Sajnos idén nem tudtam élőben követni, csak a trailerek, hírek és összefoglalók voltak segítségemre, de így is megvan a dolog feelingje. Nem egy komoly, mélyen kielemző irománnyal készülök, csupán megosztanám a véleményemet és tapasztalatomat a látottak alapján. Szigorúan csak olyan témákkal kapcsolatban, amik egem érintenek. Szóval, ha valamilyen játékról nem írok, akkor az nem azért van, mert elfelejtettem, hanem azért, mert nem esik bele az érdeklődési körömbe.
"A kívülállók"
Először azokkal a címekkel foglalkozok, akiknek a kiadóik nem rendeztek saját konferenciát. A fenti elnevezés is ezt takarja. De az EA-vel így is külön blokkban kell foglalkoznom.
Szóval kapunk egy Injustice 2-őt, amiben vélhetőleg újra Superman lesz a főgonosz. A sztoriról egyelőre semmit sem tudni. Egy fontos, a játékmenetet érintő feature viszont már most napvilágra került, méghozzá a Gear rendszer. Minden egyes harc után loot-ot kapunk. Páncél darabokat különböző kinézettel és bónuszokkal. Ezzel lehet egyedivé tenni karakterünk fizimiskáját és erősíteni a képességeit. Érdekes ötlet, teljesen felrúgja az első rész balanszát. Ígéretes.
A visszatérő karakterek között ott van természetesen Batman, a már emlegetett Superman, Flash és Aquaman. De már újoncokat is bejelentettek, jön Supergirl, Atrocitus (egy Vöröslámpás), Gorilla Grodd. És aki olyan szemfüles mint én, az kiszúrhatta a trailerban Black Manta-t is.
De, hogy ne legyen az öröm teljes, Ed Boon és csapata megint bevágta a durcit és újra eljátsszák ugyanazt, amit anno a Mortal Kombat 4 után tettek, a PC-s tábort elküldték melegebb éghajlatra. Csak konzolokra fog megjelenni.
A Dontnod-os srácok végre mutattak valamit a Vampyr-ból is és... Hát kissé aggódok. A hangulat rendben van, de valahogy az a játékmenet előzetes nem túl meggyőző. A grafika nem olyan szép, a harc is valahogy esetlennek tűnik. Persze ez még javítható, de egy ilyen rendezvényre kicsit összeszedettebb produkcióval kellene készülni. Azért még mindig várom, mégiscsak a Life is Strange volt az előző játékuk.
Sosem voltam Final Fantasy rajongó, a XV-ös viszont rettenetesen érdekel. Lenyűgözőnek találom az egész ötletet, a koncepciót, hogy próbálnak kissé (nagyon?) más irányba menni, mint eddig. A mostani E3-as prezentáció viszont eléggé lelombozott. Kapásból volt egy rossz előzetes, tényleg párja nincsen, mindezt magával zenével érték el, ami szerintem elviselhetetlen. Látványos dolgok történnek, de egy fingó recsegő elektronikus izé... Hogy jön ez ide? A többi videó azért nem volt rossz.
Az élő demo-zás viszont katasztrofális volt. Nyoma sem volt a látványos harcoknak, amik az előzetesekben domináltak. Az egész harc kaotikus volt, béna és összeszedetlen. Remélem, csak a játékot játszó emberünk volt full láma, de nagyon aggódok, hogy ez az egész FFXV csak egy hatalmas blöff, amit most már kiakarnak adni, hogy ne nyelje tovább a pénzt.
EA
Két egymást követő évben is az év legrosszabb kiadója díjat kapta és úgy tűnik, hogy nem is akarnak rajta változtatni két betűs barátaink. Nem csoda, hogy kihagyták az idei E3-at, hiszen egy játékuk sincs kipróbálható állapotban, nem tudnak mit felmutatni. Ígéretek persze vannak. Star Wars játék, Jade "Assasin's Creed terelő" kisasszonnyal, meg a Visceral-lal. Sztori mód a Fifába, wwooooowww, hát ez kell, mint a lepra... Titanfall 2, most már minden platformra, sztorival. Felébredtek a fiúk.
De ne ekézzük tovább a srácokat, megvolt a maguk villantása azért. Kaptunk Battlefield 1 gameplay előzetest, ami mocsok jónak tűnik. Végre valami újdonság, látszik, hogy apait-anyait beleadnak. Bizakodva várom, pedig nem vagyok FPS rajongó.
