Agymenők 6. évad
Sheldon Cooper és díszes kompániája immáron hatodik éve szívja le az agyunkat, a sorozat színvonalára pedig nem igazán lehet panasz, bár tény, hogy körülbelül a 3. évad után azért fogyatkozni kezdett a szufla, és ez alól sajnos az idei pakk sem kivétel. Sztoriról igazából nem beszélhetünk, minden rész egy külön fejezetnek tudható be, így kapcsolódási pontokat nem is érdemes keresni, mert vajmi kevés akad. Meghatározó momentumok azért persze vannak, ilyen, hogy Raj végre randizik (nem, nem az aranyos kutyájával), és a Sheldon - Amy duó is közelebb kerül egymáshoz, na persze nem OLYAN közel, hisz így megszűnne a Sheldon akit ismerünk. A Leonard - Penny, Howard - Bernadette párosok is megkapják a saját történeti szálaikat, néha romantikusan, néha kevésbé. Lesz szó házasságról, összeköltözésről, gyerekvállalásról, de csak említés szintjén, lefektetve ezzel az alapokat a következő évad(ok)nak. Természetesen ami eddig jó volt az jó most is, Sheldon óriási arc, Penny bombázó, Raj szerencsétlen stb.., és ez így van rendjén, hisz az ebből fakadó poénok adják a széria lelkét. A kiemelkedő részekhez sorolnám a "The Bakersfield Expedition" - t, amikor hőseink a bakersfieldi Comic - Con - ra tartanak, majd lerobbannak a semmi közepén, természetesen Star Trek karaktereknek öltözve, hogy még csak véletlenül se vegye fel őket senki. Eközben a női részleg arra próbál rájönni, hogy mégis mit esznek a fiúk a képregényeken...naná, hogy sikertelenül. Remek epizód, ahogy a "The Spoiler Alert Segmentation" is, amiben a különböző filmek, könyvek, sorozatok spoilerezésén van a hangsúly, ha valaki ekkor nem tartott még a The Walking Dead aktuális epizódjánál, hát nagy meglepetésben volt része, és nem a szó jó értelmében. A fenti jelzők viszont semmiképp nem mondhatók el az évadzáróra, ami elég semmitmondó és jellegtelen lett. Jó röhögni azért lehet rajta rendesen, de ez a műfajjal jár, mondhatni a szériatartozék, semmiképp sem plusz. Nincs igazán súlya vagy lezáró jellege, persze a cliffhanger adott, Leonard ugyanis elvállal egy munkát magától Stephen Hawking - tól. A meló tengerre szólítja, így az epizód kvázi a "könnyes" búcsúról szól, 0 dramaturgiával, ami nem negatívum, pusztán megjegyzés. A másik érdekesség, hogy Raj végre alkohol nélkül is képessé válik a nők közelében való kommunikációra, olyannyira, hogy be sem tudja fogni, még a stáblistát is végigdumálja, így búcsúzva el tőlünk a 7. szezonig. S, hogy mennyire érdemes várni? Hát a válasz nem teljesen egyértelmű, mert hát mégis csak Agymenők, ugyanakkor mutatkoznak a fáradtság jelei, így félő, hogy a széria egy másik népszerű sitcom sorsára jut, ami a soron következő lesz a listában.
