Miért is fontosak?



A videó játékokban, vagy tágabb értelemben véve mű alkotásokban a szereplők, főleg a főszereplők fontos tényezői a történet mesélésben, ugye ezt nem kell részleteznem. Viszont amikor alkotjuk a művünket akkor nem kicsit tudnak segíteni: segítenek megérteni a történet közléséhez, rajtuk keresztül tudjuk megkedvelni az alkotást, ha éppenséggel valamelyik szereplő szemszögéből láthatjuk a cselekményt. Ezek szerintem a legfontosabbak egy karakterben, hogy valamiről képet kapjuk, megértsünk egyes dolgokat.

A most következő karakterek lehet, hogy nem rendelkeznek mély háttértörténettel, vagy éppenséggel nincs nekik emlékezetes dialógusai, hanem a fenti követelményeknek fognak megfelelni. Előre szólok, nem lesznek itt Master Chief-ek, Mario-k meg Gordon Freeman-ek, mert ezek max. kinézetükben emlékezetesek. Jöjjön is, a TOP 5 karakter:

5. - Herceg (Prince of Persia The Two Thrones)

5. nálam nem más, mint a kedvenc sorozatom főszereplője, a Herceg. Nem, nem a 2008-as, nem, nem a Warrior Within-es, és nem is a Sands of Time-os (bár az is lehetne), hanem a Two Thrones-ban látott. Miért? Mert számomra mindig lenyűgözött, hogy ennyi év szenvedés, magány és megpróbáltatás után talpra tudott állni (ami nem kis teljesítmény, elég csak a... khm szóval Dahaka). Ráadásul szinte skizofrén lett, az áhított szerelmét nem tudja megkapni és még meg kell mentenie Babilont. Azért is tetszett még, mert nem depressziós, mint a második részben, hanem kicsit elengedettebb.



4. - Patrick Cormac (Assassin's Creed Rouge)

4. helyezettem, Patrick Cormac az AC Rouge-ból. Az AC világa az egyik kedvencem, van benne valami Alien szerű misztikum, ismeretlentől való félelem, titkos háború feeling és én még Twin Peaks hatást is vettem észre (vagy simán csak bele látom). Viszont egyértelműen a Rouge-ban van a legjobb történet a szériában. Ennek két oka van: egyrészt a főszereplő miatt, aki nem egy szokványos assassin. Tiszteli mind a két rend ideológiáját, viszont nem ért egyet az eszközeivel, erre az a bizonyos földrengés eset után ébred rá. Sokan pozitívumnak mondták, hogy végre egy templomossal lehetünk, én ezt azonban máshogy fogalmaznám. Ugyanis hiába van a játék negyedénél már a kereszt a ruháján, mégis rajta van az assassin ruha, tehát amolyan hibridnek is mondható. Ráadásul szimpatikus, amolyan felnőtt Ezio-nak a tovább gondolt változata. A másik meg a két fél egyenlőségének bemutatása, mert végre nem az van, hogy az assassin-ok csak jók, a templomosok meg csak gonoszak. Megmutatják mind a két oldal jó szándéka és sötét oldalát, és ezt úgy árnyalják, hogy még 3. félként se lehessen eldönteni, hogy kinek adjál igazat. Nice job Ubisoft again!



3. - Big Boss (Metal Gear Solid 3)

Számomra az eredeti Snake története a jó katona tragédiájának tudom be. Amolyan tökéletesítettebb Darth Vader sztori. Csak itt annyi a másság, hogy nem kiáltja ki azt, hogy Big Boss-ék a gonoszak, Solid Snake-ék meg a jók, dehogy. Big Boss, Solid Snake, Ocelot meg a többiek mind csak egyszerű szolgálatot teljesítő harcosok, akik az események sodrásával mentek át a front vonal egyik oldalára. A legtöbb emberben akit halottam úgy képzelne el egy filmet, hogy nagy, monumentális több filmen át ívelő trilógiát, akár tetralógia lenne belőle, én viszont inkább néznék meg egy filmet arról, hogy csaták sorozatain át nézhetjük az eseményeket szünetek (értsd: csaták közötti történések bemutatása) nélkül és mindegyik félt megláthatjuk. Térjünk vissza a karakterre: azért szeretem Big Boss kis bukás történetét mert nem kezdenek el a személye körül egy hatalmas propagandát indítani, hanem egyszerűen a jellemén és a szemén (átvitt értelemben véve) át élhetjük át a történelem fontosabb háborúit úgy, hogy közben fiktív helyeken vagyunk (Prága meg a többiek persze kivétel). És az történések végén ő harmadik fél ként, minden sallangot elkerülve tovább harcol, mert ő a háborúban nevelkedett és neki már nincs szüksége ideológiára, hogy célt kapjon (gondolok én itt a harmadik részben arra, hogy a Szovjetúnióban történt "baleset" után meg kell védeni Amerikát), ő már zsoldos, de attól még katona, csak nem áll egyik fél oldalára. Na ez Big Boss karaktere!