Kedvenc játék trilógiám folytatása is életjelet adott magáról. A Mass Effect Andromeda egy látványos trailerszerű videót kapott, de továbbra sem tudunk semmi konkrétumot. Az emberiség kilép a tejútrendszerből és... Kolonizál. A főhősünket ezúttal Ryder-nek fogják hívni. Igazából itt is csak az ígéreteket hallani, nagy lesz, szép lesz, jó lesz. Hát ajánlom is!
Bethesda
Az egyetlen játék, ami érdekel a Bethesda berkein belül az a Prey. Imádtam az első részt és nagyon szomorú voltam, amikor a galaktikus fejvadászos második részt törölték. Most bejelentették az új Prey-t, ami olyannyira reboot, hogy a műfajt leszámítva, tényleg semmi köze az eredetihez. Egy űrállomáson kell idegenek támadását visszaverni. A cinematic trailer úgy van megvágva, mintha egy loop lenne, de mindig történik valami kis változás. Sajnos engem egyáltalán nem győzött meg. Borzasztóan semmilyen az egész. Az egyik nagy csalódás az idei E3 kapcsán.
Microsoft
Ha az MS belekezd egy konferenciába, egy dologban biztosak lehetünk, a Sony részvényei elkezdenek emelkedni. Ez valószínűleg most is így volt. Bejelentettek egy kisebb Xbox One-t, ami az S nevet kapta, ezt meg is mutatták, és tényleg jóval szolidabb jószág. Illetve bejelentettek egy erősebb hardverű Xbox-ot is, ami majd lesz valamikor. Mindezek után az ember azt feltételezné, hogy az MS-nek fontos a saját konzolja és az Xbox tulajok. Háááát...
Szóval az egész E3 legnagyobb fiaskója a Miscrosoft-hoz köthető. Mostantól minden játékuk Xbox One éééééés Win 10 exkluzív... What? Az MS egy nagy rendszert épít ki és azt szeretnék, ha átjárás lenne a PC-sek és az Xbox One tulajok között. Egy nagy közösség satöbbi. Ez elméletben egy baromi jó dolog, de egy kicsit gondoljunk már bele. Egy konzol, exkluzív címek nélkül? Kész, amit láttunk az az, hogy az MS nagy szavak és szépen csengő bullshit-ek közepette elvágta a saját konzolja nyakát. Mert, hogy Európában és Ázsiában a kutya nem fogja ezek után venni az XO-t az tuti. Eddig se vették persze, de ezek után pláne. És lehet azzal jönni, hogy a szolgáltatások és egyéb dolgok az USA felhasználóknak kedvez, de az a helyzet, hogy az Xbox One még ott sem piacvezető... Teljes elmebaj ami történt.
Na de akkor jöjjenek a frissen Win 10 exkluzív címek. Én imádom Gears of War trilógiát, így érdeklődve figyelem a 4. részt. Kissé fura a kép amit kapunk. Valahogy az egész lassabb. Nem annyira Gears of War-os, mint aminek lennie kellene, de lehet, hogy pont eme új csapásirány miatt lesz felüdülés az új rész. De lehet, csak a demo pálya volt egy nyugisabb rész. Én mindenesetre várom. Végül is jó, hogy nem kell érte konzolt vennem.
És akkor jöjjön, az egész E3 legnagyobb csalódása a Scalebound. Amit az egyik kedvenc csapatom, a PlatinumGames fejleszt, annak a Kamija Hideki vezetése alatt, aki a Resident Evil 2-őt rendezte. Az ő gyermeke a Devil May Cry, az Okami és mindkét Bayonetta. Amikor bejelentették a játékot még lelkes voltam. Az egy évre rá érkező gameplay trailer még tetszett, csak ne szaggatott volna, viszont már ott elkezdtem aggódni, mert mint kiderült egy co-op hack 'n' slash lesz a cucc. A mostani videó pedig nem is csalódást keltő, hanem konkrétan rossz!
Az egész harc fantáziáltan, semmi dinamikája, ritmusa, lendülete. Gyakorlatilag minden hiányzik belőle, ami egy Platinum játéknál alap szokott lenni. Jó ötlet ez a sárkányos szörnyvadászat, de könyörgöm, ami ebben a videóban történik, az retek unalmas! Nagyon remélem, hogy csak altatnak minket. Komolyan mondom. Elég nagy csapás ennek a csapatnak, hogy az Activision-nek kell, bérmunkákat csinálniuk (Transformers Devastation, Legend of Korra, Teenage Mutant Ninja Turtles: Mutants in Manhattan), hogy ne haljanak éhen. Ha a saját játékaikkal se tudnak már mit kezdeni (erre is volt már példa, Anarchy Reigns ugye), akkor itt nagy bajok lesznek.
