
Biztosan ismeritek a Bejeweled-szerű játékokat. Adott egy nagy tábla, rajta egy halom színes kaviccsal, amiket felcserélgetve kell csoportokat alkotni, hogy azok eltűnjenek. Leggyakrabban édesanyák vagy lánytestvérek/barátnők kedvencei ezek, egy "hardcore gamer" nem alacsonyodna le idáig (peersze, te sose próbáltad még, mi?

Adott egy világtérkép, adott egy hős, várak, küldetések, feladatok, szörnyek. Kutathatunk varázslatokat, befoghatunk hátasokat, ostromolhatunk várakat, gyárthatunk tárgyakat, vehetünk/kaphatunk kincseket, tápolhatjuk karakterünket, összeállíthatjuk varázslatlistánkat, és így tovább... A lehetőségek nagy részét azonban szokásos "reális" harcrendszer helyett ezúttal kőcserélgetős módon oldhatjuk meg.
Nade hogyan lehet összehozni a szörnyek ölését és a sima kőcserélgetős játékmenetet? Roppant egyszerűen: az ellenféllel felváltva "léptek" a pályán. A színes kövek különböző típusú manákat jelölnek, amelyekből varázslatokat süthetsz el: támadásokat, gyógyításokat, tápolásokat, stb. A harctéren elszórt koponyák párosításával pedig közvetlenül is sebezheted az ellenfelet, ahogy ő is téged. Amelyikőtöknek előbb fogy el az élete, az veszített. Persze ha te veszítettél, még nincs vége mindennek, lehet újra próbálkozni, a begyűjtött tapasztalati pontot (lila csillag) és pénzt (aranykupac) megtartod.
És ennyi, erre az egyszerű ötletre épül az egész játékmenet, ezek variációiból állnak a különféle kihívások. Az ostromok például nagyobb életerejű ellenfél ellen szólnak. A varázslatok kutatásához tekercseket és manapontokat kell gyűjteni (itt nincs ellenfél). A tárgyak gyártásához kalapácsokat és üllőket kell szedni. A szörnyek befogásához fix logikai feladványt kell megoldani.
A dolog nagyszerűsége egyszerűségében rejlik: egy-egy csata pár perc alatt lerendezhető, emiatt könnyen esünk a "csak még ezt gyorsan lenyomom"-kijelentések csapdájába. A játékmenet pedig kellően sok lehetőséget tartogat ahhoz, hogy többnek érezzük egyszerű kőcserélgetős játéknál, hisz minden megnyert csata, minden szerzett zsákmány, minden meglépett szint a fejlődés érzetét nyújtja, és nem csupán "öncélú kikapcsolódás".
A Puzzle Quest pont emiatt olyan addiktív: egyszerű, ám mégis összetett játék.