73%
Így jártam anyátokkal 8. évad
A How I met your Mother máig a kedvencem a műfajban, ezt itt az elején leszögezném, a mostani évad azonban tovább erősítette bennem az érzést, ami már egy ideje változatlan: Legyen már vége! Soha nem gondoltam volna, hogy egy általam imádott produktum esetén ezt mondani fogom, de így áll a helyzet, a sorozat ugyanis már nagyon mutatja a kifulladás jeleit, bölcs döntés, hogy jövőre befejezik. No de hogy milyen is lett az aktuális szezon? Hát leginkább a felemás jelző illene rá, mert vannak nagyon jó pillanatai ez tény, de az eddigi "betegségek" most csak tovább erősödtek. Lily és Marshall szülővé avanzsálása egyszerűen összeegyeztethetetlen a csapat habitusával és gyerekes viselkedésével, Ted nőügyei, és az ebből fakadó konfliktusok már inkább fárasztóak, mintsem viccesek, Barney pedig, mint vőlegény? A dolog maximum akkor működne, ha nem próbálnák a készítők folyamatosan visszalökdösni az eddigi bohém életvitelbe, de csinálják, és ez már kínos. A Robinnal való eljegyzés felvezetése viszont egyszerűen zseniális lett, ez a momentum billenti a mérleget a pozitív irányba, a Cseltár utolsó oldala, a "The Robin". A forgatókönyvírók ezen részeknél pazar munkát végeztek, kár, hogy utána eléggé ellaposodik, de azért a végére visszatér a lendület. Ted még randizik egy utolsót a nagy találkozás előtt, de pechére sikerül kifognia egy szociopatát, aki elég rendesen megkavarja az állóvizet. Lily egy római állásajánlatot kap a Kapitánytól, amit hosszas huzavona után végül elfogad, így a páros költözik, illetve költözne, hisz az élet közbeszól, Marshall is megkapja a hőn áhított bírói titulust, a folytatás viszont már csak ősszel derül ki. Poénok szintjén még mindig ötösre vizsgázik a széria, e téren nem adott lejjebb, ez remélhetőleg az epilógusban is így lesz majd. Az évadzáró elég jó lett, bár, noha mindenki az esküvőre számított (szerintem legalábbis), azt bizony nem kaptuk meg, valamit azonban igen, ami még ennél is fontosabb: fény derül a nagy titokra, a sorozat alapkövére, a keretre, az ANYA KILÉTÉRE! Bizony lehull a lepel, de hogy ez mennyire meghatározó? Nos, elég ambivalens érzéseim támadtak az asszony megpillantásakor, mert egyrészt Tednek nagyon jó ízlése van, ez nem vitás, másrészt bejött az, ami régóta sejthető volt: Mivel egy teljesen ismeretlen szereplőről van szó, az ámulat és a meglepődés elmaradt (nálam legalábbis), így pedig a széria a saját címének áldozata lett. Sebaj azért várom a dolgok végkimenetelét, egy évad már belefér, bár katarzistól, vagy könnyekig való meghatódástól azért nem tartok.
75%
Egyszer volt, hol nem volt 2. évad
A tavaly kezdődött széria egy igen érdekes alapkoncepcióval taglózta le a nagyközönséget, hisz a már jól ismert meséket fordította ki és vegyítette a modern világgal. A koktél működött, az ABC nem panaszkodhatott a nézettségre, és a kritikák is jobbára pozitívak voltak, - megérdemelten. Az utolsó részben levő cliffhangert szerencsére sikerült továbbvinni a 2. évadban, a nagyon erős kezdés után azonban elég klisés és vontatott epizódokat kapunk, de soha nem válnak érdektelenné. A fordulatok fenntartják az érdeklődést, csak épp nem mindegyik olyan hatáskeltő, mint ahogy azt várták a készítők. A sztori mindenesetre elég változatos és szerteágazó, nem is mennék bele a részletezésbe, mert az hosszú lenne, így íme a gyorstalpaló: Emma véletlenül az elvarázsolt erdő egy kevésbé barátságos szegletébe kerül Regina ténykedésének köszönhetően, de onnan egy varázsbab segítségével visszatér Storybrook - ba, csakhogy eközben Regina anyjának is sikerül átjutnia Hook kapitány asszisztálásával. Innentől ő lesz a főgonosz, de lányát sem kell félteni, pláne Cora halálakor nem, amit épp a jóságáról ismert Hófehérke fog elhozni. Mr Gold találkozik fiával, aki, mint kiderül Henry apja és Emma volt partnere. Neal épp aktuális menyasszonya, Tamara pedig egy olyan szervezetnek dolgozik, akik ki akarnak irtani mindennemű mágiát a földi világból. Szó mi szó elég Barátok Közt feeling, persze annál ezerszer jobb és érdekesebb. Pláne, hogy a fontosabb mellékszereplők ezúttal is megkapják a saját történetüket, ez pedig egy nagyon jó ötlet, hisz nem kell a fő vonulatot nyújtani a végtelenségig. Minden jó ellenére azonban nem éreztem azt a katarzist, amit az első évad tudott nyújtani részről részre, talán az újdonság varázsának hiánya, vagy a sokszor feleslegesen túlbonyolított történet az oka, de hiányzott az a plusz, amit vártam. Így sem panaszkodom viszont, hisz kevés manapság az igazán jó fantasy, ez pedig mindenképp közéjük tartozik. Az utolsó rész nagyon el lett találva, a dráma működik, a ritmus tökéletes, a záró képsorok pedig remek táptalajt adnak a folytatásnak: Welcome to Neverland!