Halo játék PC-re! Atyaég! Persze "csak" a Halo Wars 2. A Halo univerzumban játszódó stratégiai játék folytatása, ami egyébként tök jó volt. Mondom én, aki egyébként baromira nem ért ehhez a műfajhoz. Jó lesz végre, a sok moba mellett látni egy igazi RTS-t. Jó lesz ez. A traler az idei E3 egyik legjobbja egyébként.
Ubisoft
Lehet anyázni az EA-t, de szerintem az utóbbi időben a Ubisoft sokkal jobban megérdemelné az év legrosszabb kiadója címet. Kinyírták az Assassin's Creed-et, kinyírták a Prince of Persia-t, kinyírták a Heroes-t, kinyírták a Splinter Cell-t. A Watch Dogs-szal, meg átverték a világot. Szóval én egy marék mogyorót nem adnék ennek a bandának soha többet. Egy játékuk azért felkeltette az érdeklődésemet.
Az pedig a South Park: The Fractured But Whole, --ez a cím bakker-- a The Stick of Truth folytatása. Az Obsidian nem tér vissza, helyettük a Ubisoft San Fransisco kalapálja össze az új epizódot, de továbbra is a sorozat két kitalálójának a közreműködésével. A körítést is cserélik. Fantasy szerepjáték helyett, most a szuperhős filmeket állítják középpontba. Nagyon várom már!
Sony
A Playstation 3 nyitánya anno meglehetősen döcögős volt. Részletekbe nem mennék bele, de sokáig szenvedte a cég az akkori ballépéseket, hogy aztán főnix madárként újjá éledjen. Sikeresen vette fel a kesztyűt az Xbox 360-nal és a Nintendo Wii-vel is, de azt a generációt a Nintendo zsebre vágta. Most azonban fordult a kocka, mind a Nintendo, mind a Microsoft csak kapálózik, míg a Sony olyan sebességre és minőségbe kapcsolt, amire évek óta nem volt példa. Rogyásig jönnek az exkluzív AAA címek. Csak a mostani E3-on olyan bejelentésekkel bombázták a jó népet, hogy csak kapkodtuk a fejünket. A Sony megnyerte az E3-at. És nem csak azt.
Úgy gondolom, hogy a Sony mostanra már behozhatatlan előnyre tett szert. Már most bődületesen komoly címek vannak a PS4-re, bődületesen erős címek jönnek és van ugye egy rakás minden amiről még nem tudunk. Kimerem jelenteni, hogy a PlayStation 4 ezt a konzolgenerációt röhögve megnyerte és nem csak azért, mert a Nintendo és a Microsoft mindent elrontott, amit csak ellehetett. Olyan precíz tudatosság van a Sony mögött, ami egyszerűen csodálatra méltó. Szinte érezni, hogy lángolnak, hogy szeretnék, hogy minél több ember szúrja le a zászlaját náluk. Hát én megtettem. Ha jövőre jön az az erősebb PS4, fizetek is érte. És akkor most jöjjön maga show.
Külön nem tértem ki rá egyik cégnél sem, hogy milyen volt maga a rendezvény, mert eléggé szokásos dolgokkal rukkoltak elő. Nagy hangárok, rohadt nagy kivetítők, ordító zene stb. Nos, a Sony itt is brillírozott. Kapásból a konferenciájukat egy színházszerű teremben rendezték. Az egész pompásan festett, volt, hogy a díszletet az adott játékhoz igazították és a legnagyobb fun az egészben, az élő zene! Egy zenekar zenélt végig! Döbbenetes volt látni, még felvételről is. Embertelen mennyire odatették magukat. A másik dolog ami nagyon tetszett, hogy nem volt sok fölösleges duma, gyorsan jöttek a videók. Ráadásul sok úgy volt felvezetve, hogy azt sem tudtad, hogy mi fog következni. Így még jobban ütött az egész.
Nem is tököltek sokat, kezdésnek bedobták az új God of War-t, aminek nincs se számozása se alcíme. Persze nem reboot, vagy remake. Egyenes ági folytatás. Kratos ezúttal a skandináv mitológiában kezd hentelni, méghozzá a fiával! Sokkal másabb a harc, a stílus, a környezet, mégis megmaradt God of War-nak. Elvileg nagyobbak lesznek a pályák és bejárható terek, mint eddig bármikor. Akár el is kószálhatunk, de nem lesz azért open world a cucc. Engem megvettek.
PS3-ra készült, PS4 lett belőle. Csirkelábú kutyanoid, fura gyerek, ennyit tudtunk eddig is a The Last Guardian-ról és most is. Jöjjön már! Ha nem lesz minimum zseniális a játék, akkor ez egy Duke Nukem Forever szintű blama lesz. Hangulatos, szép, művészi. Akarom.