2. - Booker DeWitt (Bioshock Infinite)

Első látásra nem kifejezetten érdekes, a háttértörténete sem éppenséggel kiemelkedő, viszont két dolog emeli ki ezt a karaktert:
- 1. A karakter háttértörténetének adagolása briliáns. Sokan negatívumként kezelik azt, hogy a játékban csak az elején és a vége felé van cselekmény, viszont én nekem ez üdítő volt, ugyanis addig a kettő között figyelhettem a játékmenet izgalmaira, a karakterek interakciói egymás között, és egy olyan magával ragadó Columbia-t csodálhattam meg, aminek a sötét oldalával együtt is kajáltam. A játék balansza hasonlított a Half-Life-ra, annyi különbséggel, hogy itt egy lélegző, kreatív steampunk légi várost láthattunk, addig a másik egy hiába újnak tűnő, végül üres és érdektelen kutató állomáson át mehettünk... eh, én ebből a H-L traumából sosem fogok felgyógyulni. :(
- 2. Booker karakterének a nullától való felépítése. Elég SPOILER-es lesz ez a szekció, úgyhogy innentől érvényes

SPOILER!!

Tehát a játék elején Booker-nek van ugye egy igazinak vélt háttérsztorija, amit a játékos is elhisz, aztán szép sorjában elkezdik felépíteni a történetét, végül egy csavarral mindez kiderül, hogy hamis és amit mi hittünk játékos róla, az igazából csak azért volt, mert a teleportálás során emlékeinket elvesztettük és helyette újakat kreált maga Booker, ezért mondom azt, hogy a nullától építkezik a játék, és a játékos a hamis információk hullámába viszi, hogy a végén kiderüljön, mi is a valóság. Ezt, amikor végigjátszottam, a Credits alatt szó szerint tátva maradt a szám, ilyet csak a PoP (2008)-nál volt, meg ugye az első Bioshock-nál. És ez nem kis dicséretnek számít nálam....



1. James Sunderland

Most leszögezem, szerintem ennél jobban bemutatott, hozzánk közel hozott, és emberi karakter nagy valószínűleg nincs. Nem azért, mert olyan emlékezetes mondatai vannak, nem azért mert egyéni kinézete van, hanem mert benne tapinthatóan megtalálható a jó, a rossz, a hősiesség és a gonoszság. Ezért lesz olyan emberi, hisz mindannyiunkban előjönnek ezek a tulajdonságok. A játék során többször van olyan, hogy segítséget nyújt egy-egy embernek, ugyanakkor van, hogy hagyja meghalni, vagy megöli. Sőt a kinézete is hétköznapi, mert ő is csak egy ember. És ennek a tetőpontja: a Water Ending. Sokan nem szeretik gyakran, vagy netán soha, hogy a rossz befejezést kapják meg a játék végén. Viszont a Silent Hill 2-nél nem hogy rossz lenne, de ez a legjobb vége a játékban, én pl. nem is játszottam semelyik más befejezéssel.
SPOILER !!!
Ott, ahogy James a végén, mindent maga mögött hagyva, szenvedéseit és úgy mindent feladva megöli magát, és felesége után mennyen a túlvilágon, mi mással, mint autójával belehajt a tóba és elsüllyed járműjével. Ez mind nem tűnhet túl kreatívnak meg lebilincselőnek, meg lehetne azt mondani, hogy milyen rossz ember, hogy öngyilkosságot végzet meg egyebek, de most komolyan, onnan a legmélyéről újra feltápászkodni lehetetlen. Ráadásul Silent Hill-ben vagyunk, tehát az érzelmek, meg a bűnök még jobban ki vannak domborítva, hát ilyen helyzetben bárki más is inkább bedobná a törülközőt.