80%
Odaát 8. évad
Dean és Sam Winchester kalandjai nem tartoznak a kedvenceim közé. Azért nem, mert a Supernatural A kedvenc sorozatom, ezen pedig az sem változtat, hogy a 7. évad elég átlagos (bár sok más hasonló jellegű produktumhoz képest még így is átlagon felüli) lett. Nem úgy, mint a 8. ami valami ferge - Most figyelj! - teges lett. Dean ugyebár a Purgatóriumban senyvedt egy ideig, Sam pedig, beletörődve fivére halálába megpróbál normális, vadászat mentes életet élni, még barátnőt is szerez. A dolgok persze nem mennek ilyen könnyen, hisz akkor miről szólna az évad, így Dean egy Benny nevű, igen segítőkész vámpírral egyetemben kikerül a vesztőhelyről, és egy mindent megváltoztató titokra is fény derül: A leviatán tábla nem az egyetlen Metatron írás, van egy a démonok, és mint később kiderül az angyalok számára is. Előbbivel értelemszerűen a Poklot, utóbbival a Mennyet lehet bezárni...örökre. Az alvilág jegelésével mindenki jól jár, erről is fog szólni a szezon, de a dolgok korántsem ilyen egyszerűek, hisz a táblát le kell fordítani, csakhogy az egyik fél a démonkirály Crowley birtokában van...amíg meg nem szerzik természetesen. A fordítás után kiderül, hogy a lakatoláshoz Isten 3 próbáján kell átmenni, a feladat pedig Samre hárul, aki minden erejével azon lesz, hogy megfeleljen bátyjának, noha erre igazából semmi szükség nincsen. A sztori nagyon jó lett, fordulatos, misztikus, és értelmes, végre nem az emberiség betakarításáról szól, ami finoman szólva sem illett a sorozathoz. Fény derül a hajdani Egyetemesek munkásságára, akik a vadászokkal ellentétben nem elpusztítani, hanem megérteni akarták a természetfelettit, így ismerjük meg az eddig még említés szintjén sem szereplő nagyapát, újra lesz tehát családi dráma. Egy cameo erejéig a kedvenc karakterem, Bobby is visszatér, az pedig, hogy a Pokol teljes valójában tiszteletét teszi, már csak hab a tortán. Nem maradhatnak ki a humoros részek sem, mint például a meseelemeket felvonultató "Hunteri Heroici", vagy az élő szerepjátékok kulisszatitkaival megismertető "LARP and the Real Girl". Lesznek a sorozattól eddig idegen visszaemlékezős jelenetek is, változatosságot elősegítendő. Benny és Dean kapcsolata eléggé felborítja az űzött vad és vadász mentalitást, s bár az ehhez kapcsolódó jelenetek sokszor elég erőltetettnek hatottak, legalább felkavarták az állóvizet. Az angyalok újfent fontos szerepet fognak játszani, de a bilit most kivételesen nem Castiel, hanem maga Isten írnoka, Metatron borítja ki bosszúhadjáratával. Ez ugyebár az évadzáró nagy fordulata, ami akkorát üt, hogy még most is érzem. A széria történetében ennél jobb fináléja talán csak az 5. szezonnak volt, de amit itt kapunk az is minimum álleejtő. Értendő ezalatt maga a felépítés, a dramaturgia, a sok szálon futó események, és a látvány, melyhez foghatóra még nem volt példa az Odaát történetében. Az angyalok bukását prezentáló vizuális orgia után percekig hangosan káromkodtam, hogy hát ez most miez?? Elég ennyit mondanom, hogy ritkán vártam még ennyire az őszt, ennél nagyobb dicséret szerintem nem kell.