Az egyik legnagyobb meglepetés számomra a Horizon: Zero Dawn. Eddig is hallottam róla, de valahogy nem fogott, meg, egy videót nem láttam belőle. A mostani bemutató viszont lehengerlő volt. A játék gyakorlatilag már késznek tűnik. Mesésen gyönyörű, a zenéjétől majdnem elbőgtem magam annyira szép. De miről is szól? Egy open world játék, ahol a vadállatokat mechanikus lények helyettesítik. Az emberek pedig törzsekben, vadon élnek és vadásznak a fémfendevadakra. A főhősnő egy vörös hajú, vad íjászlány (te vagy az Ygritte?) Eszméletlenül zseniálisnak tűnik.
Az a rohadt zene:
Aztán jött az egyik kedvenc fejlesztőcsapatom a Quantic Dream (Fahrenheit, Heavy Rain, Beyond: Two Souls) és a Detroit: Become Human. Detroit a jövőben, androidok. Mitől ember az ember, lehet-e egy gép élőlény. Csupa könnyed kérdés ugye? A videó a döntési helyzeteket és azok leágazásait mutatja be. Egy túsztárgyalás keretén belül. A rosszfiú és a tárgyaló is egy mesterséges személy. Viszont egyikük sem Kara, a már korábban megmutatott android lány, aki bizony él. Hanem, Connor. Szóval megint több karaktert fogunk irányítani. A hangulat fantasztikus, a téma szerintem kimeríthetetlen, a grafika pedig... Hát nézzétek.
Nem is olyan régen írtam egy Top5 cikket, amiben arról meséltem, hogy a Resident Evil szériát újra kellene kezdeni és hogy meglepne, hogy ha a 7. rész hozná el a széria megváltását. Hát akkor most elnézést kérnék, mert úgy tűnik tényleg ez lesz. Szóval a Sony levetített egy VR-os horror videót, ami tök para volt, meg hangulatos, szintén rohadt jó zenével a trailerben és a végére csak így odabökték, hogy amúgy ez a Resident Evil 7 ti kis maflák. Az egész koncepción érződik, hogy Kodzsima törölt Silent Hills projektjének és annak játszható kedvcsinálójára építkeznek. Ez sokak szerint lopás, de ha a Konami volt olyan hülye, hogy kirúgták minden idők legnagyobb játéktervezőjét és kukázták azt a játékot, ami talán a legjobb SH is lehetett volna, akkor azt mondom, lopják is csak el. A Dead Space óta nem vártam, ennyire horror játékot, mint ezt. A Silent Hills-t hagyjuk. Az a seb még mindig túl mély... Elvileg a demo csak a show része volt és ez nem része a végleges játéknak. Majd meglátjuk, úgy tűnik a Capcom ráncba akarja szedni magát.
És az E3 fénypontja. Andy House, a Sony egyik fejese, dicsér egy embert, aki végre az ő cégük oszlopos tagja lett. Természetesen Kodzsima Hideo-ról van szó, akivel mocskos mód elbánt a Konami és a készülő, zseniálisnak ígérkező Silent Hills-szel. Szándékosan eltúlzó ceremónia keretében sétált a színpadra, hogy aztán mosolyogva csak annyit mondjon: "Hello mindenki! Visszatértem!" És a fél világ megőrült. Meg is mutatta új projektjének előzetesét, ami a Death Stranding nevet viseli és... Hát senki se tudja, mi a fene ez. A trailer rejtelmes, tele van keresztény szimbólumokkal. Kodzsima azt mondta, akciójáték lesz, fontos téma lesz benne a környezetszennyezés és a rombolható környezet. A főszereplő Norman Reedus lesz, ahogy az SH-nél is ő lett volna.
Baromi hangulatos, nem egy tucatszemét, amit bárhol láthatunk. Sajnos, mivel nagyon korai szakaszban van még maga az új Kojima Production is, a játék sem áll még sehol. Csak a koncepció van meg és az ötletek. Kodzsima legutóbb azt mondta, még a grafikus motor sincs meg. Nem, az hogy nincs kész, hanem konkrétan nincs. Szóval ebből még 2018-ban se lesz semmi, ha engem kérdeztek. De ez az ember és a csapata megérdemli a bizalmat.
Végül pedig meglepő mód, egy új Spider-Man játék került leleplezésre, amihez az Activision-nek végre semmi köze. Szóval minimum jó lesz. A trailer jó, Pókember király, a Sony is király. Remélem ez lesz a Pókember játékok között az, ami a Batman játékoknál, az Arkham Asylum volt anno.