába. Az igazi zenei stílusok soha nem fogknak TV-ben megjelenni. A magyar MTV-re váltás is egy jó példa szerintem erre. Vagy maga az, hogy pl. a Viván is van egy Megawatt nevű műsorblokk, ahol már éjjel lehet "leálisan" nyomni keményebb zenéket. Napközben csak elektrot, popot, soft rockot, vagy diszkószutykot nyomnak például. De a külföldi csatornákra is jellemző, hogy napközben nem nagyon "mernek" igazi rockzenét játszani.

Tehát én megcsömörlöttem. Elég volt. Nem is érdekel, illetve viszolygok a TV-től. Ha megy egy jó film, még meg-megnézem, de manapság az is ritka. A HBO is ócska vígjátékokkal, fos horrorfilmekkel van tele mostanában, ritka, hogy értelmes filmet leadjanak. A 3 fő csatornán pedig néha megy csak jó film, a fos akciófilmek és kommersz vígjátékok uralják a csatornát. Közben meg megszakítják reklámokkal és megy az agymosás. A kedves tévénézők pedig szép lassan menetelnek a daráló felé, mely egy masszává gyúrja majd őket. S olyanok lesznek előbb-utóbb, mint George A. Romero zombijai a Dawn of the Deadben, a plázákban.
Apropó, plázák: aki George A. Romero filmet akar nézni élőben, az most megtekintheti tök ingyen: el kell menni valamelyik plázába, és leülni egy padra. Szomorú, hogy a "médiasugárzás" mennyire zombivá tette az emebreket, s a Karácsony erről szól: tömeg, idebetegség, bevásárlási láz...