89%
Zöld Íjász 1. évad
Az összes felsorolt cím közül Oliver Queen kalandja a legfrissebb, hisz, bár a Smallville - ben már tiszteletét tette anno, önálló sorozatot még csak most kapott, de hogy megérte várni rá annyi szent. A cselekmény két szálon fut, valahogy úgy, mint a Lost vagy a fent szereplő Once Upon A Time esetében. Megismerhetjük egyrészt a hajótörött, majd egy korántsem lakatlan szigetre vetődött, ifjú és tapasztalatlan Oliver tortúráját (ezek értelemszerűen a visszaemlékezések), és az 5 évvel későbbi igazságosztó bosszúhadjáratát. A történet alapját az apjától kapott napló adja, a benne szereplő személyek döntötték ugyanis romba a várost, amit most neki kellene helyrehozni. Elég fordulatos, és jól megírt szkriptet kapunk, mely bár tartalmaz kliséket, korántsem zavaróak. Sztereotipizált karakterekkel sem lehet találkozni a 23 rész alatt, mindenkinek megvannak a maga céljai, motivációi, talán csak a rosszfiúk között lehet fellelni pár két dimenziós arcot, de ezt nehéz is lenne megkerülni, hisz a korrupt üzletemberek ugye mi mást is akarhatnának, mint pénzt. Feltűnik a hű csatlós is a testőr, Diggle személyében, de a szokásos femme - fatale sem maradhat ki (bár néha inkább tűnik naivának), ő az egykori barátnő, Laurel. Lesz legjobb barát, lázadó testvér, és szerető anya is, de tényleg nem olyan sablonosak, mint ahogy első blikkre tűnik, ez a későbbi részekben hatványozottan kiderül. A rejtély kibontakozása remek ütemben zajlik, de sok mellékszál is lesz, a szigeten játszódó részekből pedig megtudhatjuk, miként is lett az egykori playboy - ból valódi gyilkológép. "A survival is born" - csak hogy a Tomb Raider zárszavát idézzem. Az akciórészek remekül lettek megkomponálva, a harcok koreográfiájára nem lehet panasz, bár a sebezhetetlenség és a "lövedék sosem talál" effektus még hollywoodi mércével nézve is túlzás, pláne egy ilyen valós kontextusban volt néha zavaró. A finálé eszméletlenül jó lett, hibát igazából csak a legszőrösszívűbb emberek fognak felfedezni, idén ennél többet csak a Spartacus endingje tudott felmutatni, meg talán a Trónok Harca szorongathatja meg, de ez még a jövő zenéje. A romba dőlő Glades egyszerre letaglózó és elszörnyülködtető, Oliver és Malcolm harca látványos és izgalmakkal teli, a dráma pedig olyan polírozottan működik, hogy a legérzéketlenebbek sem mondhatják rá: giccses. Mindent összevetve egy ígéretes kezdetet vonultat fel az Arrow első etapja, s bár a sztori nem zárul akkora csattanóval, mint azt várnánk, a folytatás már régóta bizonyos, a minőségre pedig az eddig látottak függvényében nem lesz majd panaszunk. Meglátjuk.
90%
