Előrebocsátom, a téma olykor kissé nehéznek hathat, de muszáj átrágni magunkat rajta. Amikor egy idegen szóval találkozunk, azt kell eldöntenünk, hogy az milyen eredetű; az idegen írásrendszerű nyelvekből (például az orosz, kínai vagy a héber) átkerülteket mindig magyarosan írjuk (trojka, csája, glasznoszty, jüan, jen, kaddis, fengsuj [! — bár a feng shui is elfogadott még], kungfu, pingpong, licsi), míg a latin írásrendszerűek esetében szét kell választanunk a közszavakat és a tulajdonneveket. Előbbiek esetében a kifejezéseket megtartjuk eredeti formájukban, az egy szóból állókat pedig, ha már jövevényszavaknak minősülnek, magyarosan írjuk, ha még nem, szintén eredeti formájukban. Például a zenei irányzat a dzsessz (jövevényszó), de műfajként jazz rock, cool jazz vagy formációként jazz band, mivel ezek kifejezések; ugyanígy: professzor, de professor emeritus, menedzser, de sales manager, biznisz, de business class, rezsim, de ancien regime, szerviz (figyelem, rövid i!), de service pack, dzsóker, de jolly joker, és kicsit kakukktojás, mégis ideillik: boksz és kick-box.

A legnehezebb persze annak eldöntése, hogy mely szó jövevényszó és mely nem, erre sajnos egyértelmű szabály nincs, általában a legjobb megközelítés erre az, ha azt nézzük: régen foroghat-e a szó a köztudatban, elterjedt-e, és hangtanilag könnyen adaptálható-e a magyar nyelvre, mert akkor szinte biztos, hogy már befogadtuk. Példák: szex (a „sex” írásmód nagyon műveletlennek hat!), kapucsínó, fájl, hardver, szoftver, szerver, szkenner, az említett biznisz, sztenderd, licenc (nem licensz!), menedzser, kóla (de: Coca Cola), dzsúsz, lézer, rali (és nem rally, rallye!), sztori, autókrossz, csip (!, de a chip is elfogadott, vele szemben az ennivaló chips még „tartja magát”).

Azon szavak esetében viszont, ahol a nyelv „ellenáll” a honosításnak, megtartjuk az eredeti írásmódot: winchester, flash (flashmemória, flashkártya), cowboy, call-girl, jetski, show, bestseller, lady, tüchtig (ejtsd: tühtig), bonmot (ejtsd: bomó), trouvaille (ejtsd: truváj), capriccio, franchise, byte, cache. Jó példa a két csoport különbségére a futball, rögbi, vagy az előbb említett rali, autókrossz, és velük szemben a floorball, baseball, pétanque esete. Csak érdekességképpen: a népszerű, általam is kedvelt gabonapálinka kétféle írásmóddal létezik: a whiskey az ír vagy amerikai eredetű itókát, a whisky a skót vagy kanadait jelöli, ezeket nem szabad keverni (mármint nyelvtanilag, bár igazi whiskysnek konkrétan sem), sőt ezek ragozása is elkülönül, annak ellenére, hogy egyformán „viszki”-nek ejtjük őket: whiskey-je és whiskyje, whiskey-zik és whiskyzik, whiskey-t és whiskyt.

Nagyon vigyáznunk kell az idegen előtagokra: videó, videózik, de videokártya, videojáték, videoanyag, videoklip, videolejátszó, videokonferencia, hiszen e szóösszetételekben a latin eredetű, hozzánk angol közvetítéssel érkezett előtag nem változhat. Vannak fura öszvérek is: a web megmaradt eredeti írásmóddal, holott keményen, „veb” formában kell ejtenünk, nem angolosan (és talán furcsa is, amikor így ragozzuk: webez, webesít), ugyanakkor egyes, szóösszetételekben hozzá kapcsolt szavak már „nálunk vannak”: dizájner, webdizájner, webmester, sőt: webszájt, webhoszting. Utóbbiaknál még elfogadott az eredeti forma is: website, webhosting; különösen a hoszting (és a hosztol, hosztolás) lehet sokaknak „fájó”, pedig ma már a hostess is jövevényszóként hosztesz formában írandó (!), és a kettő töve megegyezik (a „vendéglátó, házigazda” jelentésű host).

A tulajdonnevek esetében viszonylag egyszerűbb a helyzetünk. A földrajzi nevekkel van kis keveredés, de „túlélhető”: itt is az idő dolgozott nekünk (vagy ellenünk): a régóta „velünk élők” magyar átírásban terjedtek el (Párizs, Bécs, Hongkong, Peking, Temze, Skócia, Szicília, Sziklás-hegység, Csendes-óceán, Húsvét-sziget [figyelem, nem „szigetek”, mert csak egy földdarabról van szó!]), a többiek esetében marad az eredeti írásmód: Wales, Cambridge, Lyon, Georgia, Pennsylvania (szemben Kaliforniával vagy Mexikóval, Új-Mexikóval). A személyneveknél még egyszerűbb a dolog, bár itt is van csavar. Régebben nagy divat volt átírni, magyarosítani az idegen neveket, még a huszadik század elején is elterjedt módi volt ez; könyvgyűjtőként vannak olyan ereklyéim, például a Franklin-társulat által 1905-ben kiadott, harmadik kiadású János Vitéz, melyek hátoldalán ilyen csodákra bukkanunk: Eliot György (George Eliot), Milton János (John Milton), Puskin Sándor, Turgenyev Sz. Iván (!), Tolsztoj Leó, de gondolom sokak által ismert a May Károly, Verne Gyula, Marx Károly, Engels Frigyes, Husz János, Luther Márton, Kolumbusz Kristóf átirat. Ma már ez idejétmúlt, az uralkodónevek (ideértendő a pápák is) kivételével minden idegen személynevet eredeti formában írunk: Ferenc József, Mária Terézia, II. János Pál, de: Karl May, Jules Verne, Karl Marx, Friedrich Engels, Jan Hus, Martin Luther, Cristóbal Colón (akármennyire furcsa is, utóbbi Kolumbusz, ugyanis ez az eredeti írásmódja, mi latin átírással vettük át). És van még egy sokak által furcsának tartott szabály is: legyen bármilyen származású, a Magyarországon adható utóneveket magyarosan írjuk és anyakönyvezzük: Dzsenifer, Dzsesszika, Zseraldin, Mercédesz, Meredisz, Kasszandra, Lúciusz, Marléne, Ovídiusz, Pénelopé, Pandóra, Romulusz, Sarlott, Szamanta, Szimonett, Szixtusz, Szindi, Szofi, Szalóme, Toszka, Umbertó, Vendi, sőt: Kolumbusz (hivatalosan adható, és itt ugye ez a szabály érvényesül). (]{iegészítés: egy kis móka [vagy szánalom, ki ki döntse el...])

Remélem, sikerült pár kérdőjelet kiegyenesítenem, és akinek még nem ment el a kedve a blogomtól, azt várom szeretettel a következő "hej, e sírás" címkével (vagy inkább taggel?) ellátott bejegyzés alkalmával is (de nem kell megijedni: lesz más téma is, móka, kacagás e helyütt!), melyben ezt a szálat folytatjuk, és bátran nekimegyünk a legnagyobb problémának: az idegen szavak ragozásának, a toldalékok hozzájuk való kapcsolásának. Izgalmas utazás lesz az is, megígérhetem!